Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1891–1895
1892. augusztus
— 4 — t. cz. százados emlékét s dicsértük az Urat, hogy az ő irgalmassága velünk van. A midőn az 1790/1. évi a szabad vallásgyakorlatról szóló törvény áldásairól említést tettünk, nem lehet figyelmen kivül hagyni, hogy jelenleg az ama törvény hézagait pótló 1868. évi vallástörvény körül, a mely a törvényesen bevett keresztyén vallásfelekezetek viszonosságáról szól, sorakoznunk kell, a mely az úgynevezett elkeresztelési kérdésben most vita tárgyává lett. A ki ezen viszonosságon változást akar tenni, az az egyházi ügyekben a teljes egyenjogúságot és általános vallásszabadságot hozza be előbb, akkor azután minden egyház saját belső erejéhez képest, a természeti jogok szerint fog mozogni, addig azonban az 1868. évi törvénynek bölcs intézkedései hazánkban az egyedüli óvszer, hogy a családok belbékéje megóvassék, a felekezetek közti súrlódások létre ne jöjjenek, s az anyakönyvvezetés illetékesen, a maga rendje szerint vitessék. Az ellenérveket megczáfolja az azelőtti gyakorlat. A ki tudniillik, csak egy pillantást vett az 1791. év utáni evang. anyakönyvekbe, látni fogja, hogy azon évi törvény intézkedéseihez képest, az evang. apától származó fiúgyermekek, ha egy nem evang. pap által kereszteltettek is, elég pontosan szolgáltattak be az evang. anyakönyvekbe. Az 1868. évi törvény után is az analog gyakorlat sok helyütt betartatott. Elvi kifogás tehát nem létezik. A törvény a vallási meggyőződést nem sérti. Tartsuk meg csak mi is mindig a törvényt, hogy annál inkább mások is tartsák meg azt. A mult évi kerületi gyűlés után nyomban augusztus 26-án megtartatott Liptó-Szent-Miklóson a Tranoscius-féle emlékünnep s számos hivő jelenlétében dicsértük az Urat, hogy azon nagy férfiúval megajándékozott minket, a ki egyházunk ezreit tanította, mikép kell szent énekben dicsérni az Istent. Mivel ez évben az én helyem főkép a zsinaton vala, időmet az egyházak kánonszerü látogatásának nem szentelhettem. Némileg pótolni igyekeztem azt, a midőn szórványaink ügyében gyakrabban fordultam az illetékes egyházi közegekhez, további adatokat gyűjtvén, számukra anyagi segély kieszközlése után fáradozván. Ide tartozik a szászországi Oelsnitz városába június végével tett utam, a hova a Gusztáv Adolf alapítványi főegylet gyűlésére lévén hivatalos, ezen nemes egylettel kerületünk szórványainak hü képét közöltem: az eredmény Isten kezében van. Szórványainkra vonatkozó dolgozatomat a végmegállapodás szempontjából az egyes egyházakhoz bocsátottam le, a honnét, de csak az utolsó napokban az ivek mind már visszaérkeztek is. De mert a pótbejegyzések után az emlékokiratot újból kell szerkeszteni, s több helyütt a jogi kérdések sorozatával is kell bajlódni, s egyáltalában a samaritanusi áldozat még vajmi csekély: a jövő év feladataihoz fog tartozni, hogy szórványainkról a kerületi jelentés e gyűlés asztalára kerüljön. Jelenthetem azonban, hogy a