Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900

1899. augusztus

94 57-60. temes ügyészi vélemény előadja, felsőbb tekintetekből, a közérdek általános szempontjából történt a területi változás, a melyből az átcsatolt esperességek lelkészeinek és tanítóinak a Reischelianumtól való eleste önként folyik: úgy az ezért adandó kártalanítást is az egyház összeségének, melynek fontos érdeke követelte a területi új beosztást, kellenne a kárpótlást is igazság és méltányosság szempont­jából nyújtania, nem pedig a Reischel-féle alapítványnak, a melynek hatásköréhez a területi változás eszközlése nem tartozhatott s a mely­nek a területi beosztás következtében a segélyösszegeket le kell szállítania. Mind ezek alapján tisztelettel kéri a lent írt bizottság a főtiszte­lendő és méltóságos Egyetemes Közgyűlést, hogy a liptói és a többi, hasonló igényt támasztó esperességeket a Reischel-féle alapítványi segé­lyezéssel szemben támasztott követeléseikkel elutasítani méltóztassék. Mély tiszteletünk nyilvánításával vagyunk a főtisztelendő és méltóságos Egyetemes Közgyűlésnek, — a Reischel Károly-alapítványi kerületi bizottság, 1898-ik évi augusztus 21-én tartott üléséből — a bizottság nevében és megbízásából alázatos szolgái: JDr. Samarjay Emil, Er. Baltik Frigyes, alelnök. püspök, elnök. Trsztyenszky Ferencz, bizotts. jegyző. A közgyűlés a felterjesztést helyeslő tudomásul veszi, — egyúttal elrendeli, hogy az külön 100 példányú levonat­ban elkészíttessék s a példányok püspök úrnak rendelkezésére bocsáttassanak. 58. A pénzügyi bizottság jelenti, hogy az egyetemes egyház számadása mind eddig a kerülethez le nem küldetett. Tudomásul szolgál. 59. Püspök úr jelenti, hogy az 1899-dik évben a közalapból gyámintézetileg segélyeztettek a dunáninneni kerületben a következő egyházak: Székesfehérvár . . . . 100 frt Báth 100 » Szécsény 100 » Gsasztkó 100 > Pusztaíödémes . . . . 100 » Zsolna 100 » Erdőmeg 58 » Összesen: 658 frt Tudomásul szolgál. 60. A közalapadóról jelenti a pénzügyi bizottság: 1. hogy az egyházkerület terhére előírt 3564 frt 84 kr. az o I o engedmény bevonásával az egyetemes pénztárba beszolgál­tatott ;

Next

/
Thumbnails
Contents