Dombóvári Hírlap, 1922 (6. évfolyam, 1-58. szám)

1922-12-17 / 56. szám

előfizetési árak: egész évre 300-— K, félévre 150-— K, negyedévre 75‘ — K. Egyes zám ára : 10 korona; pályaudvaron 10 K.

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

Megjelenik minden vasárnap.

Szerkesztőség: Szent-László-tér 18. sz. Kiadóhivatal és nyomda: Esterházy-utca 17. szám Saját ház. (Telefon : 40. szám.)

Pro domo.

Engedtessék meg nekünk, hogy az egyszer magunkról is beszéljünk. Nem az egyéni dicsekvés hangjait akarjuk megpen diteni, nem is az öndicséret koszorújával akarjuk homlokunkat megkoronázni, ennyire nem vagyunk hazugok és bornirtok, ez a vezércikkben való hazabeszélés is közügy, mint ahogy minden Írásunk túl személyi támadásokon mindig a közügynek volt szerény famuiusa. Felhívjuk olvasóink táborát, mutasson nekünk egy komoly vagy derűs perceket nyújtó írást lapunk eddigi számaiból, amely valakinek vagy valakiknek személyi nimbuszát tépdeste volna meg. Még a legvehem^nsebb politikai harcok idején is, amikor pedig nagyágyúval és uj lappal próbálták hangunkat és véleményünket megfojtani, akkor is sikerült érveinket nyugodtan és úri gesztussal visszaküldözni ellenfeleink címére.

Nagyon csodáljuk épp^n ezért, hogy egyesek, köztük vezető emberek, ma — a mikor a mi kis fészkünkben szélcsend van — vélt sérelmeket emlegetnek, személyi tárná dásokról sugdosnak, azt hiszik, hogy intézmények felrobbantását tárgyalják a szerkesztői asztalnál, olyan intézmények deza- vuálását, amelynek korrekt eljárását mindig megdicsértük, amikor erre alkalom adódott. Természetes, hogy ott, ahol inteni kellett, ahol tiszta levegő kellett, ahol purifikálni kellett, ahol már tűrhetetlen volt a közállapot, megszólaltattuk a közvéleményt és nem maradtunk némák s nem is maradhattunk, ha csak nem akartunk a lelkiismeret előtt a gyávaság álarcában feltűnni. Hogy egyes lehetetlen dombóvári helyzetre rávilágítottunk, hogy témáért nem mentünk Amerikába, hogy csak a dombóvári közállapotokra reagáltunk s ezen segítettünk vagy iparkodtunk segíteni jó tanáccsal, vagy az alvó lelkiismeret felriasztásával ez — remé!jük — csak

nem személyes froclizás volt. Amikor a mi kis városunk problémáit oidozgattuk, vagy tunyaságát ostoroztuk, ez már — engedjék meg nekünk — csak nem személyek eben irányuló harc volt ? Harcnak harc volt, az bizonyos, sokszor keserű harc, aminek eredménye, ahogyan egy vezető emberünk szemünkbe vágta, az lett, hogy minket a népszavai nívóra sülyesztett egyik kijelentésében.

Mi nagyon jól tudjuk, hogy kevés városka van ma Gsonkamagyarországon, ahol a fejlődés mérföldiépéseit olyan kiáltó közszegénység kisérné, mint Dombóvári. De Istenem, mondják meg nekünk azok a jó urak, ha itt a fejlődést a tunyasággal vagy az elodázással akarjuk mindig megoldani, utóvégre hova vezet ez ? Ugye csak a még nagyobb szegénységhez, közben meg a meglevő évtizedes intézményeink is roskadoznak, düledeznek, megsemmisülnek. Mi minden egyes írásunkkal nem szemfényvesztő munkát akartunk ide varázsolni pár hét i alatt, hisz akkor a mai közgazdasági viszo- ' nyok között egyenesen örültek lettünk volna,

■ mi csak ébresztgetni akartunk, hogy nem lehet egy fejlődő város zajában szunyókálni,

I mélázgatni, vagy ami még rosszabb, semmit se tenni.

Ezt akartuk csak a nagy nyilvánosság előtt publikálni. Mi a magunk részéről rá bízzuk igazságos harcaink ügyét a nagy közönségre, döntsön az : helytelenül cselekedtünk-e akkor, amikor lapunkban megjelenő cikkekkel Dombóvár közügyét szolgáltuk vagy ők is személyes támadást láttak abban, ha mi a város éber lelkiismerete voltunk hónapok óta ?

Mi azt hisszük, a felmentést már akkor megkaptuk e vád alól, amikor minden egyes írásunkra történt valami. Valami, a mit mégis csak a közállapotok javulásának nevezhetünk. Silbak.

T-\—5

fl bonyhádi stáeióhépek múuészi újrafestése.

A bonyhádi róm. kát. hivek nemes áldozatkészségüknek szép jelét adták, amikor több hónappal ezelőtt tizennégyezer korona felajánlásával a régi, szinte már a felismerhetetlenségig kopott stációképeknek Lunyák Ottó bonyhádi festőművésszel való ujjáfestését elhatározták.

Lunyák a beléje helyezett bizalomnak kitünően meg is felelt. Uralkodó gondolata tartalmilag hatni ; nemcsak üres felületeket festői, szépségekkel dekorative hatásosan kitölteni, hanem a passiónak belsőséges tartalmát, szivet, akaratot magával ragadó nyelven tolmácsolni s igy a keresztény szemlélőt az Istenember könyörületes szenvedésének körébe emelni. Azért távol van tőle a tisztán csak monumentális felfogás.

