Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1907

1907. augusztus

22 4. gának 33-ik, itteni működésének 34-ik évében meghalt. A legkiválóbb, legbuzgóbb és legszorgalmasabb kántortanítók egyike volt. Sajátos ado­mánya az volt, hogy tudott nyájasan leereszkedni különösen tanít­ványaihoz, gyermekeihez, akikkel atyai jóságával bánt és akikkel gyer­mekded módon tudott érintkezni, értelmökhöz hozzáférkozni. amiért is tanítványai és a gyülekezet valamint már működésének 25 éves íordulóiának megünneplésével 9 évvel ezelőtt, úgy most is hálás elis­merésük, halálában és április hó 8-án nagy és felekezeti különbség nélkül a vidékről is összesereglett gyászoló közönség valamint az egy­házmegyei lelkészek és tanítók nagy részének részvéte mellett történt temetése alkalmával, az ő elköltözését korainak és a gyülekezetre is nagy veszteségnek érezvén és gyászolván. A megüresedett kántorta­nítói állás helyettesítésével Wurm Károly úr bízatott meg, aki a le­mondott Vértes János helyett másodtanitónak választatván ez állást 1906 szept 23-ik óta tölti be. Lélekemelő ünnepély volt templomunkban f évi május hó 22-én, amennyiben az egyházmegye lelkészei az évi értekezlet után egy szív­vel, lélekkel meggyóntak és járultak az Ur asztalához, feláldozván magokat az Urnák és szent ügyének és részesülvén az ő drága ke­gyelmi ajándékaiban. A hivek következőleg áldoztak: Özv. Meidlinger Jánosné 101. h. sz. férje emlékére 4 oltári és 18 csillargyertyát. Binder Mihály neje emlékére 8 oltári gyertyát. Következő hajadonok: Listmeier Erzsébet 130 b. sz. Krebsz Zsuzsanna 36 h. sz. Farkas Mária 83 h. sz. Gie­bitz Évs 264 h. sz. Jüllich Anna 57 h. sz. Meidlinger Éva 58 h. sz. Czéh Éva 36 h. sz. Stótz Mária 246 h. sz. Weisz Éva 39 h. sz. Krebsz Mária 73 h. sz. Krebsz Erzsébet 33 h. sz Farkas Anna 40 h sz. Farkas Anna 95 h. sz. Moschberger Anna 34 h. sz. adtak egy szép oltári, szószék és kehelyterítőt kék bársonyból valamint 4 oltári csokrot. Helenár Mária 229 h. sz. egy oltári díszbíbliát 40 korona értékben Amerikából. Giebitz Márton és neje 56 h. sz. a templom­alapra 10 K. Úgyszintén özv. Giebitz Pálné 42 h. sz. Vs-ad akó mus­tot, özv. Stettner Mátyásné V-i-ed akó mustot. Krebsz József 248 h. sz. 7i-ed m. búzát, Krebsz József 91 h. sz. 74-ed méterm. búzát, Stettner Mátyás Vs-ad búzát és Vs-ad tavaszit. Jüllich Mátyás 2 K, özv. Czéh Mártonné férjének és gyermekeinek emlékére 20 K, 8 ol­tári és 18 csillárgyertyát, Thier Mátyás 2 koronát az orgonaalapra. A templomalapra tett adományok összege: 32 K készpénzben és 12*05 K terményben, összesen 44*05 K. A gyámintézetre gyűjtöttek: Listmeier János és Mihály testvérek 7 20 K, Tultz Ádám és Novák Mihály 8*08 K, Moschberger József és Tultz János 4*57 K. Az iskolai gyűjtés eredménye 8 K. Offertorium 2'20 K. Supplikánsoknak adott az egyház 4 K-t, a gyámintézetnek a pénztár 5 K-nyi adományával ki­egészítvén a gyűjtést 35*25 K. A lelkészi nyugdíjintézetre 5*60 K. Külső missióra 3 K, belső missióra 3*50 K. A pozsonyi diakonissa­intézetnek 3 K. Épületek és orgona-javításra fordított az egyház 564*56 K-t.

Next

/
Thumbnails
Contents