Dombóvári Hírlap, 1922 (6. évfolyam, 1-58. szám)
1922-09-24 / 44. szám
2. oldal. juriűUYMi nirtLAr 1922. szeptember 24. Villanyvilágítás a dombóvári templomban. Ivanich Antal nemes áldozatkészsége. — Az ünnepélyes átadás. — Offenmüller Zsigmond plébános beszenteli a felszerelést. Ceruzával a kezemben fogom fel a panaszt : — Borzasztó ! Nem lehet kibírni! Feleségem már meg akar szökni. És mindez azért az akasztófára való Jancsi gyerekért. De képzeld, úgy fújja, mintha soha abba sem akarná hagyni! Kipuffad az arca, nekidüllednek a szemei és csak fujja-fujja azt az ócska kürtöt. Olyan ékes nótákat billeget ki rajta, hogy majd a szivem hasad meg fájdalmas gyönyörűségében . . . Nem hallom tovább. De ez is elég volt. Szegény osztályosa sorsomnak. * Ceruzával a kezemben beállítok a szerkesztőmhöz. Le akarom Írni jegyzeteimet, de nem értem a redaktori szót. Nem értem, pedig kiabál, ordít és harsog, — de minden kiabáláson, ordításon és harsogáson diadalma san felülemelkedik a cintányér és nagydob lármája. Megtörtén távozom: Hát itt is! Hát itt is ? . . . * Ceruzával a kezemben . . . Nem ! Ki a szabadba ! Ne bántsa füiemet vásári zaj 1 Ki a természet lágy ölére, hol legfeljebb a károgó varjak, vagy a költöző madarak kó- válygása zavarhat. Pihenni fogok . . . Szegény balga! Azt hitted, a Kapósnak nedves partján csend honol ? ! Oklömnyi nebuló veri a dobon a marsot: tam ta-ta- tam-ta-ta-íam tam-tam tam . . . Rohanok haza. * Ceruzával a kezemben megállapítom a tényt: rezesbanda alakul ^Dombóváron. — Alakul, alakul, de amig megalakul, valamennyi kitanul, jaj, kedvem elkomorul, hallásom kifinomul, mégis fújják konokul, recsegtetik botorul. — Hátha egyik megvakul? Szerencse, hogy nincs több ul. . . Értesítés. Tisztelettel értesítem Dombóvár és vidéke mélyen tisztelt közönségét, hogy Dombóváron, Erzsébet-u. *10. sz. alatt asztalos-műhelyt nyitottam, ahol elvállalok mindenféle épületes bútor-asztalos munkát. Szives pártfogást kér, tisztelettel: Rótli János asztalos-mester. olyan durva és piszkos mint ruhákban járt és éppen olyan vastag, piszkos csizmát húzott a lábaira, mint akári más a faluban. Belső élete azért alig változott valamit. Pesszimistább volt egy kicsit és csak az emlékeinek, a keserű, a vérző emlékeinek élt. Ebben nem is háborgatta senki. Üldögélt, csak üldögélt a „lócán, pi- pázgatott, maga elé fujdogálta a bodor, csi- pősillatu füstfelhőket és jóízűen maga elé idézgette a múltat, az ifjúságot, a fiatalságot, az örömöket és a sok-sek bánatot. A konyha nyitott ajtaján összezavarodott csipogás zenebonája akasztotta meg hirtelen csöndes emlékezgetését. Kicsit elmosolyodott. Aztán letette pipáját a lócára, nagy nehezen fölállt — hja ! hatvan év sok súlyt rak az ember hátára, meg a lábai is súlyosabbak lesznek. Mondom : nagy nehezen fölállt, betolyogott öregesen a konyhába. Ott egy fonott-kosár alatt apró sárga madárkák : tavaszi csirkék méltatlai kodtak a fogságukon. MegkönyörülL hát rajtuk Bársony Zoltán, levette fölülök a boritót s az apró kis jószágok erre, mint a fürj, egyszerre az udvarra rohantak, ahova nagy flérrel-durral követte őket a kotlós-tyuk is. Aztán a kamarába totyogott Bársony Zoltán uram, ahonnét valami sárga magot markolt föl, meg . kendermagot az apró kis jószágok etetése végett. A zsákmányt azután kivitte az udvarra, ott leszórta a kis csirkék közé, A dombóvári r. kát. templom egyszerre levetette eddigi falusiasságát, városi külsőt öltött Ivanich Antalnak, a „Dombóvári Villamossági R.