Dombóvári Hírlap, 1922 (6. évfolyam, 1-58. szám)

1922-01-15 / 3. szám

mi. im ni. n.------------------------MÖVÁRI HÍRLAP--------------------------------iíiíl ^éiZfMí Jfermesz József budsuesté/yére. turpróbálkozáseknak szolgálnak tuldiszes ke­ret gyanánt. Az alig berendezkedett po­zsonyi egyetem hontalanná lett s Pécsre való helyezése annyi akadályba ütközik, hogy pár éven belül nem is lehet háborithatatlan működésére gondolnunk. A vig Selmec ódon és ősi akadémiája is földönfutóvá vált s ma a magyar Sopron próbálja magához édesi- teni s a kedves régi bányaváros : Selmee pedig kihalt lett. Kassán és Kolozvárott ott kellett hagynunk jól berendezett gazdasági tanintézeteinket. Elvesztettük a kassai, már- marosszigeti és nagyváradi jogtanitó intéze­teinket ; az eperjesi Miskolcon keresett ideiglenes hajlékot. Aki ezeket a vesztesé­geket átgondolja, lehetetlen, hogy rá ne ébredjen a magyar kultúra megcsonkítására s lehetetlen, hogy ökölbe ne szoruljon keze s hátralevő magyar életének ne legyen min­den akarata: visszahódítani a leszabdalt te­rületeket s elsöpörni a határnak csúfolt de- markációkat örökre. Két kertész tanuló fiú nagy leány fizetéssel feluétetih Illés főjegyzőnél Dombóuár. A Dombóuár és Vidéke „HANGIJA“ Fogyasztási és Értékesítő Szöuetkezetben szükségletét a következő jutányos áron szerezheti be : Petroleum ...................1 liter 34 K Hiz s ............................................1 kg. 64 K Kr istálycukor...............1 kg. 92 K Mo sószappan..............1 drb. 25 K ,, Szit“ pótkávé ....... 1 kg. 60 K Szegfübors...................1 kg. 200 K Ma gyarbors...................1 kg. 220 K Férfi box eipő ...... 1 pár 900 K A többi összes fűszeráruk is a legolcsóbb napi-áron kaphatók. BöfdsflrtikbaM mélyen leszállított árak. Mindennemű pipere-cikkek igen olcsó árén. ZotnátiGödények naptáron fthri. Széljegyzetek. Ha körülnézünk a nagy és kis társa­dalomban, ha szemügyre vesszük nagyban és kicsinyben a mindennapi eseményeket, akkor nem látunk egyebet elitélendő tüleke. désnél, a tisztességes, becsületes munkának lebecsülésénél, egyéni érdekeknél. Ismert húrokat pendítünk meg, amidőn papírra vet­jük ezeket a megjegyzéseket, dehát az em­berek egy része nem okul, hiába intik őket mindenfelé. Mit nekik egyetértés, mit nekik kölcsönös egyetértés, megbecsülés, szeretet. Nagyon hamar képesek főbenjáró dolgokat mellékvágányra terelni, csakhogy kisded já­tékukat annál jobban űzhessék. Magyarom, magyarom régi hibád ez neked és nem tu­dod abbahagyni régi rossz szokásodat. * Yalami jótékony akcióról volt szó. Azokból, akiket a Mindenható kegyelme va­gyonnal, jövedelemmel áldott meg, minden­esetre mindenki elvárhatja, hogy adomá­nyokkal segítse elő a nemes céltf még pe­dig nagyobb adományokkal. És mit látni ? Éppen a tehetősek, a háború alatt meggaz­dagodottak vonják ki magukat az adakozás­ból, holott nekik kellene előljárni a jó pél­dával. Az ilyen embernek nem néhány fil­lért, hanem hatalmas koronákat kellene be­ledobni a jótékonyság serpenyőjébe. * Ellenségeink mindenféle mesékkel ál­tatták a békeszerződés alkalmával tanács­kozó feleket és igy jöttek létre a lehetetlen határok. Most olvassuk, hogy a hatérkiiga- zitó bizottság a Muraközben járt és a ha­zafias érzelmű lakosság egyértelmű óhaját teljesítették, amelyet nem tudott elnyomni semmiféle ellenséges terror, sem félreveze­tés, amidőn ideitélték a magyar anyaföld­nek az idegen iga alatt nyögő területeket. A rabságba ejtett magyar testvérek közül há yan lesik azt a boldog órát, amikor a többi területek is felszabadulnak és Take Jonesku, Pasics, Vassarik és Benes merész álmai, mint a szappanbuborék eloszlatlak, ott maradván a tiszta, üdítő, magyar levegő. * A napokban fennjártam a Hunyadi- téri iskolában. Ott láttam a szűkszavú hir­detést : „Ezen a héten az ipariskolai taní­tás szünetel.“ Mit szépitgetjük a dolgot ? Mondjuk inkább : „Dombóváron ipariskolai tanítás nincs.“ Hogy miért nincs, annak is megvan az oka. Hiszen nyílt titok a tani- tóválság szeptember óta. Nem keresem, nem kutatom az ügyet, de nem hihetem, hogy a tanítókon, az ő önfeláldozó mun­kájukon múlik a dolog. Mégis, ha a bajt eliminálni szép szerével nem lehet, talán egy kissé radikális operáció segítene. Nem gondolná, igen tisztelt Felügyelő-bizottság? Miből él egy pusztai tanitónó? Nem akarunk revolver-cikket Írni, azért egyelőre nevek nélkül tessszük szóvá azt a meg nem értést és lelketlen gondat­lanságot, amellyel egyes uradalmak a pusz­táikon működő tanítók megélhetési kérdését kezelik. Dombóvártól nem messze, egy bérbe­adott uradalom pusztai iskolájában működik több év óta két tanítónő. Díjlevelükben a békeértékek szeriali összegek vannak biz­tosítva és — horribile dictu — ezeket a csöpp összegeket, némi csekély pótlással, mintegy 300 (Háromszáz) koronát havonta, folyósít mindvégig az uradalom pénztára, pedig a törvény a aem állami iskolák szá­mára is megszabja a háborús drágasági, valamint beszerzési segélyek kiutalását. Minderről azonban sem a bérbeadó, sem a bérbevevő uradalmi felügyelőség tudni nem akar. Hiába volt már egy év óta minden személyes utánjárás, minden Írott kérelem : ma már több mint 10.000 koronányi összeg van kifizetetlen egy-egy tanítónő rovására. Szinte csodálatosnak látszik a dolog : miből éltek a kultúra e pusztai munkásai a múlt esztendőben? Havi S00 korona fizetésből? Lehetséges ez ?/~ Az ügy ma már hivatalos útra terel­tetek, sok szerény kérelem, sok eredmény­telen könyörgés után. Mi szótlanul várjuk az elintézést. Reméljük, a hatóság belátóbb Ab ! mily kellemes hangok . . . Hallod Anna'? Mindig erősebb . . . Anna biccent galambősz fejével a úgy tesz, mintha hallaná. Pedig nem hall egyi­kük aem mást, mint a homályba boruló őszi alkonyban halk, sejtelmes szellőrin- gást.. . Hanem ma még jól esik lelkűknek, ha visszaszállhatnak a szent Huberlus-napi vadászatok emlékeihez. Megcsalják, ámítják önmagákat, de legalább boldogok ezen a napon. Az emléket, álmot, az elhantolt fiatal­ságot valónak tüntetik, a valót pedig álommá varázsolják át. Franciska ismét visszaül az öreg dí­ványra. Sokáig hallgatnak. Érzik mindketten, hogy a múltban járnak. S jobb ia, ha szót. lanok. Legalább szabadon bolyonghat lelkűk az elsuhant idők virágos kertjében. Egyik sem sérti meg a másik féltve őrizett emlé­két. Pedig mindkettőnek egvazon emlék vert lelkében ellörölhetetlen mély nyomokat.. . A kapitány, akit valamikor, — hej! nagyon régen — szent Hubertus napján lát­tak meg először ... A kapitány, aki kitűnő hornista volt... A szép szála# ulánus ka­pitány, aki mindkettőjüknek vőlegénye volt, mert mindketten szerették, a tiszta szerelem kiolthatatlan melegével. S épp ezért mind­ketten lemondtak róla örökre... S most várják, lesik, figyelik lépését a rozsdaszinü avarban ; hallgatják vadászindulóját az őszi csendben'. . . Felöltözködve leánykori selyemruhá­jukba ; előszedtek apró, piperés holmikat; feinyitották a fekete zongorát, tarlóján ki­terítették a sárga, kottás füzetet a vadász- induló melódiájánál. S mindez miért? Ugyan miért? Az ulánus kapitányért, aki na eljön a vadász­iakban árván hagyott szomorú menyasszo­nyaihoz . . . Eközben a novemberi nap egészen le­csúszott az erdők mögött s a settenkedő alkonyat barna, kósza árnyakkal népesítette be a tágas szobát. Mari is behozta a kerek bronzszinü állólámpát. Anna megkérdezi tőle: — Mari, most se jönnek az urak? A vén cseléd, aki csupa ámulat, mikor meglátja az öreg kisasszonyokat fiatalkori öl­tözetükben, mély szomorúsággal válaszolja*: — Oh most már megjönnek . . . S csakugyan. Nem sokáig várnak. Az udvaron lépések hallatszanak. Megismerik a komoly járást ; bátyjuk, Lőrinc jön . . . Belép. Egyedül. Galambősz hajú, nyílt arcú, egyenes járású öreg erdész, kopottas, zöld vadászruhában, kissé morózus és nyers beszédű. Hanem mikor megpillantja húgait, egészen elórzékenyedik. Szemeit lesüti, kis kerek kalapját ügyetlenül forgatja kezében miközben bátortalanul, csendesen motyogja: — Jó estét, szépséges húgaim... Persze... persze, szent Hubertus napja . . . Ezt csak nem lehet elfeledni, soha . . . soha . , . Odalép a vén divánhoz és homlokon csókolja öreg, álmodozó húgait . . .

Next

/
Thumbnails
Contents