Minden megkötöttség nélkül mélyen vallásosan hatnak a drámai életet történeti valószerü.séggel ábrázoló képei. Azt mond- hatnók, hogy a történeti igazság és a vallásos költészet művészi szövevényei. A ragyogó, mély, élénk világitásu színek intenzív melegükkel, lelket megindító ünnepélyességgel ragyogtatják a cselekményt.

Nem volt könnyű feladat. Gondoljunk csak ama nehézségekre, amelyekkel a passió festőjének meg kellett küzdeni. Tizennégy stáció — nagyjában ugyanazon alakokkal — és mégis legyen fáraszlhstatlanul érdekes, sőt melegségben és áhítatban növekedő.

A Krisztus-alakban a legmélyebb fizikai és lelki fájdalomnak összeolvadását, az emberi és isteni természetnek titokzatos tusakodását, a testi erőnek fokozatos fogyatker- zását kellett szemléltetni s hozzá még egy és ugyanazon típust kellett az indulatok változatosságában megtartani.

Lunyák Krisztus típusa annyiban tér el Feldmann, Fugel, Schraudolph zsidó-nemzeti vonásokat a legnemesebb emberiességnek típusával összekötő típusától, hogy Krisztust nem fekete hajúnak, hanem szőkének festi, hogy így arcvonásaiba annyi jóságot, sze- retetet, szelídséget, alázatosságot, lágy föl. döntuli nyugalmat és Isten akaratában való megnyugvást tudjon belerejteni, mint amennyi azokról a kereszthordozáskor lesugározhatott. És csakugyan sikerült is olyan arcot odavarázsoini, amelyről letükröződik Krisztus istenségének elismerése. Ez az arc, mint valóságos művészi tény, magán viseli a . többi ember fia feletti fenséget. Jézusnak fehér ruhás alakja a világos szinü kereszttel játsza a főszerepet egészen a tizedik stáció ruhafosztásáig. Valóban úgy hat, mint a misztérium crucisnak gondolati hang- súlyozása.

A dombóuári Mária-Kongregációról.

Előttünk fekszik az Urinők Mária- kongregációjának évi működéséről a hivatalos jelentés. I^íem teszünk hozzá semmit, csak a szürke adatokat sorakoztatjuk egymás mellé. Ez is elég beszédes tényekre mutat rá.

Az Urinők Mária-kongregációjának 1921 —1922. évi működése: Heti gyűlésünk minden héten csütörtökön, havi közös áldozásunk minden hó első vasárnapján volt.

1921. április 3-án és 5-én nagy sajtóünne- i pélyt rendeztünk. Belépőjegy egyúttal egy I hónapi előfizetési diju! szolgált a K. S. V.

| valamelyik lapjára. — Az ünnepi beszédet jdr. Krüger Aladár mondotta. —

; Tiszta bevételünk 8090 K volt. Május 26 án, Űrnapján, ünnepélyes tagfelvételt tartottunk, j Offenmüller Zugmond szentszéki tanácsos,

; plébános hét jelöltet vett föl kongregációnkba.

I E'. évben alakult fneg az eucharisztikus i szakosztály 12 taggal. December 8-án me- - leg kis házi ünnepség keretében tartottuk ünnepélyes renovónkat. 1922. január 19 én és 21 én műsoros délutánt tartoltunk. Ez j alkalommal adtuk elő Pailer V. : Szent Dorothea vértanú színdarabját. Az eredeti római ruhákat igen szépen és feltűnő olcsón maguk a szereplők állították elő. Netto bevétel 12 000 korona. Február 12 én »Láthatatlan vendég« címen teadélutánt adtunk. Bevétel 13.000 korona. Enni, innivalót úgy koldultunk össze. Nem is ment nehezen. Ez alkalommal került kisorsolásra prefektánk által készített, »Láthatatlan vendég« (Az Ur Jézus osztja az élelmet a körülötte lévő szegényeknek) c. gyönyörű pasztell. E sorsolásból 10.000 K folyt be szegényeink javára. Április 9 — 12. P. Hörl Gyula pécsi jézustársasági fg. tanár 3 napos lelki gyakorlatot tartott. Junius 15-én, Űrnapján

A jeleneteknek történeli felfogása az j indulatoknak vázolását, a műnek vallásos rendeltetése pedig áhítatra keltő összhangot kívánt. Lunyák ezt művészien meg is oldotta. Tehetségben és tudásban, munkában és tapasztalatokban, sikerben, elismerésekben és kitüntetésekben fényesen gazdag múltja egyaránt képesítették őt erre. A tipikusan ideális és a történeti reális ábrázolási módot összevegyitve, sikeresen alkalmazza. Krisztusban, Máriában és a többi jámbor személyben minden külső eszköz nélkül csupán csak a megjelenésükkel a legfenségesebb szentségnek nemességét csillogtatja. Ez a felemelő idealizmus lelket önt realisztikus képeibe és azokat kereszténnyé kereszteli.

Ha a kompozíciónak minden szabadsága és a művészi felfogásnak minden egyéni sajátszerűsége mellett is Jézusba, Máriába,. Jánosba, Magdolnába, a keresztrefeszités ábrázolásába a hagyomány által megszentelt, előttünk ismeretes vonásokat és formákat önt, úgy, hogy bennük realisztikus környezetükben is gyermekkorunk óta ismerős élethű személyekre ismerünk, akkor azt hisszük, hogy joggal nevezhetjük őt vérbeli katolikus művésznek.

Krisztus mindenjelenetnek középpontja^ a többi alak elosztása élénk és könnyű. — Élettelen vagy tétlen alak nincs a százti- zennégy között, kivéve Krisztust halála után.

Azonban a halott Krisztuson is meg-