Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1910
1910. augusztus Közgyűlés
159 10. §. A lelkészi hivatal megüresedésekor az esperes vagy annak megbízottja azonnal megteszi a szükséges intézkedéseket, nevezetesen: a) átveszi leltár mellett az egyházközség azon ingóságait, a melyek a lelkész kezelése alatt állottak és azoknak megőrzéséről gondoskodik, bj elhalálozás esetén az elhunytnak családjával és az egyházközség elöljáróságával együtt megállapítja a temetés módozatait, cj átveszi az egyházközség vezetését és a lelkészi hivatal teendőit valamelyik szomszéd lelkészre bízza, megállapítván a sorrendet, a mely szerint a szomszéd és a legközelebbi lelkészek ünnepeken és vasárnapokon az istentiszteletet végezni fogják. Ha pedig a szomszédban egyházak, illetve közelben lelkészek nincsenek, előterjesztést intéz a püspökhöz, aki helyettes lelkészt rendel ki. (58. §. a). Oly egyházközségben azonban, a hol egynél több rendes lelkész van, az üresedés ideje alatt felmerülő lelkészi teendőkkel a helybeli másik vagy a helybeli lelkészek egyike bízandó meg. A jelen §. alapján megbízottak, a helyettes lelkészt kivéve, csakis ugyanazon egyházmegye kötelékébe tartozó lelkészek lehetnek és kötelesek a megbízást elfogadni, valamint a vele járó teendőket teljesíteni. Az esperes meghatalmazása nélkül az üresedés helyén senki lelkészi ténykedést nem végezhet. Kivételesen az illető esperesek hozzájárulásával a püspök más egyházmegye kötelékébe tartozó lelkészeket is megbízhat a helyettesítéssel; de csak az esetben, ha közel laknak. A jelen §. alapján megbízottak a lelkészi hivatalt fentarló testülettől fuvart és ellátást minden körülmény között igényelhetnek. A palástdíj is őket illeti azon esetben: a) ha az elhalt lelkész után a 8-ik §. második bekezdésében megjelölt jogosultak nem maradtak; b) ha maradtak is ilyenek, de a lelkészi hivatal megüresedésének napjától egy fél év már eltelt; cj ha a lelkészi hivatal nem elhalálozás következtében üresedett meg. 11. §. A lelkészi hivalal megüresedése után az esperes vagy megbízottja az illető egyházközségben egyháztanácsi ülést tart és abban: aj megállapítja, hogy a lelkészi hivatal megüresedett, bejelenti ennek következtében tett intézkedéseit (10. §.); b) megállapítja a hivatalától megvált, illetve elhúnyt lelkész után jogosullaknak (8. §.) vagy az egyetemes lelkészi nyugdíjintézetnek az őket illető javadalmat s intézkedik, hogy ez az esedékesség napján kiszolgáltassák, úgyszintén, hogy a temetési költség kifizetessék; c) intézkedik, hogy a választó közgyűlés tagjainak névsora kiigazítassék és az általa alkalmasnak látott módon, a lelkészi hivatal megüresedésétől számított legfeljebb 30 nap múlva 15 napig közszemlére kitétessék és erről az érdekelt egyházközség tagjai a közszemlére tétel után minden istentisztelet alkalmával, a szószékről azon határidőnek megjelölésével (15. §.), melynek leteltéig kifogások emelhetők értesítessenek; d) tárgyaltatja a hivatalától megvált, illetve elhúnyt lelkész hivá-