Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1870–1890

1876. szeptember

Amott legérdeklőbb és legemlékezetesebb mozzanat volt az újonnan megválasztott egyetemes felügyelőnek Zsedényi Ede ur ő nagyméltóságának a rnult évi nov. 10-én tartott egyetemes gyűlésben véghez ment ünnepélyes beiktattatása hivatalába. E férfiúban egyházunk jogait és javát buzgón pártoló s érette anyagi áldozatokat is hozni kész elöljárót nyert. Bebizonyitá ezt épen azon ünnepélyes beiktatásánál is, midőn annak alkalmából minden superintendentiának az általa kijelölt czélokra 5000 frtot o. é. áldozott;. Az Ur erősitse őt, hogy megnem hervadva álljon sokáig, mint a folyóvizek mellé plántáltatott termőfa s megadja bő és kedves gyümölcsét szeretett egyházának javára! A mennyit az egyetemes egyház ő benne ez uj állásában nyert, szint annyit vesztett más nem kevésbé jeles férfiúban, a kit az Ur ez év folyamában tevékenységének teréről elszólított. Értem néhai főtiszt, dr. Székács József urat, a bányai egyházkerület volt superintendensót. Működésének szűkebb tere ugyan épen ama kerület vala; de ennek áldott nyomai az egyház más részeire ós egyetemére is kihatottak. Áldozzuk tehát mi is nevének e hálás megemlékezést. Említsünk meg itt mindjárt egy más igen nagy veszteséget, mely édes hazánkat nagy fia Deák Ferencznek lelépésóvel sokévi, példátlan, kitűnő hazafiúi működésének szinteréről érte. A hála köteles adóját mi is ugy részvételünkkel temetésén, mint tiszteletére rendezett gyászünnepélyekkel megadtuk neki. Ha még hozzáadom, mint örvendetesebb eseményt, hogy a tiszai testvérkerület nagyméltóságú Pécliy Tamás ur magy. kir. közlekedési ministernek személyében magának uj kerületi felügyelőt választott s őt hivatalába bevezette, kinek mi is mindnyájan bizonynyal hivataloskodásához bő áldást kívánunk a menyekből, — ezzel mindent, mi kerületünkön kivül mint emlékezetesebb előterjesztethetett, kimerítettem. Ebben magában azonban, mint nemcsak az illető szűkebb körökre, hanem az egész kerületre nézve is rendkívül fontos eseményt, az általam május ós September havában a nyitrai esperessé«•/ egyházaiban végzett kánonszerű látogatást tartom kötelességemnek kiemelni. Készleteire kiterjeszkedni itt nincs hely; de igenis odamutatni ama nagy és fényes tanúbizonyságra, melylyé e látogatás népünknek hűsége által a mi Urunk Jézus evangyéliomához és az atyák hitéhez — lőn. Én azon szándékkal indultam vala ez útra, hogy a hidegülő sziveket gerjeszteni fogom szent buzgóságra; és ime én magam uj szent lángra gyuladva érzém magamat és ezt szivemben haza vivém. A ki ama megszámithatlan, pásztorukat egyik egyházból a másikba kisérő népsokaságokat látta; ki amaz éneknek „Erős vár a mi Istenünk" ezerek ajkairól az ég felé emelkedő harsogását hallotta, annak el kellett felednie minden félelmet, mely a hitet és vallást napjainkban fenyegető veszély gondolatára időnkint a legrendiiletlenebbek keblét is áthatja. Az itt azon vigasztaló meggyőződést szerezhette magának, hogy a hit és egyház ellen irányzott rohamok ezeknek csak felszínét érintik, hogy azoknak a keresztyén hivő nép magva megközelithetlen, hogy az egészséges és erős, hogy e nép kimerithetlen talaj marad, a melyből, ha egyesek elesnének vagy hütelenekkó lennének (bocsánat e profán kifejezésért!) uj és uj Antaeusok keletkezendnek az egyház számára. Mi pedig örvendezzünk e felett nem csak az egyház, hanem a haza és állam érdekében is. Az igaz keresztyén mindig jó hazafi is ; a legkitűnőbb államférfiak, kezdve Solontól ós Mózestől egészen a nagy angol államférfiakig belátták és elismerték, hogy az országok és nemzetek boldogságának főalapjai között a legfőbb alap a nép vallásos érzete. Ezzel térjünk a rendes, évről évre előforduló tárgyakra. Ezek között főhelyet foglalnak el a különféle magas minisztériumi rendeletek, melyekből az általánosabb érdeküeket egymásután előterjeszteni fogom. A nyilvános oktatásnak állapotáról a népiskolákban, valamint a vallásta nitásról a modori, znióváralljai és pozsonyi tanitóképezdékben a mélt. és főtiszt, gyűlés külön jelentésekben fog értesítettni. Nem kis örömömre szolgálna, ha a szokott tudósítások összeütközéseinkről a r. kath. papsággal már valahára kimaradhatnának. Ámde, fájdalom, ilyenekben a mult évben sem volt hiány. A liáji r. kath. lelkésznek a mult évi jegyzőkönyvben megemlített túlkapását illetőleg a magas helyről mai napig sem érkezett válasz. Ehez ujak járultak a nagyszombati, pozsony - szentgyörgyi, szobotisti, puchói és lubinai lelkészek részéről. Ezek nagyobbrészt vonatkoztak az általok törvényellenesen véghezvitt keresztelésekre; magas helyről pedig tekintettel ezen törvényszegésekre az rendeltetett nagyobbára, hogy az illetők tegyék azokat jóvá. De ezen jóvátevés miben áll ? A törvény áthágója püspökének utján parancsot kap, hogy az általa törvényellenesen megkeresztelt gyermeknek keresztlevelét az evang. lelkésznek megküldje, és holnap, ha kínálkozik hozzá alkalom, keresztel megint és holnapután megint Vájjon meg maradhat-e ezen már általános szokássá vált gyakorlat továbbá is? Én azt tartom, hogy nem; mert ez annyit jelentene, mint a törvényből gúnyt űzni. Mikópen lehetne segíteni e bajon, erről tanácskozni lesz mai feladataink egyike.