Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1870–1890

1870. augusztus

A trenesini espcrességbol: Dohiányi Lajos, f, ozori felügyelő. Holuby József, ns. podragyr lelkész. A liptói espercsségböl: Minich Dániel, modori tót lelkész. A tiiFÓci esperességböl: Mudrony Pál. Hodzsa, András, esperes. Az árvái esperességböl: Jamnitzky Péter. Leska János, bodfalvi lelkész és a modori mindkét ajkú egyház nagyszámú tagjai. Mely alkalommal. A német templomban a szent Léleknek buzgó énekléssel s Leska János bodfalusi lelkész által végz-tt oltári szolgálattal és Ulicsny Endre, miklósfalvi lelkész emelkedett, evangyéliomi szellemű beszédével segítségül liivása után főtiszt, egyházi elnök úr által elmondott ájtatos fahászkodással megnyitván a gyűlést, sajnálattal jelenté, hogy világi rendes elnök úr ö méltóságához ez úttal sem lesz szerencsénk; minek következtében a világi elnöki szék, elfoglalására Weinberger Endre Pozsony megyei esperességi felügyelő úr hivatott föl. Constituálván magát ekkép a gyűlés. I. Főtiszt, püspök úr jelentést tett a kerület egy évi viszonyairól a következőkben: Tekintetes és főtiszteletű egyházkerületi gyűlés! Szabályszerű évi jelentésemet azon előzékenység elismerő kiemelésével kezdem, melylyel a nemes modori egyházközség e gyülésünket magánál fogadni szives volt. Igyekezni fogunk a testvéri szeretet e nyilatkozványát azon törekvéssel viszonozni, — a mire ezenel a gyűlés minden tagját bizalomteljesen fel is kérem, — hogy egyházi ügyeink feletti tanácskozásainkat ugyancsak a testvéri szeretet szellemében folytassuk s bevégezzük s ez által e tisztelt egyházközségnek kellemes emléket hagyjunk hátra magunk után. A lefolyt év egyházunk életében nem mutat fel valamely kitűnő mozzanatokat. Oly idő, a milyent most élünk, nem igen alkalmas a vallásosság és egyháziasság emelésére, kifejtésére. A mult évben kiválókig a politika foglalkoztató az elméket; mihez újabb időben hozzá járult a bár egyelőre a távolban dühöngő, de vészes következményeivel hazánkat is könnyen érinthető háborúnak zaja. A vallás, az egyház ily vetélytársakkal szemben háttérbe szorul; közönyösséggel, részvétlenséggel találkozik. S ez még hagyján. De a közönyösség napjainkban sok oldalról a vallás és egyház elleni ellenszenvvé s ellenségeskedéssé fajul. Azok közül, kik az uj aerától egyházunkra is általa addig még soha nem élt boldog kor bekövetkezését várák, — s nemde ily várakozással csaknem mindnyájan valánk? — nem kevesen most keserűen kiábrándulva érzik magokat, egybevetvén a valóságot táplált reményeikkel. A remélt hatalmas pártfogó részvét helyett, a közélet csaknem minden tereiről ellenszenves, legjobb esetben eltaszító hideg nyilatkozatok hangzanak feléjök. Valljuk meg egyébiránt őszintén, hogy ez tulajdonképen visszahatás egy másik egyháznak működése ellen, mely előbb minden akart lenni mindenben; de, fájdalom, ama visszahatásnak éle voltaképen nem ezen egyház, hanem a mi egyházunk ellen fordul, a mely pedig e sorsot bizony meg nem érdemelte, soha magát ellentétbe nem tevén a kor, a közügy, az emberiség jogos követelményeivel, sőt azokat előkészítvén, gyámolítván s kielégítésökre hazánkban is becsületesen közreműködvén. „Szabad egyház szabad államban", ez a jel-