Dombóvári Hírlap, 1922 (6. évfolyam, 1-58. szám)
1922-10-08 / 46. szám
2. oldal. 1922. október 8. bátor az intéző körök szives figyelmét fel- hivni. Tegye kötelezővé egy bizonyos területnek a bevetését a kormány gabona, takarmány- és cukorrépával. Lendítsük fel a kender és lentermelést, nemkülönben szaporítsuk a kiváló juhállományt és ezzel kapcsolatban állítsunk fel textilgyárakat, posztógyárakat. Ily módon nem kell majd leron gyolódva járnunk, mert határozottan olcsóbban fedezhetjük ruhaszükségleteinket s e mellett újabb keresetforrást nyitunk a munkásoknak. Továbbá ültessünk sok gyümölc - fákat, szaporítsuk a szol 1 óinkét, erdősítsünk amennyire csak lehetséges. Egy ta'paiatnyi földet se hanyagoljunk el. Kutassunk szén, petroleum, földgáz és só után. Nem lehetetlen, hogy azt is találhatunk. A vegyiipar te rén pedig lehetőleg függetlenítsük magunkat a külföldtől. Drága külföldi különlegességeket helyettesítsünk megfelelő jó hazai készítményekkel. A nyers állati bőröket, szőrméket dolgozzuk fel mi magunk s ne engedjünk belőle kivinni. Az állatállományainkat is belterjes gazdaságban fejlesszük s ne az élő állatot, hanem a belőlük elő állítandó dolgokat exportáljuk. így szaporítsuk a túró, sajt és szalámigyárakat. Állítsunk fel gyümölcrkonservgyárakat. Bő cukorrépa termelés esetén nagyon kifizetődik. Buzdítsuk népünket az intenzív gyógynö- vénygyüjtésre s tanítsuk őket hatványozottan a különféle házi iparra. Ez által ismét újabb keresetforráshoz jutnak. Adjunk a földmunkásainknak minél több munkaalkalmat. Építsük ki sürgősen ártérilevezető csa tornáinkat s csináltassunk műutakat. A kellő időben n'e feledkezzünk meg a derék aratóinkról, hogy minden ember kapja meg a szokott rés .es aratását. Ha ebben segítségükre lesz a kormány, úgy többé nem ismétlődik meg a mostani keserves kenyér- inség. Ezen intézkedések közben szüntessük meg a forgalmi adót, mely megbénítja kereskedelmünket s végtelenül megdrágítja az árukat s igy végeredményben csak a valutánk nagy hátrányára irányul. Ennek ellené ben minél előbb vessük ki a különféle adókat, méltányosan, hogy tönkre ne tegyük a kis existenciákat, mert akkor megszűnnek adóalanyok lenni Ne járjunk ólomlábakon, hanem intézkedjünk serényen. Agrár állam vagyunk. Mindenünk beterem s hiányt úgyszólván alig szenvedünk, ha az Isten adta természeti kincseinket kiaknázzuk s azt okosan és céltudatosan mi saját magunk feldolgozzuk. Ez által megállíthatjuk a bankóprést, sőt apaszthatjuk a bankjegyeket s valutánkat megjavítván stabillá tehetjük. Legnagyobb eredmény pedig az lesz, hogy mindenkinek — ki dolgozni akar — biztosítva lesz a megélhetése. Ezek után már az az óhajtandó, hogy a politikai válaszfalak tűnjenek el. Mindnyájan jó barátok legyünk, kik egymással kezet fogva, egy szent cél érdekében a hazánk megmentéséért vállvetve dolgozunk. Zadry Elemér. VASÁRNAPTÓL VASÁRNAPIG. A nagyközönség lelki fotográfiáját vi lágitják meg az alábbi sorok. Nagyon eldurvultunk. Csak úgy sir belőlünk a lelki fi- nomtalanság. Lépten nyomon rábukkanunk erre a — majdnem azt mondom : kulturát- lanságra. Ha egy kis önmagunkat megszé. gyenitő leekét akart volna valaki látni, akkor nem is kellett volna messze utaznia, csak elmenni a Románc cimü amerikai nagyon kedves s nagyon szomorkás színdarab minapi előadására. Itt tapasztalhatta volna, hova csúszott az ember, akiről szereltük hinni, hogy érző valaki maradt