Dombóvári Hírlap, 1922 (6. évfolyam, 1-58. szám)

1922-10-15 / 47. szám

2. Oldal.

Mindazonáltal nappali világosságnál még valahogy kitudja kerülgetni az ember a legveszedelmesebb ingoványokat és művészi ugrásokkal, egyensúlyozó művészettel át tudja magát tornászni a vízből és sárból méterenként kiemelkedő megkövült strucc tojásokon. De mi van itt este ! Nem tudom, a tekintetes Szerkesztőség tagjai szoktak-e éjszaka is az utcán járni, de meg vagyok győződve róla, hogy hatósági közegek nem fordulnak megái utcán. Ezek úgy latszik, nem utaznak, vagy talán saját fogataikon hajtanak az állomásra. Mert a vak sötétségben minden lépten-nyomon bokáig érő sárban gázol az ember. Ekkor járhatatianok igazán az átjárók, melyeknek neve önmagukkal, rendeltetésükkel van teljes ellen- mondásban. Mit szóljon azután az az ember, akinek vonata éjnek idején indul Uj- dombóvárról. Méteres tócsák vannak az utón, amelyeket a koromsötétségben lehetetlen kikerülni, mert az egész utón csak 2 árva lámpa ég, ha ég.

Benn Dombóváron sincsenek jobb állapotok. Éppen a főbírói hivatal előtt oly sötét van állandóan, hogy haragosát bárki észrevétlenül leütheti, egyetlen jaj kiáltást sem tudna hallatni, nemhogy védekezni tudna támadója ellen. Ezen az útvonalon a gyógyszertártól kezdve, a Hunyadi-tér páros oldalán végig egyetlen lámpa sincs. Hogy azonban az európai egyensúly mégis megmaradjon, a lámpák fényes nappal pó'olják az elmu asztottakat. De nagyon szeretném tudni és velem együtt sokan volnának kiváncsiak arra, hogy hova lettek az ivlám pák, amelyeknek fénnyel kellene elárasztani a tereket és átjárókat s amelyeknek felállítását — úgy hallom — szerződés biztosítaná.

Ezeken az állapotokon sürgősen vál toztatni kell. Nem majd, hanem azonnal. Minden halogaiás merénylet az egyes ember, a dolgozó polgár, az utazó közönség, vidéki felebarátaink élete ellen. És meggyőződésem, hogy ilyen törekvésében mindenki, Dombóvár egész lakossága támogatására volna a hatóságnak, de persze nem Ígérni, hanem őszintén, becsületesen és a leghatározottabban akarni kell.

Azzal a kérelemmel, hogy e kérdést Szerkesztő ur állandóan szőnyegen tartani szíveskedjék, vagyok hive :

Egy dombóvári lakás.

Koller Gyula, cipész

Dombóváron, Baross-u. 8. sz. alatt

(Schmieder féle ház)

üzletét megnyitotta.

papok . . . Egy óránál tovább tartott a felvonulás.

Olt álltam a körút sarkán. Kiváncsi pesti közönség hullámzott a járdákon. Most az egyszer szótlan volt ez a tömeg. Kalap ját kezében tartotta s csak nézett. Mintha nézésében valami megbánás, valami felrezzenés, öntudalra ébredés vibrált volna. Közvetlen mellettem egy katonaruhás rikkancs álldogált. Hóna alatt a pesti destruktiv lapok lapultak meg. Lehet, hogy félórával ezelőtt még telt szájjal kiabálta : Világ, Pesti Napló . . . Most olyan hallgatag volt. Csak nézett. Figyeltem. Arca átszeli- dült, mintha valami gyerekkori boldogság aranyozta volna be. Kopott sildnélküli sapkáját balkezével szivére szorította. Mikor pedig az aranyos baldachin alatt elvonul a hercegprímás, kezében a szentségi Jézussal, nincs senki, aki meg ne hajolna. Az én rik* kanosom pedig áhitatosan lérdre ereszkedik a pesti aszfalton s háromszor gyengén megüti mellét a szive fölött . . .

*

A magyar parlament kőrózsás főlépcsője előtt katonás sorokban felállítva áhítattal imádkozik a keresztény magyarság. Ezt a képet nem lehet elfelejteni. így még nem láttam az élő katolicizmust. Nem beszélt itt senki, Ennek a tömegnek a szíve élt s a szíve beszélt. Olyan volt most ez a cserkéSzéljegyzetek.

