Dobos János (szerk.): Egyházi Almanak az MDCCCLXII-dik évben (Pest, 1862)
ÉLETRAJZA. 77 hálytól Kádastól fogva mind ismertein századunk es egyli. kerületünk espereseit, és kettő liiján, mindegyik dicsekedett, sőt boldog volt ez alárendeltség érzetében, még a kettőnek is nehezen esett függetlenségüket oly nagy áron venni meg, hogy ök az ovátiókban részt nem vehettek. Sokszor hallottam nehéz szókat és kifakadásokat Bátori ellen: de mikor viszont egy Pap Mihályt, egy Tót Istvánt, egyMocsi Bálintot vagy Kádast, a tisztelet és szeretet leplezetlen nyilatkozatai között láttam a nagy ember előtt meghajolni, meg kellett vallanom : hogy volt Bátoriban valami rendkívüli, melynél fogva ő ezt némileg meg is érdemelte. Szónoklata, és hangja nem erős, de egyszerű tiszta és természetes volt, könyörgése nem a mult század lassú vontatott hálalkodása, milyen volt Hunyadié, Benedeké, hanem tisztán könyörgő hangon mondott. Házánál a leggyöngédebb férj és apa. Vendégei között, szives vidám gazda. Látom még most is a kis liiján négy szeg homlokéi kis fürge öreget, födetlen fővel járni vendégei között mindenkit szeretve, senkit bántva. Most is mintha vele mennék gyalog a váczi hágón át Kosdra, kedves vejéhez és leányához, mindenütt fedetlen fővel, bár alig lebegett már nehány szál tarkóján, mikor aztán megérkeztek a vendégek Pestről .... ki volt vidámabb és boldogabb mint ő egyetlen leánya, unokái és barátai körében ? . . 1850-ben Május 22. napján, minden zaj nélkül csendesen, megleptük házánál az 50 éves papot, és őt körülfogván hallgatóival együtt megültük a jubilaeum ünnepét a templomban. Az elvégzett szónoklat után meghajlott székében a 78 éves öreg, elmondta imáját, letette számadását ura előtt, megáldott minket, megáldá népét. Egyszerű volt az ima és az áldás — de nekünk, annyi átok, annyi kiáltó átok után, úgy tetszett mintha az agg Simeon imáját és áldásáthallottuk volna, de nem egy boldogabb jövő küszöbén. A jubileumi beszéd, zárszavait emlékezet okáért ideirom: „Tisztelt agg férfiú, ötven évig munkás az Ur szőlőjében, egyházmegyénk tizennyolcz évig esperese ! Mind nagy számok a rövid emberéletben, életed éveivel együtt hetvennyolczat tesz. Előtted van kitárva múltod könyve, még nehány lapja lehet a nagy könyvnek beiratlan , nem sokára leirván utósó betűjét, becsukod azt, s leteszed Isten zsámolyához, kinek ezen a földön szolgája voltál. Mi van életed könyvében megírva azt te tudod és az Isten. Jákob vallomását tetted e jegyzékbe számos éveid alá vagy Jábesét én nem tudom; annyit tudok, hogy vidám és nyugodt vénségednek minden erejét össze kellett szedned a közelebb mult napokban, hogy a fájdalmakat és veszteségeket elbird, melyeket Isten rád mért, rá mért hazánkra, rá az egyházra, melynek hosszú nehéz évek utánni felvirágzását Simeoni erős hittel vártad és elésegítetted.
