Dombóvári Hírlap, 1922 (6. évfolyam, 1-58. szám)

1922-03-26 / 13. szám

2. oldal.

MÜIMLAP

J.922. március 26.

t|tta. A nagysz^piu cselédség jlte^ln}||en köszöntötte ip'ár kora reggel | nagyasszonyt, aki mindenre maga ügyelt fel. Mindenre gondot fordított. Személyesen nézte meg, nogy miként áll a dolog a konyhában.. A tejesek ügyére ő ügyelt a legserényebben.

Józsi ur az istállóba ment már jókor reggel. Nézegette gyönyörű lovait, amiknek párja hét határban sem volt. Különösen egykori versenylovai voltak híresek. Mondják, hogy Ferenc József király is megdicsérte őket, amikor Dőry József kocsiján hajtatott. Büszke volt erre az uraság, de még büszkébb Buzsáki Laci bácsi, ki a Dőryeknek egyik leghívebb embere voit. Legtovább hajtott a „gumirádii“-val minden délelőtt Nyerges felé a „szenes utón“. Így nevezték a Szent János szobrától a szőlőhegyig vezető utat, ezt maga Dőry József csináltatta. Gyönyörűen futottak a lovak, bizonyos, hogy Laci bácsi volt a legjobb kocsis a maga korában. Mi gyerekek mindig lestük a kocsit; vártuk, hátha kapunk po gácsát. Mert a nagyasszony néha dobált ki a kisgyerekeknek süteményt a kocsiból.

A Mérei bácsi is kedvelt embere volt Dőry Józsinak. Méreinek elválhatatlan barátja az öreg Szilák Endre, ki a lovakat szokta patkóim. Ritka jó kovács volt, ma is emlegetik.

De legkedveltebb embere a Dőry kúriának Szinger állatorvos volt, egyúttal az egész Dombóvárnak is. Sok éven át tanult, Becsben szerezte állatorvosi oklevelét. Meg is tanulta úgy mesterségét, hogy nem felejtik el sokáig a dombóváriak. Minden bajra tudott orvosságot és ez használt is. Háza előtt hét-nyolc kocsi állott sokszor, mind az öreget akarta vinni egyszerre. Szinte csodadoktornak tartották. Messze vidékről jöttek érte.

Dőry Józsi karonfogva szokott sétálgatni vele. Úgy tárgyaltak. És ha valami ünnepség, vagy lakoma volt a Dőry-kúriában, úgy az öreg Szinger volt a legelső. Meg is érdemelte. Nagyon jószivü embernek ismerték. Szegénytől pénzt nem fogadott el munkája jutalmául, nagyon sok embernek tett jót.

Dőry Józsi, a nagyasszony, az öreg Szinger bácsi emléke sokáig fennmarad még.

*

A dombóvári temetőben, a baloldali sövénykerités mellett van egy hatalmas sir. A mostani kor embere nem is tudja, hogy ott kik pihennek. Pedig érdekes, egyúttal rémes is elpusztulásuk története. Az öregek igy mesélik :

A pécsi vonal építésekor nagyszámú délausztriai munkást hoztak Dombóvárra. Külön barakban laktak a mostani sziget- erdő közelében. Ezek, amilyen jó munkások voltak, éppen olyan erősen ittak is. Kanna- szám vették vasárnaponkint a bort; nem K-csoda, ha a földig leitták magukat. Egyszer

ilyen részeg állapotban sértegették a magyarokat, sőt egyet meg is vertek közülök. Nosza nem kellett több a dombóváriaknak;. Kaszával, kapával, villával mentek ellenük. Hatalpias verekedés fejlődött, felgyújtották a barakkot is. És több emberáldozatot követelt a kora délutántól késő estig tarló harc. Ezeket a halottakat temették a félreeső sírba. A dolognak folytatása a. szekszárdi törvényszék előtt lett. Sok dombóvári embert vádoltak emberöléssel. Néhányat el is ítéltek hosszabb időre.

