Dombóvári Hírlap, 1922 (6. évfolyam, 1-58. szám)

1922-12-24 / 57. szám

OflflBÖVARI HÍRLAP 1922. december 24. Dombóvár képviselőtestületének rendkívüli közgyűlése. Ä piaciig]] a közgyűlés legfontosabb tárgya. — 15-en szavaztak a át­helyezése, 11 en a megosztás mellett. — 145.000 koronát szavaztateJ&eg az állampénztárnak. — Elvetették az Érne felterjesztését. — Paál Józsejf emlék­ünnepe. — Átalakítják a községházát. — Uj ipariskolai felügyelőbizottsáo. — Nem emlékszünk ilyen népes és izza­dt hangulatú közgyűlésre, mint amilyen a 3cember L5 iki volt. A képviselőtestületi gok majdnem teljes számban megjelentek, !> még több volt az érdeklődő. A népes get és a forró hangulatot a piacügy okozta, ely már körülbelül 2 esztendő óta foglal­Í oztatja a dombóváriak érdeklődését. * A osszu pihenés után szőnyegre került ügy ermészetes, hogy újra két táborra osztotta t képviselőtestületi tagokat épp úgy, mint a lagyközönséget. A régi harc talán csak nnyiban változott meg, hogy most már a légi piac hivei engedtek merev álláspont­okból s csak azt akarták diadalra juttatni, ogy osszák meg a piacteret s Dombóvár­ait két piaca legyen, az egyik a régi he- én, a másik a Hunyadi-téren. A taktiká­ul felvetett eszmét a képviselőtestületi ta­lk többsége leszavazta és elvetette. Most ár reméljük, hogy a vármegye sem fog legen elzárkózni a közóhaj elől s megadja imbóvárnak az engedélyt, hogy piacát át- lyezhesse. A közgyűlés lefolyásáról az alábbiak- i számol be tudósítónk : A zsúfolásig megtöltött tanácsteremben s Gyula főjegyző nyitotta meg a közgyü- Icai d. u. 2 órakor. A tárgysorozat első pontja az állampénztár felszerelési költsé­geihez való hozzájárulás volt. A főjegyző indítványára 145,000 korona összeget sza­vazott meg a közgyűlés, mely összeg már be is fizethető. A Érne által megindított s a Földbirtokrendező Bíróságtól véleményezés végett leküldött Reinitz-féle földek bérbe­adásáról úgy döntöttek, hogy meg kell hagyni a régi bérlő tulajdonában. Felsőeöri Paál József emlékére rendezendő ünnepély bizottságát összeállították. A községháznál az átalakításokra irányuló indítványt elfo­gadták, még pedig abban a formában, hogy a fogdából uj irodahelységet létesítenek. Egyben a közgyűlés megbízta és felhatal­mazta Illés főjegyzőt, hogy a községháza i kibővítéséhez szükséges tervet és költség- 1 vetést szerezze be. A múlt közgyűlés Horthy- lakcióra vonatkozó határozatát módosították. iAz öt holdon aluli birtokosokat mentesitet- jték, az öt holdon felüli birtokosok pedig 2 kg- _ búzát tartoznak felajánlani az inség- jakcióra. Mint jeleztük, a közgyűlés legfontosabb pontja a piacügy volt, mely a törvényhatóság­tól került a képviselőtestület elé véleménye­zésre. A piac kettéosztása mellett szavaztak: Thész Antal, Dravecz István, Szallós János, dtagUfüÄ dív.Kejiész Líd.