Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1870–1890

1882. augusztus

kivánatait tolmácsolja. Engedje meg ő nagyméltósága, hogy azt személyesen tegyem itt is, úgy is, mint a ki 21 év óta mindig szintoly bnzgó mint jóakaró munkatársát, tanácsadóját, gyámolát birta benne. — Terjessze a kegyelemnek Istene becses életét még bosszú időkre ő Felsége szolgálatára, a haza javára, egyházunk üdvére s kedves övéinek örömére! Felemlítem itt mindjárt két másik jelesünknek is, habár szerényebb, de ügy nekik díszökre váló mint minket hálára lekötelező legmagasb kitüntetését. 0 Felsége Novak Sámuel árvái főesperes úrnak a koronás arany érdemkeresztet s Ebner Károly gálosi tanitó úrnak a koronás ezüst érdemkeresztet méltóztatott érdemeik elismeréseid adományozni. Fogadják ők is, itt nyilván is, mindnyájunknak azon őszinte kivánatát, hogy az uralkodó kegyelmének, de hitsorsosaik tiszteletének és szeretetének is sugaraitól megvilágítva és melegítve, viruljanak még sokáig mint amaz a vizek mellett plántáltatott fa, s a vezetésökre bízott hívek, illetve nevendék gyermeksereg javára gyümölcsözni meg ne szűnjenek. Kicsoda közülünk ne ismerné el kiválóan örvendetes eseménynek azt is, hogy annyi évi előkészületek után végre létre jött a magyarhoni ág. hitv. evang. egyetemes egyház theologiai akadémiája Pozsonyban? Bővebb értesítést fog erről venni a mélyen tisztélt egyházkerületi gyűlés a maga helyén. Itt egyesüljünk azon imában, hogy ez intézetből mennél több pásztor kerüljön ki, kik híven legeltessék a Krisztus nyáját s hirdessék neki tisztán az evangyéliomot, Istennek ama hatalmát minden hívőnek idvességére. A jó időnek ellenébe helyezte Isten a gonosz időt, az örömnapnak ellenébe a gyásznapot. Gyásznap volt az összes egyházunkra nézve, melyen annak egyetemes felügyelője néhai nagymélt. báró Radvánszky Antal úr az életnek és halálnak ura által az élők sorából kiszólíttatott. Benne egyházunk oly férfiút veszített, ki több mint egy félszázadon át buzgó részt vett annak közügyeiben; ki midőn néhány évvel ezelőtt közbizodalommal a legfelsőbb polezra emeltetett, melyről egyházunk rendelkezik, ama szép szót mondá : „Hitem és meggyőződésem az, hogy egyházát igazán szerető protestánsnak az egyházi téren való működése nem ott végződik, hol ereje hanyatlani kezd, hanem végződik csak ott, hol ereje megszakad;" ki különösen a törvényhozás terén halhatatlan érdemeket szerzett magának egyházunk körül; de ki nem csak az egyháznak erős oszlopa és őrje, hanem a vallásosságnak egyénileg és buzgó gyakorlója volt. Ily férfiúnak emléke légyen és maradjon köztünk áldott. Egyébiránt a kegyeletes hála adóját iránta lefizették egyházközségeink egyenként tiszteletére megtartott külön gyászünnepélyek által. — Az elhúnyta által megüresült egyetemes felügyelői hely betöltésére meg vannak téve a lépések. Adjon neki az Úr oly utódot, kit egykor szintoly elismerő szavak kísérjenek sírjába, mint báró Radvánszky Antalt! S most itt vagyok a tárgynál, mely a lefolyt egyházi közigazgatási év leggyászosabb mozzanatát képezé. Szeretnék róla nem szólani; de a miről minden nyelvek beszélnek, mit minden nyilvánossági közegek tárgyalnak, mi minden elméket elfoglal, arról hiában akarnánk hallgatni. Igyekezni fogok azonban azon körülményről, midőn e tárgyról szólok, meg nem feledkezni, hogy szavam nem világi, nem politikai, hanem egyházi testülethez van intézve. Ez évben a sajtóban először egyes, azután ezek folytán mind sűrűbb hangok kezdtek emelkedni, hogy egyházunk kebelében hazaellenes irányzatok léteznek, államellenes fondorlatok űzetnek; s illettetett e váddal kiválóan a mi egyházkerületünk. Mi az egyházkerület élén állók, ismervén közelebbről annak viszonyait, de nem bírván ismeretével semmiféle tényeknek, mik e vád mellett bizonyítanának, hallgattunk arra. Ellenkező esetben mondhatom, hogy ha ily tények tudomásunkra jutottak volna, hogy ha ez egyházkerületben, jelesül annak lelkészei és tanitói közt, léteznének a magyar haza, annak léte és egysége ellen törők, azt elveszteni, elárúlni akarók, én lettem volna az első, s velem együtt bizonyosan az itt oldalamon ülő egyházkerületi felügyelő úr ő nmltósága, a kik általadtuk volna azokat a törvény büntető kezének, hogy vegyék el gonosz szándékuknak megérdemlett díját. A kik nem csak óhajainkkal, de tettel és áldozatokkal is járultunk hozzá nehéz időkben, midőn mások vagy tétlenül tespedtek vagy nem is léteztek még, hogy e haza, ezen mi szeretett Magyarországunk foglalja el az államok sorában azon helyet, melyen ma áll s mely őt joggal megilleti, azokról, remélem fel nem fogja tenni senki, hogy ezen állása megrontására vagy akár csak megingatására is czélzó törekvéseket megtűrnének vagy, a mennyiben hatalmukban áll, meg ne akadályoztatnának. így levén lelkesülve, az érintett sajtói felszólalásokat meglehetős nyugalommal vettük. Történt azonban, hogy a pozsonyi lyceumi tanulók közt, nagy meglepetésünkre, titkos „Zora" nevű szláv társulat fedeztetett fel. Ez már csakugyan tény volt. És noha a legszorgosabb nyomozás utján is az iskolai hatóság nem tudott egyebet kisütni, mint hogy