AHOL MÉG A NEVÜKET SEM TUDJÁK. Nem tudom, emlékeznék c arra, lehet annak 5, 10, 100 vagy 1000 éve, amikor nap nap után vonultak vasutállamásaink előtt a nóták vonatok. Egyik helyen felvirágozták a nóíás fiukat, másik bei yen pazar terítékkel várták'őket. Nem tudom, mi volt ez ? Talán sirkoszoru . . . talán halotti tor ! Szép idők voltak azok. A magyar hősök ragyogó betűkkel írtak be a magyar nevet a világtör iénelembe. Mienk volt minden : dicsőség, győzelem, becsület . . . Aztán jött az éjszaka, melynek nem akar hajnalhasadása lenni. Á közös sirok lassan begyepesedtek, a hősök neveit a feledés pókja hálóval szőtte be s ma c^ak azt tudjuk, hogy voltak, de, hogy kik, azt sok helyen elfelejtették. Hej ! pedig azok a leventék oiy bátran haltak meg a hazáért^ bízva a szivek emlékezetében, amelyből még az idő foga sem lesz képes nevük vérrel cirádázott betűit kirágni, |S mégis . . . vannak Csonka-Magyarországon olyan helyek, ahol még a sóhivatal sem tartja nyilván elesett hőseink neveit, ügy látszik, hogy elfogyott az ősi virtus s a hála helyett feledés járja manapság. Volt. . . nincs . . . Nem sokára mesét mondanak az öregek a virágos vonatokról, a nótás legényekről. H jj ! pedig az nem mese gyermek !

A hősök p-díg tovább nyu szanak a jeltelen sírokban, jeltelen em ékük pedig a szivekben ii begyepesedett. Tenni kell valamit ! Cselekednünk ! Mit! . . . Hogyan ?

*

SZÜLŐI ÉRTEKEZLET. Most, hogy a sorsunk oly reménytelen lett s szemeink a mait jobb idejének emlegetésére oiy hamar könnybe lábad, sokszor szó e«ik arró , mit keli tennünk, hogy e szomorú sorobói ki- mexekedjünk ? A fegyvert kiüiöilék a kezeinkből, tagjainkat guzsbaköiötték, köntösünkre rablók sorsot veiének s a nyugati kultúra asszisztenciája mellett esürhe nép büntetlenül szorongatja torkunkat. Mit te gyünk? Van e ír irtó szenvedésünkre? Hol keressünk gyógyulást? Vagy végelgyengüit öreg apó módjára várjuk a halált? Nem. Még fiatalok vagyunk. Alig ezer év van a hátunk mögött. Sötét az éjszakánk, igaz, de a munkát mégis meg kell találnunk. Dolgozzék kicsi, nagy, szegény, gazdag, fiatal, öreg. Tudnia kell mindenkinek, milyen munka vár reá? Gyermekeinket neveljük, a munkára neveljük sz vét, leikét, neveljük a jövőben való bizadalmát s tanítsuk meg szeretni a múltat. Ne várjunk mindent az is kólától. Fogja meg a család is a tanító kezét. Mert ha valaha, úgy most egyesüű erőre, kölcsönös segítségre, egyöntetű munkára van szükség. Sokan kérdik : mit tegyünk ? Semmi egyebet: értsük meg egymást. A- 1MU1MIAP székkel körülkord onzott tér, mintha egy óriási templom égig érő kupolája borult volna rá, mely alá összegyülekezett a Nagy- magyarország minden magyarja. Akik itt álltak, azok a messzeségbe gondoltak, az elveszett, elszakadt testvérekre. S ez a gondolatközösség kitágította a parlament terét, megszázszorozta a jelenlévők számát s megerősítette a csüggedők reményét ... A borús felhők mögül hirtelen kivillant egy tévedt napsugár s ráesett a diszes tábori oltáron pihenő OUáriszentségre. S a szentségi Jézus bizalommal, mosolyogva nézett alá az imád kozó, törhetetlen hiiü magyarokra . . . Szívére ölelte a magyar nemzetet . . .

**

A Vigadó márványfalai között vasárnap elém tárult a katholikus egység. Nem a mágnás-asszonyok, a világi és egyházi előkelőségek adták meg ennek az ünnepélyesen megnyitó ülésnek az egységi jellegét. Valahogyan úgy éreztem s most is úgy érzem, hogy az a sok-sok névtelen kisemb r, munkás, iparos, egyszerű polgár, vidéki értelmiség megjelenése karakterizálta a vigadói ülést. Ok voltak a dominálok, az erő, a le- törhetetlen katolikus szellem, mely kiapadhatatlan forrásból táplálkozik : a magyarság ezeréves múltjából s a kereszténység kétezeréves kincsesházából.