óL. dr. SasJstvjyK felügyelőbizottság Sas Lajos, Veszelei Zsigmond, dr. Vas Géza, Szemenyei Mihály és Herke József, össze­sen tizenegyen. Az áthelyezés mellett foglal­tak állást : Ivanich Antal, Rothermel Hen­rik, Dobszay János, üjváry József, Szabó Károly, Nagy Ferenc, Vancsa Márton, Cser József, Lehőcz János, Barkóczi János, Én­eié i‘' őstva n ,r'uazk.v,J - ‘rá ^. o -ói .T ‘Vozfici, Hujber Lajos, Schmidt Medárd, tehát Ö3z- szesen tizenöt. Legerősebb és legnyomósabb érvük az áthelyezés mellett állástfoglalók- nak, amelyet Szabó Károly adott elő, az volt, hogy az uj piactér a város közepén fekszik s a piac áthelyezésével megszűnik az a lehetetlen helyzet, hogy vasárnapon­ként a katolikus hivek vallásos érzését há­borgassa a sokszor még 10 órán túli vásári zaj is templom közvetlen közelében. A lemondott ipariskola felügyelőbizott­ságának helyébe megválasztották : Ivanich Antalt, Enczel Istvánt, Ujváry Józsefet, Cser Józsefet, Dravecz Istvánt, Thész Antalt, Sas Lajost és Becker Miklóst. A Szigeterdő haszonbérének felemelé­sében úgy határoztak, hogy azt 10,500 ko­ronában állapítják meg. De ha a bérlő az istálló-épületet megépíti, akkor a bérösszeg marad a régi. — Ezután következtek még csekélyebb jelentőségű indítványok, mint a községi pótadó szedése, kisegítő munkaerő alkalmazása, különböző segélyiránti kérel­mek elintézése és az illetőségi ügyek ren­dezése. A nagy tárgysorozatot felölelő közgyű­lés estft hat órakor ért véget Illés Gyula főjegyző zárószavaival. S2ÉE»]EQyZE TE K. KARÁCSONY. A szép ünnep . . . ! A várva várt ünnep. Mennyi álom, mennyi kí­vánság fűződik ez ünnephez, a jászolhoz, a benne fekvő Megváltóhoz. A karácsonyfa aranydióival, ezüstös díszeivel, táncoló gyer­tyafényével, alatta fekvő ajándékokkal: baba, huszár s mi egyéb. Hogy felvidul az ember lelke, látva a körültáncoló apróságot. Még ez az agyonsanyargatott emberi lélek, ez a kővé keményedéit emberi szív is megpróbál gyönyörködni, örülni. Hajh ! nem igy volt hajdanában ! A magyar géniusz nem járt fe­kete gyászban s az emberek is mintha job­Dan szereltei voina egymást, ____ tunk mi szegény magyarok s megfogyatkoz­tak a magyar erények. Magyar vér, magyar csont, magyar szív nyugszik idegen orszá­gok földjében s mintha az igazi magyar lelkek ezreit is eltemették volna. Az árvák és özvegyek búsan járják a temetőket s akiket ettől is megfosztott a végzet, a csil­lagok között keresik az utat, amelyen sze­retteik az örökkévalóság útját járták avagy járják. Vájjon nekik van e karácsonyuk ?.. . Nekik jutott-e egy kis karácsonyfaág . . . ! Vájjon jutott e nekik ajándék? Mert ők oda­adták mindenüket, hogy megmentsék a meg- menthetöt. Szomorú húr pengése ez ! — De hát ilyen a magyar karácsony anno 1922 - ben. Sírunk, könnyezünk . . . ! Törüljük le könnyeinket! Meg ne lássák azok, akiknek örülni szabad. Próbáljunk vigasztalást ke­resni a vidám gyermekkacajban Vigasztal a babáját ringató leány, a lovát biztató fiú s fényes karácsonyfa. Mert a karácsonyfa mindenütt fényes. Egyik helyen villanykör­ték ragyognak, a másik helyen gyertyácskák pislognak, máshol pedig az ég csillagai köl­csönzik fényüket. Ti emberek pedig . . . ? ! Hallgassátok a mennyei éneket: Dicsőség mennyben az Istennek, békesség földön az embereknek ! így megnyugszik szivetek, fel­vidul lelketek a karácsony ünnepén az Ur 1922-ik esztendejében. LEVEL A SZERKESZTŐHÖZ. Szer­kesztő Uram ! A Dombóvári Hírlap legutóbbi3 számában megjelent — »Csaholnak« ' cimü széljegyzet azt hiszem sokaknak meg­ragadta figyelmét. Nem akarok magával a ténnyel foglalkozni, hogy — valakik — az újságírókat csaholással tisztelik meg, el­végre a Dombóvári Hírlap nem irhát min­dig az illemszabályokról, hanem ezúttal azt a kérdést szeretném felvetni: „Kik azok az idegenek, azok a jött mentek, akik Dombó­vár ügyeit vezetni akarják, akik vezetősze­repet akarnak vinni ?