Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1904

1904. augusztus

56 vagy egyenest tiltó joga volna a felekezeti iskolákra és azoknak vagyonára vonatkozólag. Ily magyarázat ellenkeznék nemcsak az 1790/1. évi XXVI. t.-cz. által biztosított és több mint] egy évszázad óta fennálló önkormányzati jogainkkal, hanem éppen a vallás- és közoktatásügyi magyar kir. miniszter által újabb időben Ő Felségének legfelsőbb jóváhagyás és kir. szentesítés végett felterjesztett és Ó Felsége, a koronázott magyar király által 1894. évi október 10-én jóváhagyott és megerősített zsinati törvényeink tartalmával is. Ez utóbbiak t. i. az egyházi vagyon kezelési módjára nézve is világos és félremagyarázhatlan rendelkezéseket tartalmaznak, melyeket a kormánynak nem szabad mellőznie, hanem azokat ő is figyelembe venni tartozik. Jelesül a zsinati törvény 233. §-a azt rendeli, hogy az egyházi vagyont, szolgáljon az akár szoros értelemben vett egyházi, akár közművelődési, akár közjótékonysági, akár más czél előmozdítására, a felsőbb egyházi hatóság beleegyezése nélkül tulajdonjogilag másra átruházni nem szabad. Hasonlóképen a zsinati törvény 44. és 281. §§-ai értelmében egyházi vagyon birtokszerzéséi és eladását és az arra vonatkozó egyházi határozatok érvényességét az egyházmegyei közgyűlésnek illetve az egyházmegyei elnökségnek jóváhagyásától függővé teszi, de mihelyest ezen felsőbb engedély az egyedül arra illetékes egyházi hatóság részéről megadatott, más tényezőnek, tehát a kormánynak és annak bármely közegének semminemű beleszólási vagy beavatkozási joga nincsen, a helybenhagyásért vagy helyben nem hagyásért egyedül és kizárólag csak a felsőbb egyházi hatóság, de az is nem a kormánynak, hanem közvetlenül az illetékes egyházi hatóság felett álló felsőbb fokú egyházi hatóságnak felelős. Ezt tudhatják a telekkönyvi hatóságok is, mert a zsinati törvényeink, — bár elég későn, de mégis a szentesítéstől számítva két év múlva a magyarországi rendeletek tárának 1896-iki évfolyamában kihirdetve és így az összes bíróságokkal és hatóságokkal is hivatalosan közölve lettek. Ha tehát előfordulna, hogy oly birtokváltozás, mely a felsőbb egyházi hatóság által helybenhagyva nincsen, a telekkönyvi hatóság tudomására jutna és ily esetben és módon telekkönyvi átíratás létesíttetni szándékoltatnék, — e kéret amúgyis — még pedig nemcsak az idézett zsinati törvény, hanem a telekkönyvi rendelet 69. §-a alapján is elutasíttatnék, mert az utóbbi §. is azt rendeli, hogy oly okiratokra, melyek vagy községek avagy közigazgatás alatt álló alapítványok és pénzalapok nevében az erre hivatott hatóság szükséges jóváhagyása nélkül adatnak ki, bekebelezés vagy előjegyzés nem történhetik. Ha tehát a bekebelezést vagy előjegyzést engedélyező okmány a zsinati törvények értelmében illetékes felsőbb egyházi hatóság által helybenhagyatott és az azt tanúsító helybenhagyási záradékkal el van