Dobos János (szerk.): Egyházi Almanak az MDCCCLXII-dik évben (Pest, 1862)
64 MEGHALT TISZTVISELŐK Mi lehetett ez az alapszín, mely átverődött, az ifjúnak a férfiúnak, az apának a lelkésznek, szóval az egész embernek minden gondolatán minden tettén ? Mi volt az a colorit, melynek alapsugárai átszürődtek és illuminálták a férfiúnak egész jellemét? Ez egy magasabb poésis volt, nem az a rímelő poésis, mely a prósaias élet nyilatkozatait magának megnyirbálja, mely a képzelet ezer meg ezer képeit elaprítja és a prosodia fonalára fűzi, ő tudtomra nehány latin alkalmi versezeten kívül alig írt mást, az ő poésise magába olvasztva az egész életet, mint egy nagy tükröt, ennek lapján törte meg és vetette vissza minden sugárait, s mikor ezek a sugárok mély vallásosságán átszürődve egymást metszették, ott azon a ponton állt a kép, az ő képmássá. Bátyám gyermekkorát O-Buda regényes határában töltötte, atyám többször vitte magával Pomázra, Sz.-Endrére, ezek a gyönyörű tájképek oly mélyen fényképezték magokat a gyermek leikébe, hogy később, az iskolai szünnapokra haza tért ifjú napokat töltött el a hegytetőkön, honnét merengve nézett le a hegyek alatt folyó Duna hullámaira. E képeket emelte ő ki többször előttem, kivált egyszer, mikor 1839-ben visegrádi látogatásunkból hazatérve, egy szép tavaszi este ama szép félkörbe értünk, melynek keleti részét a Duna szegi be. „Ez az a tájkép — mondá ö — mely gyermek korom szép napjaiból mindig mosolygott felém, — ott fekszik — mondá ő —boldogult atyám szőllöje: felette a sziklás hegy, melyen Debreczen rónáiról haza térve annyiszor jártam“ s.a.t. — Abból a mosolyból, mely ilyenkor bátyám ajkai körül nyílt kitetszett, hogy ő a természet embere és barátja volt, hogy a szép iránti vonzalmát ö a természettől már gyermek korában tanulta el. — Más oka is lehetett elérzékenyülésének, e hegyen látta ő az életben legutószor és magához legközelebb a lényt, kinek képe, mint Mózes lelke előtt a hegyi vadrózsabokor, annyiszor fellángolt mély érzelmű férfi keblében. Alig lehetett öt éves, mikor édes anyja elhalt. Második anyja az a ritka nő lön, ki idővel nekem is édesanyám lett: Literáti Mádi Erzsébet, kinek sajátságos irányt vett sok olvasottság és szokottnál alaposabb ismeretekkel párosult szelleme, hogy bátyám szellemére különösen hatott, azt maga is többször bevallotta. — Ilyen kezek közül ment ö először is a kecskeméti oskolába, hol atyánk egy évig Professor volt, és a hol anyám nővére házánál Jósef szeretetteljesen fogadtatott. Azonban egy év múltával,. nagybáttya Földvári Jósef a debreczeni hires gyermektelen lelkész fogta kebelére nővére egyetlen gyermekét, és keble minden erejét a tüzes, de gyöngéd testalkatú ifjúnak kebelébe átvillanyozva, átadta őt az egyháznak és a világnak. Irányadó hatással volt bátyám egész életére, Földvári Jósef ritka nejének ismeretes szigorúsága és rendszeretete, egész hivatalos mun
