Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1910

1910. augusztus Közgyűlés

104 62—65. telességek és jogok a tanítókra nézve érvényben fen­maradnak. 63. (B.) A kerületi tanügyi bizottság beterjeszti jelentését az egye­temes gyűlés múlt évi jkve 98. pontja alapján készült javaslatra a magyarországi ág. hitv. ev. egyház tanítóképző-intézeteinek képesítő vizsgálati szabályzatáról és esperességeinknek erre vonatkozó vélemé­nyeiről. A kerületi közgyűlés* a javaslatot elfogadja, csupán a '20. §-ra nézve kéri az egyetemes gyűlést, hogy ott a vallás­tani vizsgálat tárgyai közé az egyháztörténetet is vegye be. 64. (B.) A püspök úr jelenli, hogy az iskolák dologi tandíjának kárpótlása tárgyában hozott múlt évi 53. számú kerületi határozatun­kat, úgyszintén a vallás- és közoktatásügyi miniszter 100600. számú rendeletét is az iskolafentartó egyházakkal közölte; bemutatja egyszer­smind a nógrádi egyházmegye határozatát, melyben kerületünk útján felírni kíván az egyetemes gyűléshez, hogy ez annak a sérelemnek orvoslása iránt — amely szerint a miniszter az eddig tandíjként sze­dett és az iskola fűtésére felhasznált fajáruiékokat nem tekinti az 1908. XLVI t.-cz. alapján kárpótlandó tandíjnak — a miniszternél járjon közbe. A püspök úr jelentése tudomásul vétetik. Minthogy a nógrádihoz hasonló panaszok más oldalról is bejelentettek, a kerületi gyűlés felkéri az egyetemes gyűlést, hogy — tekintettel a törvény 1. §-ára és a rávonatkozó miniszteri rendeletre, melyek a tanítás teljes ingyenességét kívánják és a tandíjszedést nem engedik meg — kérelmező szegény gyülekezeteinktől a tanulók után szedett és akár a tanterem fűtésére, akár az iskola más dologi kiadására fordított s nél­külözhetetlen járulékok állami kárpótlását ne tagadja meg. 65. (B.) Olvastatik a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter 16593/911. számú, új kiadású iskolai tankönyvek megelőző kiadásai állami engedélyezésének igazolása, az új kiadások engedélyezése és bírálati dija tárgyában kiadott körrendelete, valamint a pozsonyvárosi egyházmegyének e tárgyban beadott indítványa. A kerületi gyűlés, bármennyire meg is van arról győ­ződve, hogy a miniszteri rendelet egyházunknak törvényben — nevezetesen az 1790. XXVI. t.-cz. 5. §-ában — bizto­sított jogait érinteni nem akarja, mégis annak különösen 6. ponlját autonómiánkra nézve igen aggályosnak találja, miért is az egyetemes gyűlés útján felkérni kívánja a minisztert oly értelmű megnyugtató nyilatkozatra, hogy saját felekezeti iskoláinkban úgy mint eddig a saját autonom hatáskörünk­ben megbírált és engedélyezett, az állam által pedig ellen­őrzött tankönyvek ezután is használhatók lesznek, a vallás­tani tankönyvek pedig kizárólag az egyház autonom hatás­körében megmaradnak.

Next

/
Thumbnails
Contents