Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1870–1890

1890. augusztus

— 47 — délyezett 4750 frt államsegélyről szóló számadás megvizsgáltatván, 4750 frt bevétellel szemben ugyanannyi kiadással helyesnek talál­tatott, minek következtében a fenti összeg, mint beszámolt, a nyilván­tartásból egyidejűleg töröltetik. Tudomásul szolgál. T. 43. Fentebbivel tárgyi kapcsolatban olvastatik a nagyméltó­ságú vallás- és közoktatásügyi minisztériumnak 1890. évi april 22-én 19007. sz. a. kelt rendelete, mely szerint a folyó évi állami költség­vetésben az ág. hitv. evang. egyházi czélokra tör vény hozásilag meg­állapított javadalomból a dunáninneni ág. hitv. evang. egyházkerület megillető 5000 frt a pozsonyi kir. adóhivatalnál utalványoztatott azon feltétellel, hogy ezen összegről annak idején a vallás- és közoktatás­ügyi minisztériumhoz okmányolt számadás mutatandó be. Egy­idejűleg olvastatik Günther M. V. ideiglenes kerületi pénztáros úrnak folyó évi június 25-én kelt s főtisztelendő püspök úrhoz intézett levele, melyben jelenti, hogy a fent kiutalványozott összeget átvette s azt azonnal a pozsonyi I. takarékpénztárnál gyümölcsözőleg elhelyezte. Örvendetes tudomásul szolgál. T. 44. Mennyiben az államsegély eredeti 5000 frtnyi összegben lett újra kiszolgáltatva s így a mult évi segélyhez képest 250 frtnyi többlet mutatkozik, a kerületi gyűlés e többletet az egyházkerületünkben létesítendő : „idegen iskolákba járó ev. gyermekek vallásbeli oktatóinak segélyezése alapjára" fordíttatni kivánja. T. 45. Az államsegély elosztási tervezetének elkészítése czéljából jelen jkönyv 12. pontjával kiküldött bizottság javaslatára a f. évre utalványozott s átvett 5000 frtnyi összeg következőleg osztatik el: 1. Egyetemes pénztárba (1872. évi egyet. gy. jkv 45. pontja) 250 frt 2. Esperességi özvegyárva intézeteknek . . 1600 „ 3. Nyolcz esperesnek költségtérítés . 4. Kerületi katechetai segélyalap 5. Kerületi pénztárnak előre nem látott szükségletekre 6. Egyes esperességek szerint: a) Arvai esperesség : jaszenovai egyház 50 frt, Jánoska György, jaszenovai leik. 50 frt, a.-kubini katecheta 30 frt b) Liptói esperesség: esp. segédlelkészi alap 100 frt, vázseczi egyház 50 frt, tarnóczi egyház 30 frt, szmrecsányi egyház 30 frt, nagy-palugyai egyház 30 frt, rózsahegyi katechéta 30 frt Áttétel 3490 frt 3110 frt 800 250 210 „ 3110 frt 130 270

Next

/
Thumbnails
Contents