Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1870–1890
1880. szeptember
— 8 — II. A superintendensi jelentés kapcsában, vonatkozólag annak egyházunk törvényes jogai és híveink szabad vallásgyakorlata ellen a római kath. papság által elkövetett sérelmeket felsoroló részére; midőn a kerületi gyűlés valamennyinek orvoslását remény li és várja, különösen a q alatti fájdalmas megüldözéssel fogadott esetet tárgyalván, Fiiina Ádám 8 éves fiának Istvánnak, állítólag adott téritvény alapján s igy az 1868. évi Lili. trvczikk 12-§-ának ellenére, melyben kimondatik, hogy „a törvénynyel ellenkező bármely szerződés, téritvény vagy rendelkezés ezentúl is érvénytelen, és semmi esetben sem bírhat jogerővel", a római kath. vallás hitelvei szerint erőszakolt neveltetésében az r idézett törvény megsértését látja; Kis-Sztankóczi lelkész Krizsán István ellen, Roskoványi Ágoston nyitrai róm. kath. megyés püspök felszólamlására, a nélkül, hogy a vádlott lelkész kihallgattatott volna, Ucsnay János trencsénjárási szolgabíró által az 179%. XXVI. törvczikk. 13. §-ának világosan hamis alkalmaztatásával, hittéritési vétkesség czimén kimondott elmarasztaló Ítéletében, a törvény végrehajtására hivatott hatósági közegnek, a törvény által biztosított személyi jog ellen elkövetett vétségét, s hivatalos állásával való visszaélését találja, minek folytán kerületi gyűlésünk az egyetemes gyűlés utján a vallás és közoktatásügyi magyar k. minisztériumnál a vallási sérelem orvoslását kieszközölni, s az országgyűlésen az 1868. évi LIII. törvényczikk sanctióiat sürgetni kívánja; az ítéletet hozó szolgabíró ellen pedig kérvényileg a magyar kir. belügyminiszter úrhoz járul, oly (jzélból, hogy 0 nagyméltósága alattas közegeit a törvények megtartására, s a személyi jog s lelkészeink törvényen alapuló hivatalos eljárásának tiszteletére utasítani kegyeskedjék. T. III. Felolvastatván a Reischel Károly alapítványt kezelő kerületi bizottségnak évi jelentése, a bizottságnak eredménydus működéséért köszönet szavaztatik, s jelentése a kerületi gyűlés jegyzőkönyvének mellékleteül kinyomatni s köröztetni rendeltetik. T. IV. Beterjesztetnek a Reischel Károly alapítvány ideiglenes alapszabályai, már közölve levén itt is helyeslő tudomásul vétetnek. T. V. A véglegesen mégalkotandó Reischel Károly alapítvány kezelési szabályzatának mennél teljesebb s kifogástalanabb szerkeszthetése végett felhivatnak a kebelbeli esperességek, hogy ily irányú megjegyzéseiket s indítványaikat irásba foglalva Főtisztelendő Superintendens úrhoz, mint a kezelő bizottságnak is elnökéhez beterjesszék. T. VI. Főtisztelendő Superintendens ur a gyűlést emlékeztetvén, hogy az egyházi rendtartás életbe léptetésével, a kebelbeli alsóbb és felsőbb egyháztestületek rendezése a tisztviselők személyzetében is változást követel, felhívja tehát a kerületi gyűlést, hogy szem előtt tartva az egyházi rendtartás intézkedéseit a kerületet szervezze. — Mire, midőn a kerületi tisztviselői kar egyetemben leköszönt, a kerület rendeztetése határoztatott. — L. VII. A kerületi gyűlés, az elnökség által kerületi jegyzők választására felszólittatván, bizalma az eddigi jegyzői karban összpontosult, és Tisztyénszky Ferencz és dr. Mudron Mihály magyar, Michaelis Vilmos német s Leska János szláv jegyzőkül 6 évre megválasztattak. — L. VIII. A kerületi elnökség kerületi pénztárnok választására hiván fel a gyűlést, mely is közakarattal s egyhangúlag bizalmát eddigi pénztárnoka Tekint. Jeszenszky József urnák felajánlá, ki midőn hosszas vonakodás után meghajlott a bizalom előtt, hivataloskodását azon, a kezelést nehezítő sőt legtöbb esetben kivihetetlen követelmény megszüntetésétől, hogy minden bevételt ellennyugtával kelljen igazolnia teszi függővé; miután a kerületi gyűlés részéről adott magyarázat, hogy e követelmény csak a rendkívüli bevételekre vonatkozik megnyugtatta, s 0 a hivatalt elfogadta, 6 évre kerületi pénztárnoknak lett megválasztva. — L. IX. Felszólittatván a kerületi gyűlés számvevő választásra, olyanul egyhangúlag Tek. Richter Ede pozsonyi ügyvéd urat 6 évre megválasztotta. X. Jogi képviselő megválasztására felhivatván, L. a kerületi gyűlés bizalmát e hivatal eddigi viselőjében összpontosítva kerületi ügyészül Nagys. dr. Samarjay Károly, kir. tanácsos s ügyvéd urat 6 évre egyhangúlag megválasztja. L. XI. A kerületi gyűlés elnökileg levéltárnok választására felhívatván, bizalmát eddigi levéltárnokába helyezi, s olyanul újólag Tekint. Királyföldy Endre urat 6 évre egyhangúlag megválasztja. — L.