Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900
1899. augusztus
92 meggyőződés, hogy a hagyatékozó intentiójának megfelelne, ha a végrendelet úgy magyaráztatnék, hogy annak jótéteményeiben az átcsatolt esperességek lelkészei és tanítói is részesítessenek és ezért a legatumnak ezekre való kiterjesztése csakis az alapítványokon történt igazságtalanság érzetét költhetné a bizottságban, holott a jus aequumnak épen az igaztalanság elkövethetését kellene megakadályoznia. E kérdésben tehát az ügyfél, kinek erkölcsi érzületére történik hivatkozás a méltányossági momentumoknak érvényre juttatása érdekében, mint nem egyéni jogalany, hanem az alapítványt tevőtől különböző morális testület, nem térhet el a végrendelet szoros magyarázatától. Ha pedig azon erkölcsi momentumokat egyenként tekintjük, a melyekre való tekintetből a méltányossági elv alkalmazását véli helyén valónak az egyetemes ügyészi vélemény, úgy, ha ezeket egyenként taglaljuk, akkor is azon conclusiőra kell hogy jöjjünk, miszerint a méltányossági elv azontúl, hogy az átcsatolásig nyugdíjigényt szerzetteket a jótéteményben úgy is részesítjük, még továbbra ki nem terjeszthető. Az árvái, liptói és turóczi esperességekben mind azon lelkészek és tanítók csorbítatlanul kapják a Reischel-féle segélypénzeket, a kik, vagy a kiknek családjaik 1894-ik évi nov. 15-ig, vagyis az esperességek átcsatolásáig a dunáninneni kerület kötelékébe tartoztak. S miután a folyamodó esperességek is belátták, hogy ezen segélyt örökre nem kérelmezhetik, ma csak arról van szó, hogy azok, a kik 1894. nov. 15-én tényleg a 3 esperességben szolgáltak s átcsatolva lettek, méltányosságból kapják-e a segélyt, vagy nem? A méltányossági szempont megszűnik, mert mind a három esperesség oly kerületekbe jutott, a hol kerületi nyugdíjintézet van; tehát még jobban jártak, mind ha nálunk maradtak volna, a hol kerületi nyugdíjintézet nincs. Továbbá a méltányossági szempontra már csak azért sem fektethető oly nagy súly, mert az 1898-ik évben megalakult az egyetemes lelkészi nyugdíjintézet, a hol mindnyájukról van gondoskodva. Ha a jogi szempont, tekintettel a végrendeletre, meg is engedné a méltányosság gyakorlását, figyelembe veendő, hogy 34 elbocsátott lelkész helyett azonnal 95 lelkészt kellett befogadnunk a barsi, fehérkomáromi, honti és nógrádi esperességekből, a tanítók számát nem is említve, mert azok két harmaddal szaporodtak. Úgy hogy most az egész Reischel-segély, mely nem szaporodik, mint végrendeleti hagyomány, vajmi csekélység és minden évben csekélyebb lesz. És mind ettől eltekintve, mikép kívánható ez a dunáninneni kerülettől, hogy mind azon lelkészeket és tanítókat segélyezze, a kik például 1 — 2 évig, vannak esetek, hogy néhány hónapig voltak az átcsatolás előtt dunáninnen, vagy pedig az átcsatolás után más egyházba mentek át, vagy az átcsatolás után házasodtak, tehát egyszóval több egy félszázadnál legyen megkötve ezen kis forrás minden jogalap nélkül. Ethikai szempontból legfeljebb azon agg lelkészek és tanitók jöhet-