Dombóvári Hírlap, 1922 (6. évfolyam, 1-58. szám)

1922-11-26 / 53. szám

Előfizetési árak: egész évre 300-— K, félévre L50*— K, negyedévre 75'— K. Egyes szám ára: 10 korona; pályaudvaron 10 K. Küldöttségjárás a főgimnázium érdekében. Beszámoltunk lapunk multheti számá­ban a főgimnázium érdekében összehozott értekezletről, s említést tettünk ama nagy­arányú mozgalomró1, melyet az intézőbizott­ság ki fog fejteni a jövőben. Az első lépések — amint értesülünk — már meg is történtek. A főgimnázium egyik alapítója és megterem­tője gróf Z:chy Gyula, pécsi megyéspüspök, akinek szava és tekintélye ez országos ügy­ben nem csekély jelentőségű, a leghatható- sabb támogatást Ígérte meg. Folyó hó 21.én küldöttség tisztelgett a megyéspüspöknél, pécsi rezidenciájában. A küldöttség vezetője Tolnavármegye alis­pánja, Dombóvár régi pártfogója dr. Eri Márton volt. A küldöttségben részt vettek: Kenézy László járási főszolgabíró, Bedő Si­mon, Karkec Lajos, Varga Ferenc főgirnn igazgató, Hollósy Andor, ujdombóvári főjegyző és Thész Antal kereskedő. A küldöttséget fél 11 órakor fogadta gróf Zichy Gvula, akinek dr. Éri Márton mutatta be a küldött­ségben résztvevőket, majd kérie a megyés­püspököt, hogy a küldöttség óhaját meg­hallgatni szíveskedjék. A küldöttség e'őadója Karkecz Lajos volt, aki röviden, de annál íúlyosabb érvek kel megtámogatva előadta Dombóvár köz óhaját. Bangsú yozla, hogy a főgimnázium fennmaradása mindannyiunk érdeke, de kü Ionosén a vasutasság sinylené meg elvesz­tését. A megyéspüspök válaszában biztosította a küldöttség tagjait, hogy mint eddig, úgy a jövőben is minden eszközt megragad, hogy a dombóvári főgimnáziumot megtartsuk. — Legyenek meggyőződve az urak — válaszolt a megyéspüspök — hogy én, ki a gimnáziumbölcsőjénélmár ott állottam, elköve­ttek mindent, a hogy gimnáziumukat fenyegető érthetetlen veszedelmek jjeihárittassanak, Becsületi ügyünk, hogy az intézet fennma­radjon. Nagy szégyen volna, tehetetlensé­günk kiáltó bizonyítéka, ha az intézet meg­szüntetése bekövetkeznék. Levélben megke­restem á tanulmányi alapok felügyelőbizott­ságát s mindegyiket kértem igazságos ügyünk támogatására. Remélem, a legnagyobb jó akarattal kezelik a dombóvári főgimnázium ügyét. Dr. Éri Márton alispán köszönte meg a megyéspüspök lelkes beszédét, mely tele optimizmussal s az elszánt pártfogó minden akadályt elhárító ügyszeretetével. Az alis­pán köszönő szavaiban még kiemelte, hogy a főgimnázium megmaradása a magyar ka­tolicizmus eminens érdeke elsősorban. A megyéspüspöktől való bucsuzás után a küldöttség felkereste dr. Mosonyi Dénes püspöki belynököt is, aki szintén megnyug­tatta a küldöttség tagjait, hogy főpásztorávai a legmelegebben felkarolja a dombóvári fő­gimnázium ügyét. Amint halljuk dr. Éri Márton Tolna­vármegye alispánja közbenjár a kultuszmi­nisztériumban. is, hogy a vallás- és közok­tatásügyi miniszter ur fogadja a küldöttség tagjait. >=t=*3 POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Szent-László-tér 18. sz. Kiadóhivatal és nyomda: Esterházy-utca 17. szám Saját ház. (Telefon : 40. szám.) ff dombóuári szegények szeretet-lakomáján* Rz urinők kongregációja 73 szegényt vendégelt meg az apácák dísztermében. Van még jószívű gazdag. — Äz ingyen kapott ajándékok. — R meleg kávé. — Szent Erzsébet vendégei. — Mikor a szeretetet könnyel hálálják meg. — A szeretet nagy hatalom. Nagyobb minden ragyogó kincsnél. Az emberi szív szeretőiét nem is tudja pótolni a földi élet válaszúján semmiféle érzés. Mi is lenne ezzel az agyonkinzott társadalommal, ba néhanapján nem áradna szét benne a sze retet arany folyama ? Mi lenne a szenvedők néma seregével, kik kitagadottakként, köny- nyes szemmel, elborult homlokkal járnak itt köztünk. Mi lenne szegényekkel, ha nem tudnánk egy egy Erzsébetet beállítani a mai önző, telkeden fmbe.r forgatagba ? Ha nem volna szivünk, mely jóságos mosolyt hinte­get a szegények barázdás, keserű arcára ? . Ha nem volna lelkünk, mely kilincsei, fá- j rád, könyörög, gyűjt, hogy adni tudjon és I ajándékozni ? Ezek az egyszerű, mélyen emberi gon- | dolaíok akkor jutottak eszünkbe, mikor va- j sárnap délután ott ültünk a jó apáca-nénik ! dísztermében az egyik larka kendővel' lebo j ritott asztala melleit s néztük a szeretet csodálatos megnyilvánulását. A kedves dísz­terem mintha átváltozott volna. A falak mentén hosszú asztalok tiszta kendőkkel letakarva. Rajtuk pupozottan megrakott tá­lak. Finom, puha kalács mindegyitben. Az asztalok körül csendben, félénken ültek ; Dombóvár szegényei. Oreghaju tisztes ma- ! gyarok, sok évei megélt anyókák, isko'ás- j fiuk és leánykák, apróságok, kik még talán j óvodába járnak, ha járnak. Mindegyiken | ünneplő ruha díszeleg, azért bizony ez is j szegényes. Olyan, mint az élelük, mely ke- i vés ünnepnapot lát. Csendesek és szomo­rúak. Alig beszélgetnek. Szokatlan lehet nekik ez a vendégség. Egy-két megkésett halkan és bátorta­lanul jön be. Karján kosár vagy más alkal­matosság. Leülnek s a többiekkel együtt | várnak. Ezalatt érdeklődöm a szeretet-lakoma j felől. A jóleikü dombóvári kongreganista hölgyek készségesen felelgetnek. Megtudom, hogy 73 szegény családot állandóan gon­doznak. A szeretet lakoma eszméjét a sze­gények é i patronájától, a magyarországi királyi leánytól, Erzsébettől vették. Ezután minden évben összegyűjtik Erzsébet asszony napján összes szegényeiket, hogy megven­dégeljék őket. — Gyönyörű eszme, de meg lehet e valósítani ebben az önző, rideg, fagyos szivü világban ? — C^ak akarni kei! -- kapom a választ. Kilincselni keli és kérni. Ne higyjp, hogy ma már nincsenek jó emberek. Vannak. Jöjjön és lássa, azt mind a dombóvári jó emberek adiák össze — ingyen. Elcsodálkozom. Egy határban ennyi mindent nem láttam felhalmozva az utóbbi ínséges esztendőkben. Két hosszú asztal tele rakva kaláccsal, finomabb tésztával, kenyér­rel, hússal, felszeletelt sonkával. Legalább is — nem mondok sokat — 150 ember bő­séges lakomát csaphatott volna belőle. Az embernek önkényteleoül eszébe jut­nak a jóság szavai : nem vagytok még go­noszok, ti, mai gazdagok és tehetősek, mert van szivetek. De hozzák már a fehérfőkötős apácák a konyhából a párolgó, jó’ tejes kávét. A kosarakból előkerülnek a kékmázas poha­rak, akad szegény, kinek porcellán csészéje is van. A boldog kongreganista hölgyek pár perc alatt kiosztják az izes meleg kávét. Mindenkinek bőségesen jut az ibrikjébe. Figyelem őket. Boldogok ezek az emberek, az arcukról leolvasom. A félénkségük s az előbbi némaságuk hálálkodó, köszönő sza­vakban oldódik fel. Különösen a gyermekek kezdenek hangosak lenni. Megkérdezem az egyik barnaképü, kopoltruhás iskoíásfiut: — No, fiam, iz'ik ? — Nagyon jó. Édes, meg meleg is — s csillogó szemekkel apritgaija csészéjébe a : fehér, foszlós kalácsot. Az örömtől könyezik. Uramisten, mikor ehetett édes, meg meleg kávét ez a kis diák ? Még a kávét szürcsölgetik, mikor tál­cákkal kezükben az uribölgyek minden sze­gényt újra megkínálnak. A tálcákon friss sonka, fasirozott hús van. A kenyeres kosár is asztaltól asztalig jár. Mindannyian vesz­nek a búsból is és falatoznak. Csak akkor hagyják abba, mikor fülükbe ütödik Graízl tisztelendő ur érces szava: kedves ven­dégeink ! Egy pillanat alatt csend lesz. A ven­dégek olyan áhiiattal hallgatnak, mintha templomban volnának. Figyelnek. Egy két öreg anyóka könnyezni kezd, mikor arról beszél a jó tisztelendő, hogy ők most a szent Erzsébet vendégei . . . A beszéd után sor kerül a soklóle sü­temény kiosztására. Már .csak a kendőkbe, kosarakba, szatyrokba rakosgatják a min­denféle jóizü falatot. Egy kis fiúcska papi­rosba göngyölgeti a kapott süteményeket. Nem fér bele. Megkérdezem, hogy kinek viszi haza ? — Beteg édesanyámnak . . . Nagyon kedves volt, hogy a kongre- I ganista hölgyek nemes szórakozásról is gon- ; doskodtak. A pianinón halk akkordok csen­dülnek fel. Az egyik kongreganista hölgy lágyan triliázó dalokat énekel. Az ének, a pianínó, a csend a szivekbe markol. Min­denki maga elé bámul s bizonyára a bet­lehemi karácsonyi éjszakára gondol, mikor az angyalok a jóság és irgalmasság égi da­lát énekelték a szegény pásztoroknak. A diszterem ablakain beles az esti fél­homály. A villanykörték kigyulnak . . . Most Ujváry Rózsika kezd verset mondani a szent királyasszonyról, Erzsébetről. Szepessy László földiek örökszép sorai életet kapnak. Búg és sir a hangja, mikor a királyasszony ka­rácsonyi éjszakáját elmeséli. Szem nem ma­rad szárazon, szív nem marad üresen. Sze­pessy Lacinak aligha lehetett életében há.- iásabb publikuma. Á szeretet-lakoma véget ért. A mara­dék élelem mind kosarakba kerül. Akik nem jöhettek el, azokról is gondoskodtak a kongreganista hölgyek. Becsomagolták ne­kik a részüket. Égy öreg nénike tipeg hozzám, mikor már távozni akarnak. Könyek közt arra kér, hogy mivel ők nem tudnak beszélni, én köszönjem meg a kedves kongreganistáknak és az ajándékozóknak a jóságukat az új­ságban. Íme teljesítettem . . . Elbúcsúzom a szeretet-lakoma meleg-

Next

/
Thumbnails
Contents