Dobos János (szerk.): Egyházi Almanak az MDCCCLXII-dik évben (Pest, 1862)

ÉLETRAJZA.

73

Máskor Daróczon volt egyh. megyei gyűlés. Gyűlés előtti napon panaszkodik a helybeli lelkész Markosnak, hogy hallgatói N. N. által felbujtogatva nem fizetik. A gondnok mit se szóll, hanem másnap gyűlés előtt elmegy és meglátogatja házánál N. N.-t, darab ideig beszélgetve a meglepett gazdával, végre így szóll: már kilencz óra is lesz, menjünk a gyűlésbe, N. N. vonakodik, de Markostól nem szabadulhat, mennie kell, akar nem akar. A gyűlésben a lelkész, Markos utasítása szerént elmondja panaszát. A gondnok közbeszólt: úgy is sok teendőnk van, én azt gondolnám, hogy legjobb lenne e tárgyban a jelen levő N. N.-t megkérni, és én ezennel meg is kérem, hogy a pap kinn levő fizetését szedje be, és N. N. a legnagyobb zavarban elvállalja a megbízatást, a bért be is hajtja. Mindent elkövetvén, hogy Markos meg ne tudja, mit úgy is tudott. Hogy eleven, leleményes eszével mennyi bajnak mennyi súrlódásnak vette elejét szelíden, arról bizonyságot tesz az egyh. megye történelme. Ilyenkor látni lehetett ajkai körül azt a szelíd mosolyt, mely himlő helyes arcza vonásait illuminálta.

Bátyámat és Szelest Bajáról a kerületi gyűlésekre menve mindig útba ejtette, a nevezetesebb tárgyak felett velők értekezett, mint ó-budai lelkész többször ott voltam a három férfiú társaságában, és volt módom mind a hármat ismerni. Szelesben a büszkeségig hágó önérzet, Dobosban a rendező és formulázó ész, Markosban ismét a genialitás. Fecit tilos Deus, ut ordinem secuii praesentis ornarent.

Markos nőtlen volt. Nem akartam, úgymond, nehéz természetemmel szerencsétlenné tenni a nőt, kit szerettem. — O szeretni tudott. Az 1848. magyar kormány által kormánybiztosnak neveztetvén, ezért 1850-ben hadi törvény elé idéztetett, halála után vagyona lefoglaltatott , azonban három év múlva, örököseinek kiadatott. Meghalt 1851-ben Január 23-kán. Végrendeletében hagyott az általa alapított bajai ref. egyháznak 800, a madari ref. egyháznak 400, szüléi sírja tatarozására 120 frt alapítványt. —

Végül, a mit Markos jellemzésére 1842. naplómba jegyeztem, ide irom, hogy az is el ne vesszen.

„Markost, házánál hova Törökkel szálltunk, nem leltük, kimentünk utána Ízléssel rendezett szőlőjébe, hol mint egy divatos satyrt megtaláltuk a fák alatt s.a.t.

„Markosra szószerént illenek Heine szavai Mirabeau felől: Ein von Genie und Hässlichkeit strahlender Ariel. Egy vállas magas hízott ember, barnafekete arczát himlőhelyek egymásba szakadt fóradások szaggatták fel, mint a téglavetők környezetét. Fekete apró beszédes szemeiből mély érzelem, s félelmet nem ismerő dacz sugárzik ki. Szája körül gúny és ábrándos vonások rángatják egymást ke