1922. október 15. i_

s/.ü ö értse meg a tanítót, a tanító a szülőt, mindkettő pedig fáradhatatlan buzgalommal kutasson a gyermeki .lélek rejtelmeiben. Sok kincs van ott, csak napvilágra kell hozni. Ezek a kincsek fogják alapját képezni a jövendőnek. Ezek a kincsek azok, amelyeknek árfolyamát nem a börzén jegyzik. Ez a kincs teljes egészében a mienk. Ez a kincs a szülői szeretet, a vallásosság, hazaszeretet, becsületesség, munka szeretet. Ezek képezik a jövő fennállásunknak soha el nem fogyó tőkéjét. A szülők és tanítók kezében van e tőke. Ezek a felelősek azért, hogy e tőke meghozza gyümölcsét. Hogyan kell kezelni e tőkét? Mit kell lenni a családnak és iskolának e kincsek kiaknázásáért ? Ezt meg kell vitatni, erről beszélni kell, itt egymás tanácsára van szükség. Ezt növelni, gyarapítani, nemesíteni keil. Ennek megbeszélésére való a szülői értekezlet.

— Kinevezés. Forster Zoltán főispán Horváth Árpád végzett joghallgatót, Horváth László szakcű főj *gyzö fiát, vm. közigazgatási gyakornokká kinevezte.

— Szekszárd uj plébánosa. A pécsi megyéspüspök, a nyár folyamán megüresedett szekszárdi plébániára Virág Ferenc pápai kamarás, paksi esperes plébánost nevezte ki. — As ekszárdi katolikus hivek bizonyára örömmel fogadlak ezt a kinevezést, mert Virág Ferencben oiy papot nyertek, kinek működését, ahol eddig megfordult, csak áldani tudták.

— Ä nuomor enyhítő akcióért. A

pécsi kér. rendőrkapitányság rendeletileg utasította a vidéki rendőrkapitányságokat, hogy a belügyminiszter rendelete értelmében csak azon esetben engedélyeznek mulatságokat, hangversenyeket és bármilyen belépődíjas vigalmakat, ha az engedélyi kérő a helyi nyomorenyhitő akció céljaira a várható jövödelem meghatározott részét lefizeti. Az összeg nagyságát a rendőrkapitányság állapítja meg.-- Október 6. a Legényegyletben.

A Kát. Legényegylet vasárnap este látogatott házi ünnepélyt rendezett az aradi vértanuk emlékére. Helyiségét zsúfolásig meg töltötte a közönség, különösen Dombóvár fiatalsága jelent meg nagy számban. Az ünnepi beszédet Domosvay Lajos s. lelkész tartotta, ki talpraesetten vont párhuzamot a most folyó integritási küzdelmünk és akkori szabadság mozgalmak között. Az ünnepi beszéden kívül Kolbert Pál aktuális költeményt, szavalt ügyesen és szívhez szólóan.

S

d•H

C

*

X

o

Q

<

U

»

X

EŰ

N

(ß

U

>

xs

XI

CB

CT

CB

SC

<V

Xd

o

’o

a

_c 3 i

C

Ct

55 ^ O

2

o *

*7 %

A vigadói ülésről nem akarok, mert nem is tudok beszámolni. Aki hű és mindent felölelő impressziót akarna magának szerezni, az előtt n rn szavakat kellene összerakosgatnom, az előtt azt a sok ezer leiket kellene felvonultatnom, akiknek lelkesedése, köny- nyes ellágyulása, egy pillanatban kirobbanó tetszése és tapsvihara megdöbbentette még az ott levő kiváncsi cinikus ellenséget is. ilyen pedig akadt a Vigadóban is. Az erkély alatt elhelyezett ujságiró-asztalnál ültem. Hát itt volt elég biazirt s egy cseppet sem keresztény magyar. Figyeltem őket. Pro- hászka beszélt. A közönsége talán sose ta. pasolta így meg Magyarország legelső szónokát. A sok ezer ember szíve egy volt, de egy volt a tenyere is. Néztem az idegen újságírókat. Mindig pihent a tollúk, mikor legmélyebb gondolatait röpítette szét. De rögtön papírra került beszédének az a passzusa, mely ütött és agyonzsugorított. A demokrata toll, a liberális toll, a filoszemita ceruza csak akkor jegyzetelt, mikor Pro- hászka ^engö szavainak súlya alatt porrá zúzódott a demokrata, liberális világnézet minden festett kulisszája. Úgy látszik, ezek a tinláskezüek csak erre voltak kiváncsiak. Szegények, csak sajnálni lehetett őket, a Vigadó villanyfénytől ragyogó márvány- termében ... ki.

X

<

X

<<

Ea