Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908

1908. augusztus

70 42—46. a fent érintett egyezséghez a maga részéről is hozzájárul, azonban szükségesnek látja. 1. hogy a Reischel Károly-alapítvány segélyének élve­zetére az egyezség II. pontjával feljogosítottak névszerint összeirattassanak, hivatalba lépésök idejének hivatalosan hite­les kimutatásával; 2. hogy minden, a múltra nézve táplált követelés mel­lőzésével a segélyben való részesítés 1908. évi október hó l-jével kezdődjék; 3. hogy tekintve a Reischel Károly-alapítvány jövedel­mének változatlanságát, szemben a segélyzendők számának folytonos növekedésével s az egyezség életbeléptetése után nagymérvű szaporodásával, minek következménye a segély­összegek óriási hanyatlása, kegyeskedjék az egyházegye­temnek mindaddig, míg a Reischel-alapítványnak most elvál­lalt kötelezettsége tart s oly mértékben, mint azt a felperes egyházmegyék jogot nyert tagjai igénybe veszik, az állam­segélyből s a közalapból segélyezni közérdeket szolgáló ala­pítványunkat. 43. (T.) Csemez Teréznek a kerület ellen folyamatba tett rendes perében kerületi ügyész jelenti, hogy a bizonyítási eljárás be van fejezve, az észrevételek is beterjesztettek s az ügy Ítélethozatal előtt áll. Tudomásul vétetik. 44. (T.) Nógrád-, Hont- és Bars egyházmegyéknek a bányakerület elleni igényeik tárgyában kiküldött választott bíróság a ker. ügyész jelentése szerint már három év óta össze nem ült, a kerület utasítja az ügyészt, hogy a választott bíróság mi­előbbi összehívását sürgesse meg. 45. (T.) Nógrádi főesperes jelentése, mely szerint a kálnógarábi egyházközség f. év május 24-én tartott közgyűlése a megüresedett lelkészi állásra Kalanda Gyula felsősziklási lelkészt, mig az esperesi hivatal Mihalovics Sámuel béri lelkészt jelölte, kerületi közgyűlés tekintve, hogy Kalanda Gyula szabály­rendeletünk értelmében a jelölésből ki nem zárható, tekintve, hogy egyetemes törvényszékünk ezt kifejezetten is kimon­dotta, tekintve végül, hogy a kálnógarábi egyházközség folyó év május 24-iki közgyűlése ugyanőt egyhangúlag jelölte s a kishonti főesperes úr minősítési s működési bizonyítványa e jelölést támogatja, Kalanda Gyulát a jelölésből kizárható­nak nem találja. mindkét jelölést tudomásul veszi és helybenhagyja. 46. (T.) Nyitrai főesperes jelenti, hogy a nagypritrzsdi ev. temp­lomra gyűjtő egyháztagok úgy nemkülömben az egyház lelkész és felügyelője, mert hatósági engedély nélkül könyöradományokat gyűj­töttek jogerősen érzékeny pénzbüntetéssel lettek sújtva. Kerületi gyűlés a jelentést tudomásul veszi, miheztartás végett az egyházközségek tudomására hozza azzal a figyelmez-

Next

/
Thumbnails
Contents