Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1856–1869
1869. szeptember
— 3 — A dolog természetében fekszik, hogy a legáltalánosb érdekűvel kezdjen, t. i. azon törvényekkel, melyek egyházunkat is illetőleg, az utolsó évben az országgyűlés által meghozattak. Ilyeneknek főleg három nevezhető: az 1868. évi 53., 48. és 38. törvényczikkelyck. Az első a, törvényesen bevett keresztyén vallásfelekezetek viszonosságáról szól, a második a vegyes házassági válóperekről, a harmadik a népiskolai közoktatásról. Az első meglehetősen megfelel azon eszmének, mely általa valósítandóul ki volt tűzve, a mennyiben ha szabványai a különböző keresztyén vallásfelekezetek által egymással való érintkezéseikben jó lélekkel és őszintén megtartatnának, nem volna ok jogcsorbításokról, a gyengébb résznek a hatalmasabb általi elnyomatásáról, megrövidítéséről panaszolkodni. Fájdalom, a jó akarat ezen törvény lojális keresztülvitelére azon fél részén, mely eddig szokva volt uralkodónak nézni magát, most sincsen meg; legyen elég ez állitásom igazolására hivatkoznom lelkésztársaim mindennapi tapasztalására, különösen a vegyes házasságok körűi, legyen elég felemlítenem, hogy a törvény által eltörölt reversalisok még most is szélűben követeltetnek s az ily házasságok csak akkor adatnak egybe, ha a protestáns fél vagy reversalist ír alá vagy épen hitét megtagadva, r. kath. hitre tér. A dolgok ily állásában a törvényhozás valószínűleg kényszerültnek érzendi magát a vallási béke és jogegyenlőség megóvására még behatóbb rendszabályokról gondoskodni. — Mindenesetre szükséges lesz, hogy, addig is, mig netalán valamely újabb általános vallástörvény hozatnék, a törvényhozás egy ezen 53. tczikkben foglalt specialis kérdés iránt, a viszonosság elvének megfelelőleg egész szabatossággal intézkedjék. A 17. §-t értem, melynek tartalma következő : „A jelen törvény életbeléptetése előtt kötött vegyes házasságokból született vagy születendő gyermekek vallásos nevelésére nézve azon törvény határozata marad érvényben. t a mely az ily házasságok kötése idejében hatályban volt. a En ugyan e §-t úgy értelmezem, hogy 1848-on innen az azon évi 20. tczikknek 2. §-a, mely által tökéletes viszonosság állapíttatik meg a törvényesen bevett vallásfelekezetek közt, irányadó s az előforduló esetek ennek értelmében, s csak az 1848. év előtt kötött házasságoknál az 1791. évi 26. tczikk illető szabványai szerint intézendők el. Mert, ha az utóbbi tczikknek hatálya egész 1868. évig terjesztetnék ki, akkor az valóságos visszalépés s a már 1848-ban törvénynyel biztosított viszonosságnak kiáltó megsértése volna. Mivel azonban csak ugyan vannak nem csupán egyének, de hatóságok is, és nagyon magas hatóságok is, kik a szóban lévő 17. §-ban nein az 1848: 20., hanem az 1791: 26. tczikk egyoldalú és korlátolt rendelkezéseinek zászlóját látják lengeni: szükséges lesz, hogy azon § hiteles értelmezését maga a törvényhozás adja, melyről nem lehet föltenni, hogy a már 1848-ban törvény nyel biztosított s 1867-ben királyi esküvel megpecsételt tökéletes viszonosságot csak 1868. évi december havától akarná számítani. Ha a tek. és főtiszt, gyűlés ezen én nézetemet osztani méltóztatik, akkor felkérem a kezdeményezés megtételére, hogy ama nem eléggé szabatos és félremagyarázásokra alkalmat szolgáltató § a törvényhozás által világos értelmezést nyerjen. A vegyes házassági válóperekről szóló 48. tczikk annyiban örvendetes előhaladást foglal magában reánk nézve, hogy az ily perek, a mennyire azokban a mi hitsorsosaink érdekelvék, ezentúl csak a mi vallásunk elvei szerint fognak elitéltetni. Különben, hogy azon intézkedés, melynél fogva, mig minden más vallásfelekezetbeliek válóperei saját egyházi törvényszékük előtt folynak le, csupán a mi e nemű pereink a világi törvényszékek elé utalvák, megfelel-e a jogegyenlőség és viszonosság nagy elvének, annak megítélését a tek. és főtiszt, gyűlésre bízom. Talán legkihatóbb jelen perczben a gyakorlati életre s élénk szellemi mozgalomra legtöbb okot szolgáltató a három törvény közül a 38. tczikk, a népiskolai közoktatásról szóló. Feladatunk lesz ezen törvény viszonylatát egyházunkhoz annál behatóbban megvitatni, mert az épen egyházkerületünk egy tetemes részében nyilt ellenszenvvel találkozott. Fentartva magamnak, hogy saját nézeteimet e tárgykörül a maga helyén egész őszinteséggel elmondhassam, itt csak azon reményemet fejezem ki, mikép sikerülend kölcsönös fevilágosítások által e fontos ügy megvitatásánál oly eredményre jutnunk, hogy adassék meg mindenkinek az övé, az egyháznak, mi az egyházé, az államnak mi az államé, és minden egyesnek, mit ily fontos és szent ügyre nézve utoljára természetes és megbocsátható követelménynek kell találnunk, a megnyugtatás^ a felmerülhető kételyek és aggodalmak eloszlatása. — Hogy közönségünk a törvény tartalmával *