Régente harciasabbak voltak az emberek ! Pongrdcz Károly.

1

FORGALMI

ADÓKÖUyVEK

ÁLLANDÓAN KAPHATÓK

LAPUNK KIADÓHIVATALÁBAN.

I

Hirdetmény.

Jókarban levő egy darab

fedeles hintó bőrfedéllel;

egy darab piroskerekü kétüléses

uadászkoesi; két pár lószerszám, egyik ezüstkulcsos parádés, a másik feketekulcsos szíjistránggal, mindkettő, teljesen jókarban és két darab

parádés SZc&tl, az egyik kocsisüléssel, a másik kétüléses. Kocsisruha, lópokrócok, fogasok, fegyver- tartó, boroshordó, kisebb-nagyobb demionok és többféle apróbb- nagyobb tárgyak 1922. április 2-án délután 4 órakor, a főbírói hivatal udvarában a legtöbbet Ígérőnek szabad kézből elárvereztetik.

VASÁRNAPTÓL—VASÁRNAPIG.

Nagyon tisztelt uram, úgyis mint a helybeli kormányzópárt elnöke, mint az egység vezére, vagy ha tetszik, a Nagyatádipárt korélnöke és tényleges elnöke, szállók és szólok az Úrhoz. Szólok pedig az ön korelnöki szavaihoz, mely hangzott eképen, mikor végignézett az elnöki asztaltól gyér hallgatóságán ; két gyűlés is van erre a napra kitűzve, tehát nem lehetett más a cél, minthogy elvonják innét a hallgatóságot. — Nagyon tisztelt uram, utána érdeklődtünk annak a két gyűlésnek és megtudtuk, hogy az egyiket Dombóvár legrégibb egyesülete, a Katolikus Legényegylet tartotta. a másikat pedig a helybeli róm. kát. hitközség. Hogy a legényegyleti közgyűlés nem akarta az Ön ékes beszédétől elvonni a hallgatóságot, álljon itt doku nentumnak márc. 10-ón hozott határozata: évi közgyűlésünket f. hó 19 én tartjuk meg, tehát akkor, amikor még az ön politikai pártjának gyűléséről a Kát. Legényegylet mit sem tudott. A hitközségi gyűlés pedig nem politizált, sőt egyáltalán tömegeket nem is tarthatott vissza az ön alakuló gyűlésétől, mert csak a hitközségi tanácstagok voltak meg- híva. Mi következik ebből, igen tisztelt elnök uram ? Az, hogy ön gyanúsított. Politikai pártállása miatt két katolikus intézményt gyanúsított meg, amelyektől oly táyol van a politikai harc, mint az igen tisztelt elnök ur gyűlésétől a hallgatóság amilyen távol volt. No, de azért nem kellett volna mindjárt — ha burkoltan is — felekezeti dolgokat előráncigálni. Legalább is nem volt ildomos.

Azt mondják, hogy Dombóváron még a kultúra is a politika egységes szekeréhez van láncolva. Nem akartuk elhinni a mendemondát, mi biztunk abban, hogy akik itt kultúrát hirdetnek, tanfolyamokat rendeznek s erre a tanfolyamra híveket toboroznak, mindezt a magyar kultúra nevében és érdekében teszik. Most aztán kisült, hogy humbug volt ez a kultúra csillogtatás is. Csak máz volt, hogy a politika áldatlan porondjára vezényeljenek embereket. Aki pedig kétségbe vonja állításunkat, annak idézzük az egyik dombóvári kulturférfi kétségbeesett vallomását az egyik politikai utó- értekezleten, amikor az egység keretében s a veszendő egység megmentésére az ellentétek tüzébe dörgi; fontolják meg, hogy milyen nehéz volt a tanfolyamon az embereket egyenkint megnyerni . . . Tehát így állunk ! Köszönjük az őszinte vallomást.