“ Idegenek I ? Jött- mentek ! ? Hát ilyenek is vannak az agyoo- «anyargatott Csonkamagyarországban. Azt hittem, hogy a megcsonkított országban, még Dombóvárott is magyarok laknak, test­vérek . . . Nekem szent a meggyőződésem, ^Q^^o^óvárnak^ppen^^g^akója^nin-^ izéiét a kertekaljánál, hogy jobb lesz visz- bzafordulni. — Menjünk még, Buksi! Mindjárt ki­érünk az útra. Meglátjuk onnét Jézuska szánkóját, amint nyargalnak vele a bárány­ok ! — hívta Lajoska Buksit s ment-ment előre pihegő kebellel, mígnem előttük állt a hosszú, nyílegyenes, vakító fehér út, magasba nyúló, hóvirágos nyárfáktól sze­gélyezve. Hosszan, révedező tekintettel nézett Lajoska végig az utón s némi kis csalódás­sal mondta. — Nem látom Jézuska szánkóját! Bi­zonyosan még messze jön. Gyere Buksi, menjünk tovább, akkor előbb találkozunk Jézuskával! — hívta maga után a hűséges kutyát s botorkált előre a töretlen, sík hó­mezőn. Már-már alig bírta a lába, kimerül­tén lihegett. Meg-megállt s a Buksiba fo­gódzott, hogy el ne essék. Hirtelen alkonyodott. Már nem lehetett a hossu úton végiglátni. Lajoska mindunta­lan figyelt, hogy nem hallatszik-e báránykák csengőjének szava, miközben úgy huzta- vonta valami lefelé, szempillája le-le csukó­dott, mig egyszercsak lekuporodott a hóba. — Megvárjuk itt, Buksi a Jézuskát! Majd fölkérezkedem a szánkójára, úgy nyar­galunk haza ... Hallgasd ! szól is már a csengő, mindjárt itt lesznek!.. . Jaj, Buksi, mennyire örülök én !.. . Lajoska ezeket félálmában mondta s a következő percben erőteljes, édes álom szállt rá ... Ä csengők már egész közelben szóltak s tündöklő fény áradt az útra. Megérkeztek a csillogó, ezüstszőrű báránykák az arany- szánkóval. Rajta ült fénytől övezve a Jézuska s körülötte sok-sok tündöklő ruhás angyalka, akik közül ketten felkapták Lajoskát a föld­ről s Jézuska mellé ültették. Úgy vágtattak vele hazafelé Jézuska báránykái . .. II. Becéné már másodszor szólt be a szobaajtón :- Gyere ki, l^ajoskám, a konyhába! Melegebb van itt, mint a szobában. S miután hiába várta Lajoskát, bené­zett a szobába, hogy vájjon mit csinál a legkisebb fiacskája? ; — Ejnye, ejnye elment hazulról enge- delem nélkül! Ezt m< 3 eddig nem tette meg. « > Bizonyosan a szomszédék Juliskájához ment át ismét játszani, — mondta Bencéné. S ab­ban megnyugodva, ismét a konyhába ment H szép pirosra sült kalácsokat szedte ki a kemencéből. Äzaz először három kis kalács- galambkát vett ki, melyeket fiai. számára sütött. Józsi és Peti, a két idősebbik fia, ki­pirult arccal a sok szánkázástól, idejében megjelentek galambjukért. — Repülj, galambka, repülj! — mond­ták a kis hamisak s pár perc alatt beröpi- tették galambjaikat, hogy teljesen hírük, nyomuk veszett. — Hívjátok haza Lajoskát is! — no- szolta az édes anya a két fiát s a szomszédba küldte őket. Józsi és Peti, édes anyjuk legnagyobb ijedtségére, Lajoska nélkül tértek haza. Nosza sietve indultak most mindany- nyian a keresésére. Bejárták az egész falu házait, de egyikük sem talált rá s nem akadt ! a faluban senki, aki látta volna Lajoskát. Hz édes anya azzal a reménységgel I tért haza a keresésből, hogy az édes apa,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents