Dombóvári Hírlap, 1922 (6. évfolyam, 1-58. szám)

1922-04-23 / 17. szám

VI. évfolyam.

Dombóvár, 1922. április 23.

17. szám.

Előfizetési árak: egész évre 100•— K, félévre 50-— K, negyedévre 25 — K. Egyes szám ára : 3 korona; pályaudvaron 3 K.

Üdvözlés — buesuzás.

Uj főszolgabírót kapott a dombóvári járás Kenézy László személyében. Midőn e lapok hasábjain is üdvözöljük őt, mint járásunk uj vezetőjét, tesszük ezt azzal a komolysággal és szeretettel, aminővel fogadta maga a dombóvári járás küldöttsége. Mi nagyon jól tudjuk, hogy egy járás anyagi, de kulturális jóléte is a főszolgabiró személyében összpontosul, az ő működése teremti meg a járás lakósainak a békét, nyugalmat, az ő vezetése az irányitó eszköz, az ő személyisége képviseli a járásban a tekintélyt és parancsot, de egyúttal az igazságot és a szeretetet is. Azt is tudjuk, hogy a főbírói hivatalban összegyűlendő rengeteg munka csak bürokratikus gépmunkává válhat, ha maga a vezető, a járás első embere ezt a munkát nem aranyozza be szíve melegével. Az uj főszolgabi- rónak egyéniségéről eddig csak jót és szépet hallottunk és mi bízunk abban, hogy uj főszolgabírónknak ez a megnyerő egyénisége elég ga rancia nekünk arra, hogy teljes bizalommal és ragaszkodó szeretettel köszöntsük hivatali működésének első napjaiban.

Amikor az uj főszolgabírónak igy eléje köszöntünk, akkor egyúttal a buesuzás szavait sem szabad elfelejtenünk a távozó S z é v a 1 d Oszkár vm. főjegyzőnkkel szemben. Minden buesuzás kissé fájdalmas visszhangot kelt a lélekben s ez a

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

Megjelenik minden vasárnap.

Szerkesztőség: Szent-László-tér 18. sz. Kiadóhivatal és nyomda: Esterházy-utca 17. szám. Saját ház. (Telefon : 40. szám.)

visszhang annál erősebb, minél kedvesebb a távozó személyisége. Nem akarunk e sorokkal személyi kultuszt űzni, Szévald Oszkárral szemben erre nincs is szükségünk. A nyilvánosság embere volt, kinek cselekedeteit a jóság dirigálta működése alatt. Ezt a jóságot, szívének ezt a melegségét és páratlan jóságát fájlaljuk távozásakor leginkább. Ha áldásos működéséből más nem is maradna utána a dombóvári járás Jakósságának a lelkében, mint a szív-embernek kedves emléke, akkor is felejthetetlenné tette működését és egyéniségét. Mi csak arra kérjük az elválás és bu» csuzás pillanatában, hogy ez a szép emberi erény vezesse karrierjének további állomásain s akkor tudjuk, hogy az a hálás szeretet kiséri egész életében, amellyel a dombóvári járás mond neki utolsó Isten- hozzádot.

A dombóuári főszolgabírói hiuatal átadása.

Az uj főszolgabiró üdvözlése. — Szévald Oszkár vm. főjegyző búcsúztatása.

Április 20-án foglalta el Kenézy László főszolgabiró hivatalosan és ünnepélyes keretek közt hivatalát. Az átadásnál ott láttuk Dombóvár községnek, Ujdombóvárnak s az egész járásnak vezető embereit. A fogadtatásnál megnyilatkozó kölcsönös jóakarat és szeretet azt mutatják, hogy járásunk nyugodt lelküsmerettel biíbaíja ügyeinek vezetését uj főszolgabírójára.

Dr. Éry Márton, Tolnavármegye illusztris alispánjának társaságában érkezett Kenézy László a Bátaszék felől jövő déli vonattal. Az ujdombóvári állomás perronján nagyszámú küldöttség várta a vendégeket s Hollósy Andor ujdombóvári főjegyző üdvözölte az alispán urat s az uj főszolgabírót a járás küszöbén. Dr. Éry Mártont, mint szülöttünket köszöntötte, aki mint alispán első alkalommal jött közénk, hogy jelen legyen az uj főszolgabiró bemutatkozásánál. Ezután üdvözölte az újonnan érkezett főszolgabírót. A kötelesség érzete fog el minket — hangoztatta — amikor első alkalommal körünkben köszönthetjük, mint a távozó Szévald Oszkár hivatali utódját s mi Ígérjük, hogy ez a kötelességérzet valóra is fog válni az uj főszolgabiró működése alatt. Mi csak

arra kérjük Dombóvár járás uj főszolgabíróját, hogy a tiszta szív melegével, az értelem világa mellett, megmásíthatatlan akarattal karolja fei a járás ügyeit s ebhez az Isten adjon neki erőt.

Hollósy főjegyző szavai után a küldöttségnek Éry alispán válaszolt, kz a szeretet s az a vonzódás hozta most is ide, hogy résztvegyen az ünnepi aktusban, amely régtől fogva e járáshoz láncolta. Az ünne- peltetésnek nem vagyok hive — mondta az alispán — s meg lehetnek győződve, hogy mint a múltban, úgy a mostani pozíciómban is, amelybe önök is segítettek, az a szándékom és akaratom, hogy egész ember s a munka embere legyek. S ha valamikor nem feledkeztem meg a dombóvári járásról, úgy mostani állásomban sem fogok megfeledkezni.

A kölcsönös üdvözlések után a vendégek és a küldöttség tagjai a főszolgabírói hivatalhoz hajtottak, hol először is Kenézy László dr. Éry Márton jelenlétében átvette a hivatalt Szévald Oszkár vm. főjegyző, volt főszolgabírótól. Az uj főszolgabírót dr. Szakó Elemér szolgabiró fogadta azután a hivatali alkalmazottak élén s keresetlen szavakkal kérte, vegye szeretettel a hivatal alÉlt három napot.

Irta : ös* Iván.

Utolszor jártak a mólón. Esteledett. Az ég sötéten aludt a Balaton párnái között. Az esti express most rohant végig a parton. Sárga ablakai úgy suhantak végig a fák közt, mint valami álom arany foszlányai.

Mind a ketten utána tekintettek. Az ember is. Az asszony is.

A nászúiból ez az egy este maradt már csak az övék.

— Holnapután — gondolta a férfi — újra kezdődik a napszámos gond robotja.

— Holnap — gondolta az asszony — fölére hullok ismét s fehér cipőmet bemocskolja az országút sara. üj apát viszek a fiamnak.

Megrázkódott.

— Oh, de hirös van már. Lehet-e csak igy apát adni a fiamnak? Lehet-e apja, akit én szeretek, de akit ő nem érez apjának ?

Hajótöröttek voltak mind a ketten. Egy szerencsétlen házasság szörnyű terhét dobta 1® mind a kettő magáról. Hisz a bilincseket csak levetheti az ember, de a lánc törött rabja csak benn marad a lélek porló falában.

Egyiknek kis fia airt az apja után, másiknak kisleánya az anyja után. A gyermekszív nem ítél, nem gondolkodik, csak érez.

S ez elől a gyerekszó elől menekült egymáshoz az ember és az asszony. Szerelmük tiszta köveiből próbálgatták újra építeni a rombadőlt otthont. Maguknak is, a csöppségeknek is.

Ez alatt a pár nap alatt úgy érezték, sikerül is. A gyerekszemek tárol voltak, mig utazgattak, tekintetük nem ért idáig, nem kérdezett, nem idegenkedett.

De mentül közelebb jutottak hazafelé, a két pár gyermekszem annál közelebbről tekintett rájuk. Lelkűk elsimult tengerét felborzolta a gondolat hűvös fuvalma. Re* menyeik csöndjébe egyre élesebben sikoltott bele a szél :

— Apa lesz-e az apa, anya lesz-e az anya ?

Az asszony szinte ösBzeroakadt látomásai alatt.

— Fázik ? — karolta magához a férfi.

Szótlanul intett nemet. S az ember

karjai közt egy pillaaatra mintha feléledt volna. Mint a bnkadt virág az éltető friss vízben.

— Üjön le — beszélt halkan az ember. — Jó itt szótlan búcsúzni a roppant víztől. Ki tudja, mikor járunk itt újra.

Letelepedtek a móló fehér kőpadkájára. Az asszony szeme kísértetiesen csillogott a veszprémi partok felé.

— Miért oly levert ? — vonta magához az ember. — Semmi sem tarthat örökké. Ennek az útnak vége. De a boldogság nem maradhat el tőlünk, ha válunk is a nyugalmas, gondtalan napoktól. Szeret ?

Az asszony egészen a férfi karjaiba temetkezik. Mintha olt keresne oltalmat valami sötét rém elől.

— Félek, — suttogta sápadtan — hogy a sors megirigyelte ezt a parányi boldogságomat is. Tudja, hogy az élet sohasem adott nekem semmit. Mindig csak elvett. Emlékszik ott fönn a dombon arra a sirra, amit reggel láttunk. Egy asszony sírja. Fehér sirkövén fekete betűk! Csak tudnám elfelejteni. Mit akarhatott szegény lélek