Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1911
1911. augusztus
104 62—65. telességek és jogok a tanítókra nézve érvényben fenmaradnak. 63. (B.) A kerületi tanügyi bizottság beterjeszti jelentését az egyetemes gyűlés múlt évi jkve 98. pontja alapján készült javaslatra a magyarországi ág. hitv. ev. egyház tanítóképző-intézeteinek képesítő vizsgálati szabályzatáról és esperességeinknek erre vonatkozó véleményeiről. A kerületi közgyűlés' a javaslatot elfogadja, csupán a 20. §-ra nézve kéri az egyetemes gyűlést, hogy ott a vallástani vizsgálat tárgyai közé az egyháztörténetet is vegye be. 64. (B.) A püspök úr jelenli, hogy az iskolák dologi tandíjának kárpótlása tárgyában hozott múlt évi 53. számú kerületi határozatunkat, úgyszintén a vallás- és közoktatásügyi miniszter 100600. számú rendeletét is az iskolafentartó egyházakkal közölte; bemutatja egyszersmind a nógrádi egyházmegye határozatát, melyben kerületünk útján felírni kíván az egyetemes gyűléshez, hogy ez annak a sérelemnek orvoslása iránt — amely szerint a miniszter az eddig tandíjként szedett és az iskola fűtésére felhasznált fajáruiékokat nem tekinti az 1908. XLVI t.-cz. alapján kárpótlandó tandíjnak — a miniszternél járjon közbe. A püspök úr jelentése tudomásul vétetik. Minthogy a nógrádihoz hasonló panaszok más oldalról is bejelentettek, a kerületi gyűlés felkéri az egyetemes gyűlést, hogy — tekintettel a törvény 1. §-ára és a rávonatkozó miniszteri rendeletre, melyek a tanítás teljes ingyenességét kívánják és a tandíjszedést nem engedik meg — kérelmező szegény gyülekezeteinktől a tanulók után szedett és akár a tanterem fűtésére, akár az iskola más dologi kiadására fordított s nélkülözhetetlen járulékok állami kárpótlását ne tagadja meg. 65. (B.) Olvastatik a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter 16593/911. számú, új kiadású iskolai tankönyvek megelőző kiadásai állami engedélyezésének igazolása, az új kiadások engedélyezése és bírálati díja tárgyában kiadott körrendelete, valamint a pozsonyvárosi egyházmegyének e tárgyban beadott indítványa. A kerületi gyűlés, bármennyire meg is van arról győződve, hogy a miniszteri rendelet egyházunknak törvényben — nevezetesen az 1790. XXVI. t.-cz. 5. §-ában — biztosított jogait érinteni nem akarja, mégis annak különösen 6. pontját autonómiánkra nézve igen aggályosnak találja, miért is az egyetemes gyűlés útján felkérni kívánja a minisztert oly értelmű megnyugtató nyilatkozatra, hogy saját felekezeti iskoláinkban úgy mint eddig a saját autonom hatáskörünkben megbirált és engedélyezett, az állam által pedig ellenőrzött tankönyvek ezután is használhatók lesznek, a vallástani tankönyvek pedig kizárólag az egyház autonom hatáskörében megmaradnak.