Dombóvári Hírlap, 1922 (6. évfolyam, 1-58. szám)
1922-11-05 / 50. szám
III. évfolyam. Dombóváry 1922. november 5. 50. szám. Előfizetési árak: egész évre 300•— K, félévre 150’— K, negyedévre 75'— K. Egyes szám áru : 6 korona ; pályaudvaron 6 K. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Szent-László-tór 18. sz. Kiadóhivatal és nyomda: Esterházy-utca 17. szám Saját ház. (Telefon: 10. szám.) Kialudtak az egri csillagok. Az egri sáncon’épült remete- lakásának üvegtetőzetén nem ragyognak Gárdonyira a magyar csillagok. Aki huszonöt esztendő óta — ebben a szó legteljesebb értelmében vett remete-sorsban — íróasztala előtt figyelte és jegyzetelte a magyar életet, immáron halott, a drága szókat rovogató kéz imára kulcsol- tan pihen, az alkotó szellem aranyfonala kettészakadt s lelke, ez a művészettel megáldott lélek elrepült Urához és Terem tőjéhez. A magyarság elszállt leikével elveszítette a mai idők legnagyobb alakját. Az irodalmi gyász sablonos szava kevés és nem is méltó Gárdonyi Géza halálakor. Mert nemcsak az irodalom gyászol, de a halál hideg és kegyetlen aratásának nagy tragédiája végigsuhant az egész magyarságon. Még a pesti élet is megdöbbent, ahogyan az ujságlepedők mutatják, s Gárdonyi halálakor gyászkeretes mondatok szomorúsága tomjénez a halott egri remetének. Pedig ugyancsak kevés közösséget vállalt ezzel a pesti élettel s minden fórumával ez a nagy szellem. Idegen volt tőle, gondolkozása a magyar televény áldott bőségéből táplálkozott s nem a pesti aszfalt melegség nélküli kiszikkadt talajából. A szívét régen eljegyezte a fajtájával való reményteljes szerelme. Az esze pedig a végtelen horizontján találkozott a kereszténység örök igazságával. A valamikori falusi néptanító, a nemzet tanítója lett, egri magányosságában. Ennek a nemzet tanítójának, ki a művészet gyémánt-kincseit szórta szét a szegény magyarok között, szól a magyarság egyetemes gyásza. Nemcsak az irodalmi műhelyekben otthonosak érzik Gárdonyi halálakor a pótolhatatlan veszteséget, de a vidék minden magyarja, akinek könyvtárában ott díszeleg az elköltözött egri költő egy-egy remeke. Ez á halál soha nem érhette volna a magyarságot fájdalmasabban, mint éppen ma, amikor úgyis annyit temetünk: értéket, tehetséget, magyar sorsot, reményt, országrészeket, sínylődő rabmagyarokat. Pedig Gárdonyi nem volt más, csak iró. Magyar iró. Csak annyi köze volt a magyar közélethez, amennyit egy-egy könyvvel, regénnyel meg lehetett teremteni a csúnya operett-stilusu világunkban, hs mégis, érezzük, hogy a keresztény magyarság reneszánszát, a legvirulóbb tölgy kihűlésével hatalmas veszteség érte. Sírja köré összegyülekezett ennek a megszabdalt, golgotái utakra hurcolt országnak minden igaz fia, akik Gárdonyival együtt vallják és ápolják a magyar krédó örök eszméit: a magyarságot és a kereszténységet. Mire e sorok napvilágot látnak, már az egri temetőben egy drága sírhalommal több lesz. De ez a domborodó sír nemcsak az egrieké, ez a sír a keresztény magyaroké is, akik e sírban pihenő Gárdonyiban gyászolják a legtisztább és legfenségesebb magyar teremtő erő elnémulását. A török sáncokon pusztuló vár fölött kialudtak az egri csillagok . . . (czi Z.) Dombóváron megmozdult a szociáldemokrata szervezkedés F. hó 29-é i az Abbáziában megalakult az épitőmunkások szociáldemokrata szak- szervezete. Ez a rideg tény. A szervezkedés gazdasági ürügy alatt bontotta ki a vörös zászlót, ahogyan ez történni szokott. A pesti elvtárs szónok — meg kell vallani'— nagyon a magyaroknak beszélt s mondatai dicséretére váltak volna a legintranzigensebb keresztény szónoknak is. És mi mégis aggódással jegyezzük