ebben a vaiutázó, őrült világban is. A nagyközönségnek viselkedése olyan felháborítóan nyegle és visz szataszitó volt az előadás alatt, hogy szó morubb dokumentumot nem is állíthatott voina ki magáról lelki dolgokban. Ott csevegett ez a közönség, hol sírni kellett volna s ott nézte érdektelenül a játékot, hói tra i-édiák peregtek le. Haj, megyünk lefelé. . . * Ezt. is megértük, Istennek hála ! A nagybérlő urak egyrésze szeptember 29 én hírül adja az igen tisztelt fogyasztó közönségnek, hogy október 1 ével megszűnik a tejhordás. Más szóval, ha van két kis sápadt arcú gyermeked, most már reggelire jó lesz szegénykéknek, egy pohár kulviz vagy legjobb esetben egy tányérka rántott leves, ha ugyan kerül rántásra való zsír és miegymás reggelire is. De hagyjuk ezt a keserű humort, mert bizony ölő méreg lesz belőle. Mi csak alázatosan ideírjuk : ha már csakugyan nem kerül tej a dombóvári tisztviselőknek — mert hiszen ezex a kinullázottak — nem illett vo’na vagy a szivük miért nem diktálta nekik, hogy pőnt nem a legutolsó napon kell az ilyen felmondást elintézni. Jó érzés, könyörület, emberi szív jöjjön vissza a le boldog időd ! * _ DfflBÓlRf HÍRLAP A dombóvári állami elemi iskola nagyban készül megörökíteni a maga egyszerűségében is méltóan az elesett hősök emlékművét. Ha Dombóvár társadajma nem tartja magához méltónak, hogy elesett hősi fiainak emlékműve tető alá kerüljön, örülnünk kell annak is, hogy legalább a jövő nemzedék előtt az iskolában bármily primitiven is, de mégis csak valami nyoma lesz hős katonáink emlékének, ügy látszik, az apák és a mai emberek 1922-ben nem érdemlik meg, hogy az utókor hálával gondoljon rájuk. ♦ Kedves felebarátom, aki azt hiszed, hogy szomjadat bőven olthatod, — tévedsz, nagyon tévedsz. Viz nine* *, akarom mondani, csak a sors kegyeltjeinek van. Azoknak, akiknek például jó tójó-tyukokat adott a végzet, mert tojás nélkül nincs viz. Akinek szegénynek nincs 1/aromfi gazdasága, legjobban teszi, ha lemond a vizivásról. No, de rendben van. A kuttulajdouosoknak joguk van a vizért ellenszolgáltatást követelni, befektetett koronáik után kamatot szedni. De azt már sehogysem értjük, hogy a nagy- lakósságu, a népes, a városnak induló Dombóváron miért nincsenek községi kutak? Mi úgy hisszük, hogy ha az illetékesek előtt egy kicsit is fontos volna a közegészség ügye, ez lenne itt a legsürgősebb teendő. Legalább egy iható vizű, községi artézi kút. így talán nem kellene sok embernek kamatot fizetni, hogy vízhez jusson. kapható mindén mennyiségben Lelkes János cégnél. Pécs, Perceí-u. 25. ííÉie! Egy elsőrangú, modern borbély- üzleti berendezés —felszereléssel együtt -- szabad kézből, :: azonnal eladó. Bővebbet: Pataki Ármin iilatszer- iizietében, vagy Práger Vilmos fodrásznál, Kaposváron. íiii Mílfot ft kellett vetnem, el kellett oltanom az akkori érzelmemet. Néhány hónap múlva újra menyasz- szony lett. De rövidesen ott is visszalépett. Ha okát kérdeztük, csak annyit mondott: láttam a férfi arcán egy vonást, ami éppen olyan visszataszítóvá iette előttem, mint mikor először veszítettem e! illúziómat a szerelem tiszta és nagyszerű volta iránt. — Mi csak hagytuk, nem lehetett néki semmit mondani. Kedélyes volt akkortájt. — Mulatságokba járt. És mégis megdöbbentünk, ha ránéztünk. Valami dermesztő, titkolt belső nyomorúság ült az arcán. Évről-évre fakult és öregedett. De nem az esztendők ültek rá, hanem a lelki