Dombóvári Hírlap, 1922 (6. évfolyam, 1-58. szám)
1922-04-09 / 15. szám
VI. évfolyam. Dombóvár, 1922. április 9. 15. szám. OiHfllRLÄP Előfizetési árak: egész évre 100*— K, félévre 50*— K, negyedévre 25 — K. Egyes szám ára : 3 korona; pályaudvaron 3 K. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Szent-László-tér 18. sz. Kiadóhivatal és nyomda: Esterházy-utca 17. szám.. Saját ház. (Telefon: 40. szám.) Meghalt a király. Dombóvár királygyásza. A döbbenet kegyetlen némasága vezeti toliunkat, ahogy lejegyezzük a fájdalom fekete betűivel: meghalt a magyarok királya. Mire e sorok az olvasó elé kerülnek, túl szenzáción és hangulaton, csak az árvaságunk kietlen magánossága mered elénk s egy sír vádló, panaszos siráma búgja a süket fülekbe: vétkeztetek egy ember ellen és vétkeztetek magatok ellen, magyarok. A messzeség hiába ékelődik a sír s Csonkamagyarország közé, hiába kapkodja tova az Óceán áprilisi tavaszi vihara a királyi rekviem komor dallamát, az a halott a cip- rusos temetőben a magyaroké s az a rekviem minket is temet. Tragikusabb sorscsapás nem zuhanhatott volna a magyar nemzetre. E rémes órákban mindenkinek fel kellett ismerni, hogy mikor Nagy- magyarország utolsó koronás királya hosszú álomra lehajtotta fiatal, őszbe csavart fejét, vele az egységes Magyarország utolsó oszlopa dőlt ki. Halálával megroppant az egységes erő, mely minden széthúzást egybefogott. Szertehullott a közösség utolsó kapcsa, ami a szent korona népeit élő szervezetté fonta össze. Nemzetiszinű szemfedője egyúttal a magyarságra szőtt halotti lepel. Az áldott magyar föld nem adhatott hazát utolsó tragikus s mar- tirsorsot megjárt királyunknak, le- gyon tehát minden magyar szivében az a gondolat akarattá, hogy köztünk pihenjen haló porában. Követeljük vissza legalább sírját, hogy zarándokként fölkereshessük s le tudjuk vezekleni átkos bűneink nagy súlyát. Az a visszahozott sír s benne nyugvó halott adjon erőt a gyászos idők magyarjainak a jövő kemény küzdelmeire. Hozzuk haza magyar földre, Nagymagyarország utolsó királyát! oTTűTL! 1 ' £ y** i-**- q (Programbeszéd helyett gyászünnepély. — Haza kell hozni a király holttestét. — Ima a halott királyért. — Siratták a magyarok királyát.— Gyászistentiszteletek.) A megnyitás. Három óm után mintegy másfélezer ember jelenlétében nyitotta meg Dobszay János pártelnök a népgyülést. Üdvözölte a megjelenteket és röviden bejelentette, hogy a programmbeszédet az országot ért súlyos csapásra való tekintettel később fogják megtartani. Majd örgróf Pallavicini György képviselőjelöltnek adta át a szót. Vasárnap virradóra ért Dombóvárra a nagy tragédia hire. Voltak, a kik már éjjel tudták, hogy a napok óta kósza hírként rebesgetett és újra cáfolt katasztrófa szomorú valóság. A borús, barátságtalanul hűvös áprilisi reggelen kiült az arcokra a szomorúság, lehorgasztott fővel jártak az emberek és ideges gyorsasággal adták tovább : — Meghalt a király . . . Es itt is, ott i», a szemetelő esőben félénken felmeredt az épületek ormán egy-egy kopottas lobogó. Máskor is láttunk már gyászlobogókat, de azok mellett mintha másként haladtunk volna el. Mintha e bánatosan horns időben az Ég is gyászolni akarna és mintha az ázott zászlók a múltba szállt magyar nagyság viharvert, csapzott szimbólumaként lengenének. Délutánra volt tervezve a dombóvári kerület képviselőjelöltjének, őrgróf Pallavicini Györgynek programm- beszéd«. Az őrgróf már az esti vonattal érkezett meg Milotay István, Ho- monnay Tivadar és Taszter Béla volt nemzetgyűlési képviselők társaságában s csak kastélyában értesült a lesújtó esetről. A gyűlést hirdető fehér plakátok sápadtan tekintettek az elhaladókra, akik kétkedő arccal ezt kérdezgették egymástól : — Hát mégis igaz a hir ? — Meglesz azért a gyűlés ? — Mi lesz velünk ? Itt van-e Pallavicini? Mit fog mondani? — Ilyen és hasonló kérdések egész sora tolult az ajkakra. A pártvezetőség úgy határozott, hogy a már egybehívott népgyülést megtartják, de azon nem foglalkoznak pártkérdésekkel, hanem az őszinte gyász külső kifejezéséül őfelsége emlékezetére gyászünnepséggé avatják. A gyűlés előtt. A »Korona« nagytermét már egy órával a kezdet előtt zsúfolásig töltötte meg a választópolgárok tömege, teljesen ellepvén az oldalt nyíló szobákat és a folyosót, sőt lépcsőt is. Azonban egyre jöttek újabb és újabb érdeklődők, úgy, hogy mire az őrgróf és kísérete megérkezett, lehetetlen volt minden közlekedés. A tömeg, mint egy nyüzsgő méhraj igyekezett bejutni a nagyterembe s a sikertelenül próbálkozók helyét uj vállalkozók törekedtek elfoglalni. Pallavicini beszéde. Őrgróf Pallavicini György méiy elfogódottsággal, látható megilietődés- sel kezdett beszélni : Felesleges bővebben megindokolnom, hogy a mai napon, amikor az egész országot, nemcsak a csonka hazát, hanem az elszakított részeket is a legsúlyosabb gyász érte, hogy a mai napon nem akarok sem a napi, sem a pártpolitika kérdéseiről beszélni. Olyan rettenetes tragédia előtt állunk, minőt a magyar nemzet története is alig tud felmutatni. Látjuk, hogy megkoronázott magyar királyunk, szent királyainknak, Szent Istvánnak és Szent L'szlónak utódja, kiüldöztetve, száműzetésben, messze idegenben, valóságos vértanúhalált halt. Látjuk, hogy ő, aki a béke királya volt trónraiép- tének első percétől fogva, belső és külső ellenségeitől üldöztetve, nem tudta Szent István koronájának igazságát és jogait kezében tartani és messze száműzetésben kellett meghalnia. A mai nap legyen az ö emlékének napja, legyen Magyarorszíig ösz- szefoglaló gondolatának napja, ne rontsuk el ezt politikával, azért kérem az igentisztelt választóközönséget, legyen szives ettől eltekinteni és ezt későbbi időre halasztani. (Helyeslés.) Mi, igentisztelt választóközönség, akik Nagymagyarországért élünk és politikánkban Szent István koronája teljes fényének visszaállítására törekedtünk, teljesen az óriási csapás hatása alatt állunk, mert nem lehet elfelejteni, hogy az, aki Szent István koronájával volt megkoronázva, az tartotta össze a szétdarabolt ország utolsó szálait. — Sok mindennel vádoltak minket. Vádoltak azzal, hogy személyi kultuszt űzünk, hogy puccso- kat csinálunk, hogy karlisták vagyunk, de kijelentem, hogy a legőszintébb tisztelet és szeretet mellett soha Őfelsége személye nem vezetett, hanem tisztára az a gondolat, hogy az ezer éves magyar hazát csak a jogfolyto-
