Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900
1898. szeptember
86 34. Püspök úr jelenti, hogy a vallás és közokt. rm kir. ministerium 67169/96. sz. 1897. márcz. 11-én keltezett rendeletével vett utasítás szerint a selmeczbányai kerületi iskola (Lýceum) tanácsának terhére, 1898. évtől kezdve, az országos tanári nyugdíjintézet terhére előirt 810 forintnyi összeg, mint évi járulék, a selmeczbányai »Tanári nyugdíjalapbői« fog rendesen fedeztetni; a selmeczbányai tanári nyugdíjalapnak ez lévén egyik főczélja. A nevezett alap kamataiban bőven találja fedezetét, a törvény értelmében a fentartö testületre rótt évi hozzájárulás; az alap pedig, mely a lycealis kormányzó tanács kezelésébe átengedtetett, a jövőben is fogja e czélt szolgálni; úgy hogy a kerületet vagy a kormányzó testületet e czímen semminemű megterheltetés nem fenyegeti. Örvendetes tudomásul szolgál s a »Tanári nyugdíjalap« átengedésére vonatkozó jegyzőkönyvi kivonat egész terjedelmében felvétetni rendeltetik. 1897/987 Kivonat a selmeczbányai ág. hitv. ev. lýceum kormányzásával megbízott isk. tanácsnak 1895. jan. 7-én tartott gyűlésének jegyzőkönyvéből 597 111 Az előbbi ponttal kapcsolatban a lyc. igazgató előterjeszti a tanári kar azon határozatát, hogy a lyceumi tanári nyugdíjalapot, melyet eddig kizárólag maga kezelt, átadja a ker. isk. tanács kezelése alá azon kikötéssel, hogy a tanári karnak az országos tanári nyugdíj kötelékébe való belépése alkalmával kötelező befizetések után fenmaradt tőke »Tanári nyugdíjalap« czímén külön kezeltessék s kamatai jövőben a tanári nyugdíj czéljaira fordíttassanak. A ker. isk. tanács a nyugdíjalapot átveszi »Tanári nyugdíjalap« czímén és külön fogja kezeltetni. Kelt Sefmeczbányán, 1898. jan. 28. 99 Kivonat • Micsinay János. az iskolai tanács jegyzője. 1897/98. a selmeczbányai ág. hitv. ev. lýceum kormányzásával megbízott isk. tanács 1895. jan. 7-én tartott gyűlésének jegyzőkönyvéből. 599 V. A 10. §.-ban foglalt kedvezmény igénybe vételére nézve a ker. isk. tanács kijelenti, hogy a lyceumon működő tanárokra a nm. vallás és közoktatásügyi minister úr által megszabandó egész összeget azonnal, a mint a leirat a ker. isk. tanácshoz érkezik, készpénzben le fogja fizetni, abból a tanári nyugdíjalapból, melyet 1863-ban eleinte magok a tanárok alapítottak és kezeltek, de később a növendékek is hozzájárultak egy-egy forinttal. A tőke jelenben 30.000 frt, s be leend sorozva »Tanári nyugdíjalap« czímén a lyceumi tőkék közzé, azzal a kikötéssel, hogy a fent érintett czélra fordíttassék. E czél pedig a nyugdíjtörvény életbeléptetése után nem lehet más, minthogy a fennmaradó tőke kamataiból fedeztessék az a járulék, a melyet a fentartó hatóság a tanári fizetések után köteles az állami pénztárba beszolgáltatni. Kelt Selmeczbányán, 1898. január 28-án. Micsinay János, az iskolai tanács jegyzője.