Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908
1908. augusztus
30 A grinádi egyház tavaly a boradót nem vetette ki, mert a behajtása lehetetlen lett volna; önkéntes adományok czímén csak 573 liter bor folyt be. Segély nélkül ezen egyház nem képes szükségleteit fedezni. A torony- és harang-alapra befolyt 491 kor., az alapnak összege 2831 kor Amerikából legújabban visszatérnek a hívek, egy év óta 14-en. Jelenleg még 53 híve van a kis egyháznak Amerikában. A limbachi egyházban az egyházi és iskolai ügyek legszebb rendben folynának, ha az idősebb tanító Böhm Károly betegsége és súlyos családi bajai nem hatnának bénitólag. Böhm tanító egyhangúlag lett ajánlva a püspök úrnak a Zsedényianumra. A misérdi egyház csak 5 jótevőről tesz jelentést, kik együttesen 70 koronát ajándékoztak. A modori 1. egyház igen szép alapítvánnyal ajándékoztatott meg Brodszky Mihály emlékére; annak fia, Brodszky Ede magánzó Pozsonyban, édes atyjának 100-dik évi születési napján ezen gyülekezet javára, ki Modoron tanító volt, 4 alapítványt tett, melyek összesen 10,000 koronát tesznek ki. 3000 koronának a kamatja édes atyja sírjának és a temető jó és szép karban tartására; 5000 kor. kamatja a templom belsejének és főképen az orgonának jó karban tartására fordítandó, 1000 kor kamatjával fizetessék a szegény gyermekek tandíja és 1000 korona legyen segély egy diakonissza alkalmazásához. A modori II. egyházban bold. Zoch Pál lelkész helyébe, Zoch Sámuel eddigi kiszácsi segédlelkész választatott meg, kit jan. 6-án hivatalába beiktattak. Voda József tanító, ki 45 évig működött, a jól megérdemelt nyugalomba vonult. Helyére Kopa József tanító választatott meg, második tanítónak pedig Kraicz Sándor. A terlingi leányegyház Orgun Károly 42 évig működő tanítója nyugdíjba ment és annak helyére Ruzsek Pál választatott meg. Az egyház a tanítók felemelt korpótlékait saját pénztárából fizetni határozta. Az egyházban ezen évben nőegylet alakult. Még a mult év folyamán javítatta az egyház fiúiskolájának tantermét és új padokkal látta el 811 kor. költségen, a folyó évben pedig Kopa tanító lakását 1054 kor. s az árvaházi házat 2350 kor. költséggel javítatta. Bold. Zoch Pál síremlékére 602 kor. gyűlt össze. A síremlék leleplezési ünnnepélye jún. 25-én volt. Az egyházközség a megboldogult lelkész iránti hálájának úgyis adott kifejezést, hogy a két kiskorú árva számára 100—100 kor/évenkénti neveltetési díjat engedélyezett. A hívek különösen az árvaházat viselik szivükön s a pénzbeli és terménybeli adományok a 300 koronát is meghaladják. Bartos Mihály hagyatéka 200 koronát tett ki, Jankovich Samu hagyatéka 50 kor., más adományok összesen 274 korona. Az árvaházban a mult évben 10 árva kapott teljesen ingyenes ellátást, egyért fizettek évenként 200 koronát. Egy árva teljes ellátása 16863 kor-ba került Az árvák ellátására 1854'97 kor. fordíttatott. Alapítványok czímén befolyt 106P— kor., apró adományokból 2411 67 kor. Összes bevétel 4179'15 kor., összes kiadás 3878 97 kor. Az árvaház vagyona saját kezelésben 9053'64 kor., igért de le nem fizetett alapítványokban 1520 kor., összesen: 10573 64 kor. s így a vagyon