vergődés. A szótalan, dacos, büszke és mégis siralmasan gyámoltalan, könnytelen harcai öregitették. Az élet és a bűnök oly hatalmasak és az illúziók oly gyengék velük szemben ! Nem kell több egy pillanatnál és az ifjúság minden tiszta lángja és hite hamuvá hamvad így volt E'la is. Az emberi érzelmekről, az érzelmi életről oly nemes fogalmai voltak s oly komolynak és végzetesnek vélte az emberi életben szerepüket, hogy sehogysem tudott párhuzamot vonni a valóság csúf bűnei és a képzelet tiszta álmai között. Nem tett ő egyebet, csak folytonosan szemfedőt szőtt az illúziói, a vágyai, az ábrándjai fölé. Egy esztendővel ezelőtt lehetett, amikor újra értesített bennünket, hogy menyasszony. — Elvégre, már öregszem — irta roppant cinikusan — az ember egyszer él és az élet oly rövid. El kell hát fogadni mindent, úgy, amint van. Nem szabad válogatni, nem szabad finnyásnak lenni és menteni kell, ami még menthető. Megnyugodtunk mindannyian. Végre talán megtalálja, amit oly sokszor elveszített: a lelki békét és a harmóniát az élettel szemben. Nyár volt és augusztusra tervezték az esküvőt. Egyszerre, egyik este táviratot kaptunk, hogy Ella idegbajban fekszik, menjünk azonnal és hozzuk haza. Micsoda éjszaka volt! A láz úgy dobálta, akár a pelyhet. Folytonosan suttogott, ajkait ha- rapdálta. Egyszer csak hangosan fölsikoltott: — Piszkok, piszkok ; mindannyian piszkok ! A szeme kicsit világosodott és én megkérdeztem, hogy kik az alávalók. — A férfiak ! — Ne legyetek jók. Ne legyetek irgalmasok irántuk. Piszkok legyetek, mint ők. És zokogott, hogy mindannyian halálát vártuk. Deliriumából tudtuk csak következtetni, hogy szakított a harmadikkal is. Egyszer merészebb lehetett az illető Ellával szemben. Nem ismerhette eléggé öt, hogy azt megtehette, aminthogy a térfiak közül oly kevesen hiszik el, hogy vannak asszonyok, akikhez elsősorban a lélekállapotokon keresztül lehet közeledni. Mikor meggyógyult, akkor adta ezt a másik arcképét. — Ezt is temesd el — mondta. Ez a kép még azt mondja : próbáljunk mindent újra kezdeni, talán sikerül az élet még neked is. Nevessünk és éljünk úgy, ahogy mások. Nem kéll problémákat gördí eni a valóság elé. ügy kell tenni, ahogy a költő mondja : Amíg venyigelomb pirkad, próbáljuk meg csöndben a tavaszt elfeledni . . . Aztán elutazott, a hivatalát átvenni. De nem sokáig bírta. A fizikuma roncs lett. A sok belső harc sokkal jobban megviselte, mint hitte. Ezért várom most hozzánk. Talán megerősödik. — Az arcképet az asztalra tette, a másik mellé. — Itt harminc éves. Nevető, telt női arc. Egész fogsora 1 Átható. Két gödör a puha húsban. A szemek nagyok, mélyek, szépek. A haj fényes. A száj formás. Szép, nagyen szép női arc. És mégis. Az a mosoly úgy kiabál, úgy sikolt rajta. Mintha mondaná: látjátok, hogy nevetek, úgy-e látjátok ? Pedig nem igaz ám. Mert sírok, sírok, kegyetlenül sírok . . . Egymás mellett volt a két arc. A húszéves és a harmincéves. És közbül az élet. Az egyik még hisz az élet szépségeiben, nagyszerű emberi nemességében és komoly, szinte dacossá váló az arca e hitében E hatalmas, belső hit volt azon a komoly arcon, az a semmiféle mosollyal el nem érhető ragyogás. Akkor még csak nézte az életet. A másik már látott. Az már nem hisz ... És nevet. Hangosan, szakadatlanúl. De ez a nevetés oly keserű, oly siralmas, hogy aki látja, aki hallja, fölsóhajt, mint őszfelé, ha fakúl a harsogó, nyári zöld.
