Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1870–1890

1874. augusztus

u meghasonlott testvérek sűrű könyhullatás és Istenhez emelt buzgó fohászok közt kiengesztelésre s testvéri egyetértésre nyújtottak kezet egymásnak? Azóta kisebbszerii súrlódások merültek fel ugyan az egyházban, — mint az a nyilvános bármi nemű élet terén máskép nem is lehet, — de nagyban és egészben benne béke uralkodott. A mi engem illet, szent kötelességemnek tartottam e béke fentartásán mindenképen működni; a mit a felhozott alkalommal fogadtunk volt egymásnak, t. i. hogy egymás iránt jó, loyalis, igazságos testvérek leszünk, azt nem tekintettem üres hangnak, melyről, midőn az ajak kiejtette, a szív és lelkiismeret nem tudott semmit, de azt hatáskörömben tettleg is teljesíteni igyekeztem. És másoktól is ugyanazt várva, azon reménynyel kecsegtettem magamat, hogy az isteni kegyelem megengedi érnem, ki annyi zavarteljes időket és eseményeket túléltem, ki oly fárasztó és nehéz hivatalban vagyok, korban mindinkább előre haladok, erőben pedig hanyatlom, ki életem napját mind inkább lenyugtához közeledni szemlélem, — mikép azon tudattal fogok nem sokára leléphetni működésem teréről, hogy felkiáltanom leend szabad a zsoltáríróval: íme mily jó és mily gyönyörűséges dolog az atyafiaknak egyességben való lakásuk! ós Simeonnal: mostan bocsátod el a te szolgádat, Uram, békességgel, mert látták az én szemeim a te üdvezitödet t. i. az egyességes, s ez egyességben erős és boldog evangyeliomi egyházat! Ugy látszik, hogy reményem hiu volt, hogy egyházunkat uj, viharos időjárás fenyegeti. Add Uram Istenem, hogy máskép legyen, hogy én te szolgád mégis ne a reményben, hanem inkább e félelemben csalatkozzam! Annak egyik bizonysága, mikép jövőre bókében ós jó egyetértésben kívánunk egymással élni, — tekintet nélkül nyelvre ós nemzetiségre, melyek,, valljuk meg őszintén, nem utolsó oka voltak annak, hogy azok a patentalis harczok oly élességet nyertek, — azon körülmény akart lenni, hogy az egyházban nem csak két tót előadási nyelvű gymnasialis iskolának létezése engedtetett meg, de számosb az egyház és haza iránt bizonyosan csak a legjobb szándékkal viseltető férfiak is azon iskolák pártfogói sorába léptek, általában azon előnyökben, melyek élvezetében többi iskoláink vannak, ez iskolák is részesittettek. Azóta folyton feladatuk felé haladtak azok. Mily eredmóuynyel történt légyen ez az egyik részéről, mely nem e superintendentiához tartozik, arról Ítéletet mondani vagy tanúbizonyságot tenni nem az én dolgom, hanem azon egyházi hatóság dolga, mely ez iskolára évek óta felügyelt ós ha reá vonatkozólag valami roszat tapasztalt, azt a közönség tudomására hozni köteles volt. A mi a túrócz-sz.-mártani iskolát illeti, erről én, valamint aunak közvetlen elöljáróitól megnyugtató tudósításokat vettem, ugy felöle a inéit, és főtiszt, gyűlésnek évről évre szintilyeneket adtain; vádakat elleue senkitől ós semmi oldalról nem kaptam; végre mult évben a kánonszerű visitatio alkalmával személyes meggyőződést is szereztem magamnak annak állapotáról, s ezt olyannak találtam, hogy, mikép ezt a mult évi egyházker. gyűlésnek bejelentéin, okom volt vele megelégedve lennem. Hogy ezen iskola tanárai s annak helybeli kormánya élén álló férfiak buzgó bevallott tótok, azt tudtam, a mint ezt mindnyájan tudtuk, s abból magok azon férfiak is soha nem csináltak titkot. De ebben valami bünt látni annál kevésbé jutott eszembe, mert miként mondám, az emiitett iskolák létezésével az egyházunkbeli szláv elem vágyait ós igényeit volt szándék kielégíteni; ós hogy e mellett azon férfiak állásuk egyéb kívánalmaira is ne figyeltek, hogy a mivel közös anyánknak édes magyar hazánknak tartoznak, azzal kevesebbé gondoltak, sőt e haza iránt szíveikben épen ellenséges s vészes szándékokat tápláltak volna, azt rólok feltenni sem nem mertem, sem nem akartam. Simeegyszere szózat emelkedik, hogy mi ezen iskolákra nézve mindnyájan vaksággal voltunk verve, hogy ez iskolákban hazaellenes panszlavistikai szellem uralkodik, s hogy niucs más mód azon veszély elhárítására, mely azon iskolák részéről a közjót fenyegeti, mint azoknak rögtöni megszüntetése. (Legyen szabad itt mellékesen megjegyeznem, hogy én azon kifejezés alatt „Panszlavismus" annak szószerinti jelentéséhez képest oly törekvést értek, mely czélúl tűzi ki magának, valamennyi szláv fajt egyetlen egy politikai szervezetté egyesíteni, a mi, miután csak Europa s e közt hazánk jelenlegi politikai viszonyainak is összerombolása által volna létesíthető, kétségkívül nagy politikai bűn, s ha ily törekvés iskoláink valamelyikében rokonszenvvel és gyámolitással találkoznék, ez azon iskola részéről sűlyos, büntetésre méltó bűntény volna.) E váratlan leleplezést egy nemes vármegye bizottmánya teve, s nem csak a magas kormánynak, de az ország minden törvényhatóságainak is bejelenté. Ám magában nem lehetetlen, hogy bűnös ármányok a titok leple alatt évekig szövetnének és büntetlenül űzetnének, jóllehet felette nehéz elhinni, hogy ez épen nyilvános iskolában történnék, mely nem csak a törvényes egyházi és polgári felügyelő közegek, de a százszemű és százfülii közönségnek is ellenörködése alatt áll. És ha mégis valaki azon váddal lép fel, hogy bizony az ugy van, akkor annak szoros kötelessége, mennél borzasztóbb a bűn, melylyel másokat vádol, s mennél rettenetesebbek a következések, melyek abból reájok hárulhatnak, positiv, világos, eltagadhatatlan, legalább a valószínűség legnagyobb fokával biró bizonyítékait hozni fel vádjának. Nem elég az utczán elmenő emberre rá kiáltani: „Fogjátok meg, mert gyilkos vagy gyújtogató!" hanem a ki igy kiált fel, az kell hogy képes legyen azonnal a törvényszék elé lépni, és pedig nem csak olyféle határozatlan vádolással,