Ma már látjuk, hogy a magyar élet felett ptt lebeg a terrornak nevezett préselő szerszám, ez a furcsa őskori lelet, amelyről azt hittük, hogy régen elporladt.

. . . Fodhatod akkor az én babámat; — selypité Klárika ! . . .

— Hozok ám! Magának is sokat hozok, Klárika! . . .

Megindult a boldog gyermekjáték. Mig az iskolaterem nyitott ablakán kihallatszott a hadbavonult férjet helyettesitő, fáradhatatlan hitves csengő hangja : „Jobbra fel, kereken le, rajta fel . . .“ az alatt a csöpp leánykák úgy eljátszadoztak a már tizenkettedik évet is betöltött, de nálnknál mégis ajig-alig nagyobb beteg fiúval, mintha csak hasonkoru leány pajtásuk lett volná- Segítette a bábukat öltöztetni, csigájukat hajtotta, majdan gombozást játszott velük, akárcsak az elmúlt években a csöpp leánykák nénjeivel, akiket beszólott már az iskola az udvarról, a játék mellől. Ők most már akkor sem játszottak a sánta fiúval, mikor kijöttek az iskolából.

De im Mancikához uj játszópajtás jött, a jegyzőék Birikéje. Három bábut is hozott magával. Hát még mennyi sok, szép babaruhát.

— Gyere, Mapci, velem játsszál ne azzal a csúnya, sánta fiúval !

S no lám, Manci is milyen hamar hűtlen lett Gabihoz, aki már akkor mindennapos, hűséges játszópajtása volt, mikor kocsiban ülő babácska volt. A sűrű lombos eperfa alá húzódtak Birikével játszani.

Klárika még kitartott a fiú mellett a játékban. Nem tudtak elcsábítani mellőle. Noha gúnyolták is vele, főleg a büszke Birike.

— Én Dabitával játszom. Dabita jó: hoz sót töjtét, almát.

A legszebb gyümölcsöket Klárikának tette el a fiú. Ha kevesebbet kapott otthon, maga nem is evett belőle, mind a kis játszópajtásnak vitte.

így múlt el boldog játékban a ragyogó, szép nyár és a sok, édes gyümölcsöt adó őszi időszak első fele, mígnem beköszöntött a zord, fagyos, havas idő, amikor beszorult a beteges fiúcska a kis zsellérkunyhójukba. Játszépajt|s nélkül, ült, hervadt otthon busán édesanyja rokkája mellett. Áz ablakon

lesett ki folyton, mikor ragyog fel a tündöklő tavaszi napsugár?

Végre beköszöntött, felvirradt az a várva-várt rügyfakasztó, tündöklő fénysugaras, első tavaszi reggel. A fiú- bizsergő, dagadozó szívvel, bicegett át az iskolaudvarba. A csöpp tanító-lánykák is kint játszottak már kipirult arccal, örönjet sugárzó szemekkel. De, oh! Gabikának nagyott dobbant a szive, sejtelmes ijedtség szállta meg.

Klárikának is volt pn£r egy hasonkoru játszótársa . . .

Lassan, bátortalapul bicegett a fiú melléjük, zsebéből egy marék aszalt almát vett ki.

— Nézze, Klárika, mit hoztam ? Aszalt plmát.

— Csak ojant! ... Nem szejetek ojant csak idazsi ajqaát! . . .

— Nini, de szép lepke 1 Jer, Klárika, fogjuk meg ! — kiáltotta á kis ujbarátnő s utcu neki, megiramodnak; a lepk>e után.

Gabika elszorult szívvel, szomorúan nézett utánuk s érezte, fipgy elveszítette

I I . ............... ....... I i ■■■■■■■ I ■■ ... . . ') U-'l , I l,l,'l . ■ iril 1 '■Ty'TH*1

Ön ÍS tudja már, hogy a terpentines Pyrom cipőkrémnél jobb nincs.