Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1870–1890

1871. augusztus

— 15 tiáikhoz beterjeszszék; a kerületek pedig a hozzájok beküldött véleményeket egymás­sal is közöljék, bogy ez úton a nézetek egyöntetű megállapodásra jussanak. Mely pont­nál a turóci esperesség jelenti, hogy kebelében ez ügyben már van megválasztott bi­zotság, mely működését el is kezdte, de még ez ideig be nem fejezhette. Minek folytán a többi esperességeknek is meghagyatott, hogy miután a zsinati előmunkálatok valamennyi gyülekezetnek megküldettek, hasonló bizottságokat állítván össze, ezek szorgalmas munkálkodás által az ügyet lehetőleg érleljék, hogy a zsinat ideje majdan elérkezvén, készen találjon bennünket. Egyébiránt itt is megemlíttetik, hogy a munkálatba néhány értelemzavaró sajtóhiba csúszott be, péld. a pörrendtartás 19. §-ába „keresetlevél" helyett „keresztlevél," a 26. §-ba pedig „alperes" helyett „esperes." Sz. L. XVIII. A mult évi jegyzőkönyv XXY. pontjánál főtiszt, püspök úr jelenti, hogy a cultusministerium m. é. okt. 30. 24125. számú rendelvénye által a házassági fölmentvények hová fordítása iránti intézkedést észrevétel nélkül helyben hagyja, egy úttal pedig ugyanő előterjeszti, hogy ez évben következő házassági felmentvényi díják érkeztek; 1.Nitschinger Pál, Levélből 40 ft„ 2.Rozvadszky János, Bodovkáról 10 ft„ 3. Hrivnák János , Bodorfalvárói 20 ft. , 4. Predanóczy János , Dezserről 20 ft., 5. Weiser János Kristóf, Pozsonyból 30 ft., 6. Krcs Pál, Verbócról 10 ft., 7. Maier Sámuel, Pozsonyból 100 ft., 8. Schwanzer János, Pozsonyból 20 ft., 9. Razusz-Plzs János, Verbicáról 10 ft., 10. Ujcsek János , Thuránból 10 ft., 11. Sodorna Mihály, Modorból 60 ft,, 12. Izsip György, Hájból 20 ft., 13. Lauko György, Prjekopáról 10 ft., 14 Chluda András, Benyo-Lehotáról 20 ft., 15. Ryzek Pál, Pritrzsdről 20 ft. 16. Spacsek Mihály, Katóról 10 ft., 17. Bobik György, Brezováról 10 ft., 18. Mracsko Máté, Hájból 20 ft., 19. Kolok András, Thuránból 10ft., 20. Battka János, Koritnoról 20 ft„ 21. Hulej Máté, Zsámbokrethről 10 ft., 22. Liska József, Modorból 20 ft., 23. Vörös Károly, Alsó-Szeliből 20 ft.,} 24. Kuban István, Vágujhelyről 20 ft., 25. Havel János, Verbócról 10 ft., 26. Bagel János, Blatnicáról 20 ft. 27. Blaho János, Karlováról 20 ft. , 28. Kuhajda János , Alsó-Bodfalváról 20 ft., 29. Zech 'János, Mikósfalvárói 20 ft., 30. Herchl János, Stubnáról 20 ft. Mely összegre nézve a mult évi erre vonatkozó határozat ez úttal is megerősít­tetvén, az e cím alatt bejött összeg a kerületben létező tizenegy özvegy- árvaintézet közt lesz egyenlő részletekben felosztandó. B. Fr. XIX. Olvastatott a magy. kir. vallás- és közoktatásügyi ministerium 1871. évi maj. 16-dikán 10,054 sz. a. kelt rendelvénye, mely által a járásbeli szolgabírák­nak meghagyatik, hogy a fölmentvény céljából benyújtandó folyamodásokhoz csato­landó s a politikai akadály nem létezéséről tanúskodó bizonyítványok aláírásánál, ne használják csupán a „láttam" szokott kifejezést, hanem valóban bizonyítsák a tarta­lom valóságát. Mely rendelvény tudomásul vétetvén , meghagyatott a lelkészeknek , hogy a szolgabírói hivatal által kiadott fönebb jelzett hiányos bizonyítványt a fölmentós iránti folyamodáshoz ne csatolják, hanem csak a kívánt kellékekkel ellátott bizonyítványokkal felszerelt folyamodásokat küldjék e püspöki hivatalhoz. A házasu­lók vagyoni állapotáról szóló bizonyítvány egyébiránt lehet csupán egyszerűen láttamozva. B. F. XX. A mult évi kerületi gyűlés jegyzőkönyve XXVI. pontjának olvasásánál a kerületi törvényszék a pörrendtartás értelmében a kerületi elnökségen kívül egy évre a következő tagokból állíttatott össze : Mossóczy Lajos, egyszerzmind alelnök, Je­szenszky József, Samarjay Károly, Vrchovszky Alajos, Mudrony Mihály; az egy­háziakból pedig: Simko Vilmos, egyszersmind alelnök, Klszák János, Stelczer Ká­roly, Moczkovcsák János, Boleman István és Minich Dániel. Sz. L. 4*

Next

/
Thumbnails
Contents