Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1856–1869

1869. szeptember

f hasonnemű intézetekkel összeköttetésben neálljanak. En azonban kötelességemnek tartam ő nagyméltóságának előterjeszteni, hógy méltánytalanságnak hinném azon tanitó urak kirekesztetését az általa szándéklott jótékonyságból, kiknek nyugalapjaik a.hasonló papi alapokkal egyesiilvék. Reménytelten várjuk, hogy minister ur a bennünk keltett várakozást mielőbb kegyesen kielégítse. Egyébiránt érdekelni fogja talán a tek. és főtiszt, gyűlést ez alkalommal megtudni, hogy egyházkerületünkben öt kizárólagosan tanítói nyugdíjalap létezik, oly feladattal, hogy belőlök a tanítók özvegyei és árvái s esetleg magok a tanítók is, igaz, nagyobbára felette csekély öszvegekkel gyámolíttassanak, t. i. az árvái, liptói, túróczi, pozsonyvárosi és mosoni esperességekben, a nyitrai esperességben a tanítói nyugdíjalap egyesítve van a hasonló rendeltetésű papival; á modori egyházban szintén ily egyesített intézett alapíttatot épen a mulfc évben. i A tanítók szellemi képeztetéséről a minister ur úgy gondoskodott, hogy némelyeket a már alkalmazottak és hivatalukban kitűnő buzgalmat tanásítottak közül 300 ftnyi költségátalány mellett kiküldött a külföldi előhaladottab népiskolák megtekintésére, más fiatal erőket pedig 1000 ftnyi évi segély mellett a külföldi képezdékbe küldött, hogy ott magakot képezdei tanárokká minősitvén, az ország által felállíttatni rendelt húsz tanító képezdében helyet foglaljanak s szerzett ismereteiket ismét másokkal közöljék. Mind egyik, mind a másik irányban intézve volt a felhívás, ő nagyméltósága megbízásából, általam a mi tanítói és tanítójelölti személyzetiinkhez is. Az eredmény felől nem adhatok positiv tudósítást, miután a minister ur fentartá magának, hogy az általa kiszemelendőket követlenül fogja értesíteni; annyi azonban megbízható forrásból értésemre esett, hogy az 1000 frttal kiküldendő tanárjelöltek sorában egyházkerületünknek is egy fiatal tagja van. Végül jelentem, hogy minister ur az eddig nagyobbára minden oktatást nélkülöző siketnéma gyermekekre is kiterjesztő figyelmét s felhívott bennünket, lennénk segítségére, hogy azoknak mennél tökéletesebb összeírását megkaphassa s az ekkép felismerendő szükséghez képest megtehesse további előterjesztéseit az országgyűlésnek. Legyen szabad jelentésemnek e végét lelkem mély meggyőződéséből fakadt következő észrevétellel berekesztenem: a feltüntetett élénk mozgalom a népoktatás terén, melyet az állam részéről tapasztalunk, előnkbe két kötelességet szab, egy nemlegest és egy igenlegest. Nekünk, kik sanyarú helyzetünkben, korlátolt erőink mellett is, azon dicsőséget vivtuk ki magunknak a mívelt világ előtt, hogy népies tanügyünk aránylag a legvirágzóbb állapotban volt, a világért sem szabad azon gyanút öltenünk magunkra, mintha most, midőn elvégre az állam és az állami kormány is felkarolja a népnevelés ügyét, mi akadályokat akarnánk vetni ennek útjába. Más részről pedig meg kell feszítenünk minden erőnket és tehetségünket, hogy iskoláinkkal a keletkező versenyben hátra ne maradjunk, hanem azoknak jó hírét nevét jövőre is megóvjuk, a mi puszta panaszokkal vagy meddő óvásokkal nem, de csak áldozatkészséggel s buzgó fáradatlan munkássággal lészen eszközölhető. A törvényhozás teréről még azon jelenteni valóm van, hogy a folyó évi országos költségvetésbe egyházunk felsegélésére 20000 fi. vétetett fel. Oly hosszú várakozás, annyi remények után, melyeket hazánk teljes alkotmányosságának visszaállításához kötöttünk, valóban igen igen csekély öszveg. S a mi még leverőbb, az azon kilátás, hogy a most uralkodó áramlatnál fogva, valószínűleg még ezen alamizsnaszerü öszeg is közel jövőben egyházunktól meg fog vonatni Azt mondják, azon elvhez képest: „szabad egyház szabad államban", gondoskodjék minden egyház magáról s az államtól ne követeljen és ne várjon semmit. Itt, ugy látszik, az állam ellentétbe állíttatik az egyházzal; pedig nemde az államot ugyanazon emberek alkotják, kik az egyházi testületeket, s nemde ugyanazon emberek zsebeiből telnek-e az állami pénztárak? Ha már névszerint a mi protestáns egyházunk századok óta a maga szegénységéből mozdította elő az államnak szellemi czéljait, számára tanintézeteiben polgárokat képezett, most ez eltaszító választ nyerje e mindezekért díjul: gondoskodjál magadról! És ha népünk nem volna még anyagilag egészen kimerülve, akkor kétségkívül viselné készségesen, mint apái, lelki épülése minden anyagi szükségleteit. De midőn az állam adózási erejét csaknem a szélső határig igénybe veszi, nemde viszont joggal megvárhatja tőle, hogy legalább némi részben megint az ő lelki szükségeinek kielégítésével járó terhei könyítéséhez járuljon? Az 1848 évi törvényhozás igazságosabb volt e részben, mint a mai politikai áramlat nézlete. Az 1848 évi 20. tczikk 3. §-a azt mondja, hogy „minden bevett vallásfelekezetek egyházi és iskolai szükségei közálladalmi költségek által 2