Dombóvári Hírlap, 1922 (6. évfolyam, 1-58. szám)

1922-02-05 / 6. szám

VI. évfolyam.

Dombóvár, 1922. február 5.

6. .szám.

Előfizetési árak: egész évre 100— K, félévre 50’— K, negyedévre 25*— K. Egyes szám ára: 2 korona; pályaudvaron 3 K.

Rat ipartöruény

módosításának, helyesebben uj ipartörvény alkotásának kérdése most a legizgatóbb, de egyben a legfontosabb politikai és parlamenti kérdés.

Sok szó hangzik el ebben a kérdésben nap-nap után a nemzetgyűlésen, sok üres szalmát csépelnek újra és újra, a legkülönfélébb variációkban, anélkül, hogy a fontos kérdés — bár lassan is — közeledne a helyes megoldáshoz.

Csak iparos-ember tudja, hogy mi az az ipartörvény, csak iparos ember érzi nap-nap után, hogy a megélhetése, boldogulása és az exisztenciája függ attól, hogy helyesen, praktikusan és minden követelményt kielégítően oldják-e meg az uj ipartörvényt ? Sok függ attól, hogy akik a dolog körül bábáskodnak, értenek-e egyáltalában hozzá ? Mert az, hogy egyik másik iparágat képesítéshez kötnek-e vagy sem, nem egészen közömbös kérdés. Pedig láthatjuk, hogy a legtöbb szócsata ekörül forog.

Hogy melyek azok az iparágak, amelyeket képesítéshez kell a jövőben kötni: — nem nehéz kitalálni. Csak egy-két példát kell felhozni és mindjárt érteni fogjuk az egész dolgot. A nyomdászat eddig nálunk nem volt képesítéshez kötve. Ebből aztán sokan indokolatlanul vagyont gyűjtöttek össze, mig mások —- a

Katicának új cipője lesz.

Irta: Csite Károly.

Gergő késő este mosolygós jókedvvel tért haza a megboldogult Szigeti Istók halotti torából.

— Hej, Bábi feleség! Tégy meg nekem az egyszer egy kis szívességet, rikkantsd el helyettem, hogy here tyú ! Én nem tehetem, ha már temetésről jövök.

— ügy, úgy, vén oktondi! Nem szé- gyenli magát kend, hogy a temetésről is ilyen bolondos jókedvvel jön haza?!

— Szégyenlje magát az, aki a halotti tort kitalálta ! . . . Csak azt mondom, Bábi- cám, hogyha netán a Mindenható engem szólítana előbb magához, a toromra bor helyett áludttejet adj a virrasztóknak és a tározóknak, nehogy még danolgatások és he- jehuják kisérjenek a mennyei utamra.

— Nono ! A kend mennyei útját rég beseperte a fergeteg; ellenben a másik ut felé vezetőt jól kiegyengette.

— Ne félts engem attól az úttól, öreg virágom ! Majd jó kordovány csizmát húzok a lábamra s elbotorkálok azon a rossz utón is.

— Hát ’szén szó, ami szó, kend jó időre el van látva csizmával s én is valaPOLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

Megjelenik minden vasárnap.

szakemberek — örökös segéd-munkára voltak kárhoztatva. így előfordult aztán, hogy szatócsok, koporsókereskedők, handlék stb. mellesleg nyomdatulajdonosok is voltak s az onnét kikerült nyomdai munkák szégyenére váltak az ország nyomdaiparának.

Minden egyes iparágon voltak ilyen élősdiek. Az iparosok sok-sok hasonló dolgot tudnának elmondani. A képesítéshez kötés elve már régen gyökeret vert a magyar iparosság lelkében, mert ha a legteljesebb mértékben kiterjesztik a képesítéshez kötést, akkor egy szebb kor következik a magyar iparra és eltűnik a föld színéről a rettegett és félve-félt szennykonkurrencia, a melyet a dilettáns iparüzők olyan nagy előszeretettel és kiváló tehetséggel kultiváltak. h.

Munhásgimnázium.

Az alábbi cikket fiatal munkáskezek Írták s küldték be szerkesztőségünkbe. Nem annyira a gondolatok mélysége, mint életrevalósága követeli, hogy a megszivlelésre valló sorokat leközöljük. Egyébként a munkásság körében felvetett eszmét nemcsak mi, d@ az illetékesek is — reméljük — magukévá teszik s szellemi képességük egész erejével azon lesznek, hogy a munkásgimnázium létrejöjjön. Ha valahol szükség van e nemes intézményre, úgy Dombóvár speciális viszonyai egyenesen megkövetelik, hogy az itteni magyar munkásságnak segítségére siessünk.

hogy csak kihúzom még egy évig a meglevő lábbelimmel. Hanem a szegény komámasz- szony, a kis Katica keresztlányommal együtt, igen naeg vannak esve : teljesen kiszakadtak a lábbeliből. Eddig még volt egy kis reménységük, hogy az egyetlen hizóludjuk árán vesznek egy közös cipőt, hogy felváltva elmehessenek benne a templomba. De most már annak is vége : tegnap éjjel valami gaz tolvaj ellopta a ludat . . . Szegény komám- asszony, szegény Katica! ügy siratták az ellopott jószágot, az elveszett cipőt, hogy még én is megkönnyeztem őkel . . .