-T.“ igazgatójának nagylelkű áldozatkészségéből, aki saját költségén végeztette a nagy munkát és vezette be a villanyvilágítást. E hó 19 én kedden volt a felszerelés ünnepélyes átadása. Délután 5 órakor az ivanich-család tagjain kívül megjelentek a templomban Dombóvár vezetőemberei. A járási főszolgabiróság, rendőrkapitányság, községi elöljáróság képviselőin kívül ott láttuk a kir. kát. főgimnáziumi tanári kart, az elemi iskolák tanítótestületének képviselőit, a Női Kongregáció több tagját és szép számú közönséget, híveket és érdeklődőket A szerelés uto'só simításait végezték már, csak a villanykörték becsavarását. Pontban 5 óra 33 perckor hirtelen kigyult a főoltár 4 gyertyalángja, a mellékoítárokon 2—2 láng, m8jd egymásután fénybe borult a 3 csillár. A 15 gyertyalángos nagy csillár ragyogását a középcsillár 8 és a kis csillár 6 gyertyás világítása fokozza. Az orgonán Maiton Kálmán kántortanitó mesleri orgona-játékába fog, mig sorra gyulnak a lángok a Mária-kép előtt és végül a Szent Antal szobornál, hova Thész Antal kereskedő vezettetett 2 lángot. A sekrestyében és a kóruson ezenkívül megfelelő világítás Közben Offenmüllcr Zsigmond plébános. szentszéki ülnök csendes könyörgés után megáldja s meghinti szentelt vízzel az uj felszerelést, majd rövid beszédet intéz a megjelentekhez. Megemlékezik a templomok világításának történelmi lithurgikus jelentőségéről. Ha* tásos, lélekbemarkoló szavakban juttatja kifejezésre azt a történelmi reflexiót, melyet az oltár gyertyalángjai bennünk keltenek, a reflexiót, amely a katakombák, a földalatti isteni szolgálat emlékeit ébresztik fel,a kereszténység 300 éves kemény üldöztetésre vonatkoznak. Áhítatot keltő szavakban szól azután a lithurgikus jelentőségről : ,,Ugy vi'ágoskodjék a mi életünk, miként a gyertya világit . . .“ A mai világitóanyag-drágaság miatt az olaj, illetve gyertya helyett az egyház megengedte a villanyvilágítást. De — folytatta Offenmüller Zsigmond beszédében — a mi templomunk a bevezeté* költségét nem bírta volna el. Azonban akadt közöttünk egy vallásában buzgó, be«sületes polgártársunk, aki hálából azért, hogy Isten nagy aztán leguggolt nézni, hogy miként harcol nak azok egymással és egymás ellen az Ízletes magvakért. Hosszú ideig elnézte ezeket az apró kis sárga csirkéket és úgy elgyönyörködött fölöttük. Talán még mosolygott is. Pedig ilyesmi már rég esett meg vele. Aztán fölállt, ismét a lócára ült, elővette a pipáját és nagy üggyel-bajjal rágyújtott. Nézegette az eget ; a bárányfelhők uszkálását csudálgatta; és a kis csirkék szapora futkározásán gyönyöiködött. Csak fújta, csak fújta maga elé a rengeteg füstöt, hogy szinte köhögnie kellett tőle. Behunyta a szemét, talán azért, hogy a füst ne marja, talán másért, de hát ezt nem lehet biztosan tudni, így, behunyt szemekkel, a mint igy üldögélt, hirtelen összerezzent, megdöbbent és elkomorodott. A sürü pipafüstön keresztül lehunyt szeme előtt egy látomány jelent meg. Egy