Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1905

1905. augusztus

9 az evangélikusok sanyargattatása a templomnak szándékolt és meg- 4. kísérlett elvétele által. A hivek megvédték régi templomukat, bár botbüntetéseket szenvedtek is és nagyobb összeggel megvették azt a plébánostól. Ezen szellemnek nyomait tapasztaltam ma is ezen egyházban. Kis egyház, de tud áldozni és dolgozni Siona bástyái körül. Épületei rendben vannak: főkép új lelkészlaka szép; bár nincs tagadás benne, hogy a hitélet lankadni kezd és ébren kell ott őrt állni. Ezután a tulajdonképeni vizitátiót megszakítottam és május 22-én meglátogattam a selmeczbányai lyceumot. Örömmel léptem át ezen egykori alma materemnek küszöbét s úgy találtam, hogy jó és hű tanári erők vezetik ezen, ama vidéken oly szükséges, nagy múlttal biró középiskolánkat, a melylyel a még szükségesebb tanítóképző intézetünk is egybe van kapcsolva. Selmeczbánya a szónak szép evangélikus értelmében a szegények iskolája. Sok szegény tanulónk alapjait vetette itt meg józan evangelikus műveltségének s ezen iskolánk lelkészi s tanítói hivatalainkba sok századon keresztül sok hű munkást adott. Egyre van ott szükség, hogy az intézet új hajlékot kapjon. A régi jó lenne tanítóképezdének. A főgymnásium nagyobb szabású épületet követel. Ami azonban az épületből azonnal eltávolítandó lenne, az az alumneum; ezen tiszteletre méltó asztala a szegényeknek. Külön hajlékra van annak szüksége, hogy befogadhassa Jézus vendégeinek nagy seregét. Kérelmem odaterjed, hogy e czélra azonnal kezdje meg a főtisztelendő kerület a szamarilánusi adakozást; mert szerintem ez szükségleteinknek elseje. Május 23-án résztvettem a selmeczbányai lýceum tanuló ifjúságának zászló-avatási szép ünnepélyén, a mely az egyház és a haza iránti szeretetet csepegtette az ifjúság szivébe. Fáradtan a szüntelenül tartott esőzésben végzett, több napi utazás és munka következtében május 24-én pihentem Vihnyén, buzgó hívünk Kachelmann Károly gyártulajdonos kedves otthonában Szükséges tanulmányt tettem az ottani szórványról. Május 25-én érkeztem a hodrusbányai egyházba s bár egyénileg nem vagyok barátja a külső ünnepélyes fogadtatásoknak, mégis meghatja az ember szivét, a midőn látja, hogy a törvényhatóságnak magistrátusa, a különféle hivatalok képviselői, a nép vallás-különbség nélkül, a bányamunkások szintén vallás-különbség nélkül, mint testület, az evang. egyház hivatalos főténvkedésének napját helyi ünnepükké avatják s kiveszik a maguk részét a mi hivatalos eljárásunkból is. A hodrusbányai régi s nem rég újból feléledt egyház, nem a hivek, de a bányászat hanyatlása miatt erőtlen. Hála Istennek, hogy a lelkészi és tanítói állás állami segélylyel biztosítva lett. Ha a hivek traditionális egyházszeretetükhöz hozzájárul hű cura pastoralis: hiszem, hogy ezen egyház felvirágozik. Most nagy gondot okoz a kis nyájnak a küszöbön álló lelkészlak- és iskola-építés. Méltók a felsegélyezésre s e munkának mielőbb való megkezdése annal is tanácsosabb, mert most az egyház éjén annak szülöttje áll, a buzgó felügyelő Sobó Jenő, főbányatanácsos.