Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900

1900. augusztus

20 A gyámintézet révén a Palló-féle segélyből Pifko Gusztáv nyug. lelkész 80 koronát, özv. Krizsan Károlyné 70 koronát kapott. A rimamurányi vasműgyár a salgó-tarjáni egyháznak iskola-telket adományozott, a mit e helyütt is köszönettel említek. Hasonlóképen szép adományban részesült a komáromi egyház, mely a cs. és kir. közös hadügyministeriumtól 2425 kilogramm régi ágyú érczet kapott új harangokra. A magas hadügyi kormánynak e helyről is mondok köszönetet. A nmélt. vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister úr a dohnáni (Trencsén m. Puchó anyaegyház) iskolának tanszereket volt kegyes adományozni. A kerületi leányiskolára a körmöczbányai egyház 200 koronát, a fehérkomáromi esperesség évi 10 koronát szavazott meg; érkezett még több kisebb segély egyes egyházaktól, sőt a Gusztáv Adolf-Egylet­től is, melynek részletes kimutatását a kerületi pénztáros úr fogja beterjeszteni. Az adományok sorában köszönettel kell említenem, hogy br. Solymossy Ödön úr, esp. felügyelő, a fehérkomáromi esp. özvegy és árva-intézetnek 200 koronát adományozott. A kőszegi dunántúli leányiskolánál alapítandó »Erzsébet királyné alapra« kerületünkből a következő egyházak adakoztak: 1. Pozsonyi lýceum . . 40-— kor. Athozat 177-02 kor 2. Misérdi egyház . . . 544 » 26. Szécsény .... 2— » 3. Felső-Almás . . . . 5-74 » 27. F.-Petény .... 2-30 » 4. N.-Podhragy . . . . 8-— » 28. Luczin 2-60 » 5. K.-Sztankócz . . . . 14'­» 29. Bank 2-30 » 6. Laáz 2 — » 30. Limbach .... 6-— » 7. Lubina 6­» 31. Modor tót e. . . . 2-— » 8. Balassa-Gyarmat . . 10-­» 32. Trencsén város . . 37-69 » 9. Bazin tót e 4-48 » 33. M.-Líeszkó .... 4'— » 10. Grinád 2-— » 34. N.-Kosztolány . . 2-— » 11. Bazin német e. . . . 7 — » 35. Körmöczbánya . . 2-— » 12. N.-Gurab 6-70 » 36 F.-Vezekény . . . 1-44 » 13. Sz.-György 14 60 » 37. N.-Szelezsény . . . 5*— » 14. A.-Szeli 2-80 » 38. K.-Palojta .... 2-— » 15. Modor német e. . . . 6 — » 39. Szabó lelkész . . . 2-— » 16. Ozdin 4' ­» 40. Frecska jegyző . . 2-— » 17. Somorja 2-— » 41. Kratochvii jegyző . 2- - » 18. Veleg 1-04 » 42. Börzsöny .... 6-— » 19. Csabdi 260 » 43. Derzsenye .... 5-70 » 20. Szend 5 — » 44. Zsember .... 14-30 » 21. Levél 8-52 » 45. Csánk 16-— » 22. P.-Födémes . . . . 110 » 46. Hodrusbánya . . . 3-30 » 23. Zuránv 16-— » 47. Bakabánya . . . 1330 » 24. Ábelova 2 — » 48. Léva 2-— » 25. Bokod 20-— » Összeg 334-86 kor. Átvitel 177*02 kor. A dunáninneni kerületi felsőbb leányiskolára a következő ado­mányok folytak be:

Next

/
Thumbnails
Contents