fehér, törékeny nőalak. A szeme nedves lett a látománytól, az emlékek raja szállt hozzá egy pillanat alatt. És már l|enne volt a múltban, amely nem hagyta nyugton, eljött hozzá ide is, az emlékezet szárnyán. A látománybeli nőalak odajött hozzá, megsimogatta ősz fejét, apró kezét a vállára nyugtatta és szelíd hangon szólt hozzá. — Itt vagyok, Zoltán, eljöttem hozzád. Bársony Zoltán nem felelt. Csak nézte a légies nőalakot. Lelke visszaszáll! a múltba, bajától megszabadította, fogadást tett, hogy a saját költségén be fogja ide vezetni a villanyvilágítást. A jó Isten megsegítette és ő a fogadását megtartotta. Ez a polgártársnak Ivanich Antal, a villanytársulat elnöke. Ó nem tekintve a nagy drágaságot, iparkodott minden anyagi áldozatot meghozni, hogy a jó Isten vegye azt szívesen. Én azt hiszem, hogy az Isten azt szívesen is veszi é? midőn én a hitközség nevében megköszönöm szívességét, ama kívánsággal fejezem be szavaimat, bogy ezt a világítást sok számos éven keresztül láthassa és épülhessen rajta. Kívánom neki, hogy szörnyű nagy betegsége többé vissza ne térjen, hanem közöttünk élhesse hátralevő napjait közmeg légedésben és közmegbecsülésben. Ismét felbúgott az orgona és midőn a közönség sorai között elhagytuk a pazar villanyfényben aszó kis templomunkat, úgy éreztük, hogy gazdagodtunk. Gazdagodtunk érzésben, emberszereteíben, — egy ember megbecsülésének érzésében. * Magát a szerelést Marossy János végezte sok szakértelemmel és buzgalommal. Igazán ügyes, mintaszerű munkája önmagát dicséri. Érdeklődtünk Ivanich Antal anyagi áldozatának nagysága felől is. Ő maga természetesen nem nyilatkozik, de hozzáértők becslése szerint csak a nyersanyag meghaladja a mai viszonyok mellett a 150.000 koronát. Kezében van a hódítás fegyvere: a szépség, ha vesz egy doboz valódi Difi MCI «PUDE RT és 1 doboz valódi DlflMa-eRÉMET Mindenütt krapliató ! Gyártja : a Diana Kereskedelmi R.-T. Budapest, V., Nádor-utca 30. emlékezett; a szive odabent nagyon hevesen dobogott. Nem tudott felelni. Csak belülről, gondolatban kergették egymást a kérdések. A szive, a szive! . . . Hogy fájt az most! — Eljöttél hozzám. Jól tetted. Vártalak. Miért nem maradsz mindig velem ? Akkor valamikor, régen, mikor hívtalak, mindig megfeddettél érte. Számra tetted apró ujjaidat és azt mondtad: »Csitt, nem szabad.« Sohsem lehettél az enyém. Csak az •miéked maradt az enyém. Kínzó emléke a múltak minden elszalasztott, eldobott boldogságának. Ostobák voltunk, tudom nagyon jól. De hát én sohsem hallgattam a szív szavára, csak az ész szarára. Már gyermekkoromban úgy kellett volna valahogyan lenni, hogy vastag bőrróteget kellett volna vonni a szivem fölé, hogy soha- soha ne órezzen. Aztán meg kellett volna tanulnom kacagni minden dolgok fölött. Nem érezni soha semmit és kacagni, mikor más sir . . . Mi történt azóta veled ? Mi lett azóta belőled ? Oda alant a hideg, fekete földben ? A te szép fehér tested, a puha karod, a meleg érző szived : mivó lett azóta? S mi lett velem, mi lett belőlem? összeszáradtam, megöregedtem. Csak az érző szivem maradt meg: — ez az. átkok átka. Kacagni még most sem tudok, csak sírni. Pedig valaha már sírni sem tudtam. Azt hittem akkor, hogy már minden könnyemet elsírtam.
