Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1870–1890
1880. szeptember
— 18 a magyar általános biztosító-társulattól már előbb felvett 100,000 frtnyi kölcsön 130.000 frtra kiegészíttetett; egyszersmind mellékletben beterjesztetik a „Baldácsy alapítvány-"nak a magyar földhitelintézettel folyó számadás kimutatása, egyházkerületi gyülésünk a beterjesztetteket örvendeztető tudomásul véve, midőn a „Baldácsy alapitvány" bizottságának eredményes működéséért ujolag is köszönetét nyilvánítja, egyúttal a magyar általános biztositó-társulatnak tanusitott előzékenységét hálás elismeréssel fogadja. T. XLI. Olvastatik a „Baldácsy alapitvány" bizottsága által egyházkerületünkhöz intézett, Budapesten 1880. évi májushó 22-ről keltezett, gróf Degenfeld Imre bizottsági elnök s Szilágyi Sándor bizottsági tag, mint helyettesitett jegyző aláírásával ellátott levél, melynek alapján határoztatott: Ezen egyházkerület, mint a Baldácsy alapítványi birtokok egyik társtulajdonosa ezennel felhatalmazza méltóságos gróf Degenfeld Imre, nagyméltóságú gróf Lónyay Menyhért, nagyságos báró Kochmeister Frigyes és tekintetes Szilágyi Sándor urakat, hogy néhai báró Baldácsy Antal hátrahagyott özvegyének hitbéréből az alapítványt terhelő rész kielégitésére az első magyar általános biztositó-társaságtól nevezett urak jótállása mellett váltóra már felvett 30,000 forint kölcsöntőkét azon feltételek alatt, melyek e részben az alapítványi bizottság és kölcsönző társaság igazgatósága között már előre három félévi törlesztésre megállapittattak, kötelezvénybe foglalván a kölcsönszerződést aláírhassák és kiállíthassák, s a felvett 30,000 forint . tőke s járulékai biztosítására a magyarországi 11 prot. Egyházkerület tulajdonát képező Baldácsy alapítványi birtokból a t. roff-p. gyendai előbb 356, most 580. számú telekjegyzőkönyvben és pfegyverneki előbb 197, most 593. számú telekjegyzőkönyvben foglalt birtokokat jelzálogul leköthessék, a zálogjog bekebelézésére szükséges engedélyt megadhassák, végre és egyáltalában mindazt megtehessék, mi a váltótartozásnak kötelezvényivé leendő átváltoztatására szükséges, s mindazokban, a melyekre ezen külön meghatalmazás szól ezen kerület nevében teljes joghatálylyal eljárhassanak. T. XLII. Egyházkerületünk területén fennálló állami tanitó- és tanitónőképző intézeteken a vallástanitásról szóló következő jelentések adatnak be : 1. A niodori tanítóképző intézet vallástanára tiszt. Hollerung Károly úr jelenti, hogy a lefolyt tanévben 11 növendéke volt, ezek között 9 ág. 2 lielv. hitv. evang. kik egynek kivételével, ki az év folytán meghalt, juniushó 18-án n. tiszt. Bitter Károly, esperes és ker. biztos jelenlétében tették le a vizsgálatot, és pedig 2 kitiino, 4 jeles, 3 jó, 1 elégséges eredménynyel. Előadatott a hit- és erkölcstan füzetek szerint. A harmadévesek mint minden évben ugy ez idén is a népiskolai vallásoktatásban gyakorolták magukat. 2. A zniováraljai tanítóképző intézetben tiszt. Rosza János, vallástanár, jelentése szerint volt összesen 8 növendék, kik közül egy kevéssel a tanév megnyitása után eltávozván, maradt az év végével 7 és pedig 2 ág. és 5 lielv. hitv. evangelicus. Tantárgy volt az egyháztörténelem s ezzel kapesolatban a reformatio története hazánkban különös tekintettel a protestáns egyház vallásszabadságát biztosító sarkalatos törvényekre. A vizsgálat juniushó 14-én tartatott n. tiszt. Hodzsa András esperes és kerül, biztos jelenlétében, az osztályzat eredménye 2 jeles, 1 jó, 3 elégséges, 1 elégtelen. 3. A pozsonyi állami tanítónő képzőintézetről jelenti n. tiszt. Trsztyénszky Ferencz esperes és kerül, biztos, hogy az évi vizsgálat juniushó 12-én tartatott 27 ág. és 1 lielv. hitv. evang. növendékkel. A tantárgy volt hit- és erkölcstan, melyet Liska Sámuel tanár úr „a keresztyén vallás alapvonásai, Dr. Tischer Vilmos Fr. J. után magyaritá Margócsy József második kiadás Budapest 1877" czimű tankönyv alapján tanitott. Az eredmény általában kitűnő volt. A gyakorló iskolába járó 2 ág. hitv. evang. növendék a bibliai történetekből kielégítően felelt. A vallástani képesítő vizsgálat juniushó 30-án 7 ág. és 2 helv. hit. evang. növendékkel, mind a három tanév tantárgyaiból tartatott. Valamennyi növendék, kivétel nélkül kitűnően állotta ki a vizsgálatot. Mindezen jelentések tudomásul vétetnek. M. XLI1I. Olvastatik Gyuris János, a lipótvári magy. kir. fegyintézetnél alkalmazott evang. lelkésznek 1879—80. évről szóló jelentése, melyben a kerületi gyűlésnek tudomására hozza a fegyenczek számát, a megtartott istentiszteletek és vallásoktatás módját, tartalmát, irányát és szellemi munkásságának eredményét s hivatalának azon nehézségeit, melyekkel meg kell küzdenie. A kerületi gyűlés ezen érdekes és alapos jelentést résztvevő tudomásul vette. L.