— Te biz’ elég olcsón kifizetnéd, kisegítenéd őket egy fél gyüszünyi sósvizzel, azzal, ami nekik is bőven terem, bőven hull . . . Nekem ilyennel ne dicsekedj ! Hanem ha még nem száradt ki teljesen a vén szived, add nekik a te hizóludadat.

— Szívből mondja s nem bánja meg kend ? . . . Mert hát akkor a pipáját is sutba dobhatja; nem lesz ám a télen kőccsége dohányra s miegymásra . . .

— Hát akkor nem lesz ; nem is kell!... Sok nagy veszteségbe bele kellett már nyugodnom, mint például abba is, hogy az egykori szép, csines menyecském helyett, cso- szogós vénasszonyt kaptam. Hát akkor abba csak könnyebben belenyugodhatok, hogy ezentúl pipaszopóka helyett tökmagot szopogatok . . .

— Okosan teszi kend. Legalább nem

Szerkesztőség: Szent-László-tér 18. sz. Kiadóhivatal és nyomda: Esterházy-utca 17. szám. Saját ház. (Telefon : 40. szám.)

A beküldött cikket itt közöljük teljes egészében.

Ha szétnézünk Európa nemzetei között, azt látjuk, hogy az az állam viszi a vezérhatalmat, amely legtöbb súlyt fektet népe műveltségének emelésére. Különféle népiskolákat állit fel, melynek elvégzése után érdemleges okirattal látja el az illetőket. Szóval nemcsak fizikailag, de szellemileg is kiképezi népét.

Háború előtt pár évvel nálunk is volt efféle mozgalom, amelynek az lett az üdvös hatása, hogy a kultuszminisztérium engedélyezte az úgynevezett munkásgimnáziumok létesítését. Az elmúlt évben pedig szintén kedves és minden szempontból üdvös önművelődósi tanfolyamokat létesítettek, melyeken a legszükségesebb, az életben legtöbbször előforduló dolgokról felvilágosítják a hallgatókat.

De kinek van legfőbb szüksége, hogy tanítsák, hogy többet tudjon az egyszeregynél, vagy neve leírásánál, mint az iparosságnak és a földmives-osztálynak ?

Fentebb említést tettem a munkás- gimnáziumokról. Sajnos, még egyesek szigorúan ragaszkodnak ahhoz, nehogy máshol is létezhessen az, mint szülővárosában: Pesten. Talán nem is volna oly nehéz egy ilyen munkásgimnáziumot a mi kis fészkünkben is felállítani, annál is inkább, mivel a helybeli értelmiség már is megmutatta, hogy mennyire szirén hordja a haza sorsát és fáradhatatlanul, nem csökkenő energiával azon van, hogy népét a kulturnemzetek népeivel egy nívóra emelje. Tudom, nem fogja az értelmiség a tanulni vágyók ezen kérését figyelmen kivül hagyni. Mint minden kezdet nehéz, úgy ennek a megkezdése is nehézségekbe ütközne.

ügy vélem helyessebbuek, hogy azok az urak, kik foglalkozni akarnának ezen intézmény létesítésével, saját körükben konöldösi többé fájós szememet a dohányfüst. A ludat pedig át is viszem mindjárt szegényeknek, hadd vigasztalódjanak, örüljenek, — fordult ki Bábi a szobából boldog, derült, magasztos ábrázattal.

Pár perc múlva azonban jött vissza kétségbeesetten, könnyes szemmel.

— Vége van ennek is, mefulladt a kukoricától! . . . Hiába, nem tudunk a szegényeken segíteni! . . . Már most ha kívánja kend, ehetik holnap ludpecsenyét . . .

Gerőt is megdöbbentette az eset. Fejét vakarta töprengve, mig végre diadalmasan felkiáltott.

— Azért is lesz a kis Katicának uj cipője ! Én mondom ezt neked, asszony . . . Ludpeesenyében pedig nem vásik most ez egyszer a fogad, megveszi valaki drágán tőlem.

— Olyan ostoba emberre nem fog kend találni.

— Majd ide talál aki, megveszi . . .

Az estén ludfészket készített Gergő

szalmából a tornácra s a ludat agy helyezte a fészekbe, mintha aludnék. Nyitva-tárva hagyta aztán az utca- és kertajtót. Ő pedig öreg szűrébe bujt s egy jókora husángot szorongatva kezében, a konyhából lesett ki a holdvilágos éjszakába.

Akit várt nem várakoztatott sokáig magára. Kertalja felől mezitláb lopózott be a tolvaj az udvarra s gyakorlott szeme azon-