le, hogy emögött a munka mögött nem látunk mást, csak vörös világot. Hiába beszélt a szóhók elv társ si- berekröl és hadimilliomosokról, hiába emlegette, hogy ők nem internacionalista vörös- sipkások, mi az egész beszédből azt láttuk, hogy megint csak bolonditás lesz a vége. E őször beszervezni, tömegeket meghódítani, aztán jöhet a vörös terror. Először gazdasági harc, utána társadalmi harc, azután pedig politikai uralom, ahogyan a múlt beigazolta éppen most négy esztendeje a vörös forradalom hájnalhasádásakor. De úgy látszik, felejtünk. Elfeledtünk mindent, magyar munkások. Elfeledték, hogy az az idő a munkásokra épp úgy a végzetes pusztulás ideje volt, mint a társadalom bármely esztályára. Megfeledkeztek arról, hogy a marxi ideológia egyszer már .a munkást is, de az egész magyarságot is pőrére vetkőztette, kifosztotta, agyba-főbe verte, gazdaságilag kirabolta, hitében megcsúfoltá. Elfeledtük a proletár öntudat kényszerzubbonyát, mikor a szót is torkunkra forrasztották a vörös kezek, ügy látszik, hogy ma már nem emlékszünk a dicső gersli-korszak förtelmére, mikor csak a népbiztosok dus- kálódtak a magyarság kincseiben. Haj ! dombóvári magyar munkások, hamar feledtünk ! Ez a szervezkedés, ha azt hiszik, hogy más célt szolgál, mint óvatosan belélopni a munkás szivekbe a bolsevizmus eszméit, nagyon csalódunk. Azt gondolják a munkások, I hogy odafönn a vezetők kicserélődtek s izig- | vérig magyarok őrködnek a pártkasszáknál s magyar tollak szántják a Népszava betű- barázdáit? Aki ezt hiszi, nagyon naiv ember. Mikor hallott valaki olyan kijelentéseket, j mint amilyeneket a vasárnapi szónokló elv- | társ dörgölt a fülenkbe, a pártvezérek szájából. Hol vallották meg ezek a magyarsá- j gukat ? Talán mikor a parlamentbe bevo- j nubak vörös szegfüvei, vagy mikor a nem- I régiben nyakoncsipett bolsevista sejtrend- j szer rajongói között szociáldemokrata bizalmi embereket is letartóztattak, mint akiknek nem csekély részük volt a bolsevista | szervezetben ? Persze, magyar munkások, Dombóvárra nem lehet nyíltan vörös pártpolitikává! bolonditani a munkást, itt még gazdasági szervezkedés az egész aknamunkának a lepiezője. Ne értsenek félre a szociáldemokrata vörös akolba bevonuló munkások. Nekünk a gazdasági szervezkedés ellen semmi kifogásunk. Tömörüljenek, szervezkedjenek, védjék meg jogaikat a kapitalista, a siberező, a valutázó idegenekkel szemben. Ehhez jo- ! guk van, sőt ez a kötelességük. De hogy | éppen ezt a jogot ott védjék, ezeket az előnyöket ott nyújtsák, hol a siberző, valutázó nem magyarok fajtestvérei a vezetők túlsúlyban, ezt nem hisszük. Hogy pedig nem hisszük, erre elég okunk van a közel múlt keserves tanulságaiból. Ha mást nem, csak ezt az egyet nem feledték a dombóvári épitőmunkások, lehetetlen, hogy gazdasági harcaikat a vörös zászló alatt akarják megharcolni. Mindenütt, csak ott nem — a vörös táborban ! Uj postatarifa. Érvényes 1922. november 1-től. Levél. Helyben 10 K, belföldön 25 K. Levelező-lap: Helyben 6 K, belföldön 10 K. Ajánlási díj: 50 K. Expressz-dij: 100 K. Nyomtatvány: 10 gr.-ig 1 K, egyébként 50 gr.-ként 2 K. Postautalvány. 1000 K- ig 10 K, 2500 K-ig 20 K, 5000 K-ig 40 K, minden további 5000 K-ig 20 K. — Küldhető legnagyobba összeg: 50.000 K. Csomag. Éíelmiszercsomag : 1 kgr.-ig 30 K, 1 — 5 kgr.-ig 50 K, 5 — 10 kgr.-ig 80 K, 10 —15 kgr.-ig 110 K, 15 — 20 kgr.-ig 140 KÍ Minden más tartalmú: 1 kgr.-ig 40 K, 1—5 kgr.-ig 60 K, 5—10 kgr.-ig 100 K, 10—15 kgr.-ig 140 K, 15—20kgr.-ig 180 K. Értéknyilvánitás esetén külön értékportó. Táviratok. Egy szó dij* 15 K. Legkisebb távirat dija 150 K. Vasárnap háromszoros díj fizetendő.
