Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1845–1848

1848. június

7-er. Az 1848-ki 20-dik tcziknek 3-dik §-sa értelmébeni minden bevett vallás felekezetek egyházi 's tano­dai szükségeinek fedeztetését illetőleg, vezérfonalul következő elvek szolgálatidnak: a) Az e' helyen netalán minden vallás felekezetek egyházi 's iskolai alapitványai egy közönsé­ges tömeggé való összesítésének feltűnhető eszméje ellenében — mind azért, hogy az ala­pítványok az illető alapitóktól kifejtett akaratjok szerint bizonyos helyre 's külön czélokhoz kikötvék — mindazért , hogy olly rendszabály által jövőre mindenki hason adakozástól el­idegenitetnék 's ez által csak a' köz álladalom kárt szenvedne, mind azért — hogy az ala­pítványok részenkinti kezelése nem csak könyebb és biztosabb de helyzetenként a' község tagjai segélyzéshezi alkalmazásával jótékonyabb, mind pedig azért is, hogy a jövendő ho­mályánál 's az emberi sors bizontalanságánál — a protestáns egyházra nézve aggasztó 's veszélyes volna létének e' csekély istápját kezei közül kiereszteni, — azon elv szorosan fentartandó, melly szerint alapitványaink semmi ürügy vagy feltétel alatt ki nem bocsájtat­hatnak, hanem azok tulajdon kizárolagi tulajdonunkképen még annak feltétele alatt is, hogy ez esetben minden álladalmi segedelmezést nélkülezzük — fentartassanak. Többnyire ala­pitványaink mikénti kezelésére's megőrzésökrei felügyeletet a' ministeriumnak önként meg­ajánlván, annak a' mit azon korlátolt alapitványaink által egyházi és iskolai szükségeink tekintetében nem fedezhetünk a' köz álíadalomtól pótlás képen való kieszközlését óhajtjuk. b) Megóvandó minden áron a' protestáns egyháznak mind elméleti mind belső rendelkezési te­kintetben az eddig fenállott authonomiája. c) Különös figyelembe ajánltassék a' lelkészi s tanítói rend az álladalom általi segedelem nyúj­tásának esetében — mellynek következtében az illetlen és káros minden czimü és rendii ké­regetések szintúgy, mint a' gyónpénz 's a' stóla illetmények fizetése megszüntettessék. d) A' népnevelés tekintetében az országban tanitó képző intézetek álladalmi költségen állítassa­nak, a' tanítói rendnek polgári állása 's anyagi jóléte emeltessék, 's az álladalom jogát a' serdülő hon polgárokra is kiterjesztvén, követelje azoknak okvetetleni kiképzését, — a' ta­nodai dijak eltöröltessenek 's olcsó tanodai könyvekre gond fordíttassák, — a' tantermek a gyermekek egésségének ne ártsanak, az iskolai felügyelet szigorú légyen, a" gyermek az iskolától el ne bocsájtassék — míg legalább a vallásban, Írásban, olvasásban és szám­vetésben ki nem képzett; — a' lelkészek a' vallásoktatását a' nép-iskolákban a' lehetőségig magokra vállalják, — 's végre vasárnapi iskolák a" felserdült ifjnság számára mindenütt ál­líttassanak, a' városokban az inasok fel ne szabadhassanak, 's falun a" jegyesek össze ne adatassanak — míg a' vallásnak elegendő ismeretével nem birnak. / 8-or. Ezek nyomán a' ministeriummal a' többi protestáns kerületek képviselőivel egyetemben való érteke­zésbeni e'jelen kerület részéről való részvételre szintúgy — mint a' legközelebb f. 1848-ki jul. 25-ik 's következő napjain tartandó egyetemes gyűlésre, ő méltósága a' kerületi felügyelő 's a' főtisztelendő superintendens urakon kivül, minden egyes esperesség által külön megválasztandó 's kiküldendő a' maga költségén eljárandó két világi 's az esperesség költségén résztveendő két egyházi tagok felhalal­maztatnak. Miről is a" tiszt, esperességek közvetlen azon hozzáadással értesíttetni rendeltetnek, hogy az előbocsájtott iránt adó elvekről csak későbbre elkészülhetett jegyző-könyv kiosztásával a' tiszt, superintendens úr által — Pesten az egyetemes gyűlés alkalmával értesítetendnek. Felolvastattak 's kihirdetettek a' nm. m. k. helytartótanács következő k. intézvényei: a) az 1848-ik évi böjt máshó 29-ik napján 14,457 sz. al. költ G. alatti, melly által e' kerület irattára szá­mára boldogult fens. József cs. k. főherczegnek 's magyarország nádorának a' király és haza érdeké­ben szerzett halhatatlan érdemei emlékezetéül veretett érdempénzekből egy ezüst 's egy bronz példány átkiséretik. Hálásan fogadtatván az irattárbani letételre a' levéltárnok úrnak az ülés alatt azonnal kézbesítettek. b) Az 1848-ki bőjtelő hó 29-ik 9233-ik sz. al. költ H. alatti, melly által a' tavali kerületi gyűlés jegyző­könyve észrevétel nélkül visszaküldetik. Tudomásul szolgál. c) Az 1848-ki bőjtelő hó 29-én 9232-ik sz. al. költ I. alatti, melly által liptó megyei csorbái lelkészt Droppa Jánost Hruszko Mihálynak — catholikus Bilnicza Zsófival elbocsájtó levél nélküli összeadása okából kihallgattatni parancsolja. Az illetővel közöltetett. d) Az 1848-ki bőjtelő hó 29-én 7643-ik sz. al. kelt K. alatti, melly szerint ő cs. k. apostoli felsége szüle­tés napjának ünneplése más napra áttétetett. e) Az 1848-ki bőjtelő hó 15-én 6382-ik sz. al. költ L. alatti — melly által sáros-megyei richwald helység­beli ágostai vallásúak részére ima- 's oskolaháza felépítéséhez felebaráti segedelem gyűjtése meg­Ö hagyatik. f) Az 1848-ki böjt más hava 7-ik napján 5552-ik sz. al. M. alatti, minél fogva a' cs. k. örökös tartomá­nyokból bevándorlottaknak elbocsájtó levél nélküli öszveadása tiltatik.

Next

/
Thumbnails
Contents