Dombóvári Hírlap, 1922 (6. évfolyam, 1-58. szám)
1922-08-06 / 37. szám
Dombóvár, 1922. augusztus 6. 37. szám. Előfizetési árak: egész évre 160-— K, félévre 80*— K, negyedévre 40•— K. Egyes szám ára : 4 korona ; pályaudvaron 4 K. A tányérsapkás sztrájktörők. Az incjemnitási vita alkalmával a vörös szekíüs szocialisták is megszólaltak végre. Kiváncsiak voltunk bemutatkozásukra, hideg titokzatosságuk, némaságuk valami furcsa érzést keltett a parlamenti tagokban. Megszólaltak s ime kitűnt, hogy alig van közöttük a közepes mértéket megütő' szellemi egyéniség. Igazán szomorú hallgatni ezeket a forradalmárokat, néhány újságcikken, népgyülési szónoklaton nevelt politikai ismeretkörükkel. Szenvedélyekkel, demagóg frazeológiával dolgozó emberek ezek, lényege pedig beszédüknek hazaárulás, tekintélysértés, rágalmazás. Ennek a huszonöt embernek valódi lelkületét, mentalitását jellemzi az a beszéd, melyet Hébelt Ede dr. soproni szociáldemokrata képviselő mondott el s melyhez hasonló még nem hangzott el a parlamentben, j Beszédének csak azon passzusára emlékeztetek, melyben a fizikai munkával is foglalkozó egyetemi és ; főiskolai hallgatókat támadja. Ta~ j nulásra képtelen, lusta, dologke- j rülő, »tányérsapkás sztrájktörődnek nevezi a képviselő ur a magyar i főiskolai ifjúságot. Tendenciája ezen támadásnak az, hogy ellenségeskedést támasszon a munkásság és az egyetemi ifjúság között. A szociáldemokrata vePOLITIKA! ÉS TÁRSADALMI HETILAP, Megjelenik minden vasárnap. zéreknek, ha a magyar diákságról | hallanak, vérbeborul a szemük s j hogy mennyire képesek ezt a gyű- j löletet a munkásságba is átplántálni, j bizonyítja egy dombóvári eset is, j mely nemrégiben történt. Egyik este egy munkás az utcán különféle sértő kifejezésekkel inzultálta egy helybeli egyetemi hallgatónkat. A titulusok között szerepelt a ! »sztrájktörő« is. Már most azt kér- i dem, miért volna sztrájktörő, munkásellenes az az ifjúság, mely származásánál, fajtájánál, szociális helyzeténél fogva oly közel áll a munkásság tömegeihez. A mai egyetemi ifjúság anyagi, szociális helyzete semmivel sem különb a mun- ! kásságénál, sőt sok tekintetben rosz- szabh. Száz és száz egyetemi hall- í gató a legnagyobb nyomorban él, társadalmi gyűjtésekre szorul, kemény fizikai munkát végez, hogy élelmet, lakást, tankönyveket tudjon szerezni. Ez az az ifjúság, mely vérét ontotta a hazáért, két forradalom borzalmait élte át, mely min- j denkor szolidaritást vállal a munkásság igazságos, méltányos bérmozgalmaival. Példa rá a debreceni eset, melyet a napokban olvastam. Debrecenben a keresztényszocialista villamos alkalmazottak bérsztrájkban állanak s az illetékes felsőbb- ség nem mutatott hajlandóságot az ügy igazságos elintézésére. Az egyetemi és főiskolai hallgatók Bajtársi 1 Szerkesztőség: Szent-László-tér 18. sz. Kiadóhivatal és nyomda: Esterházy-utca 17. szám. Saját ház. (Telefon : 40. szám.) szövetsége erre mozgalmat indított, hogy a sztrájkoló villamos alkalmazottak augusztusi fizetését a közönség köréből gyűjtés által biztosítsák. Talán ez csak nem sztrájktörés ? Hisz ép maga a Főiskolai Hallgatók Országos Szövetsége (Mefhosz) tiltakozott mindig oly kísérlet ellen, mellyel a munkásság gazdasági harcainak leverésére az ifjúsági tömegeket akarták igénybe venni. A magyar egyetemi és fő- iskólai hallgatók lesznek a jövő Magyarország megépitői, ők lesznek hivatva a jövő szociális kérdéseit megoldani, a dolgozó tömegeket irányítani, miért is minden harcban, melyet a munkásság szociális helyzetének megjavításáért folytat, ott lesz mindig a munkásság mellett a mi szivében, lelkében magyar ifjúságunk. Sohasem lesz azonban oly munkásság mellett, mely a társadalmi rend felforgatására, a keresztény Magyarország megsemmisítésére törekszik. dl. Dr. Kállay Zoltán jogi szemináriuma, Budapest, Andrássy-ut 8. és Szeged, Pallavicini-ut 3., felelősséggel és biztos sikerrel készit elő bármely egyetem és jogakadémia összes jogi vizsgáira és az ügyvédi vizsgára Jegyzet bérlet! Rekapitulá- ció ! Minden felvilágosítást, szóval vagy levélben készséggel ad akár a budapesti, akár a szegedi igazgatóság. Nyári uerőfény. Szt. Margit-sziget, 1922. VÍI/17. II. A szigeten most didergős szél jár keresztül-kasul ; a csontokig sívit be, mintha kacagna a fázékony emberiségen. A ropogós, kavicsos utat luc.-kosra spriccelték tele apró kertész-fiuk, akik hosszú tömlőjükkel egykedvűen — vagy kötelességszerüen — csak locsolnak, csak locsolnak. Mintha semmi egyéb nem volna a kerek világon, mint egy hosszú tömlő, a végén egy sugár- cső s az abból sikítva előtörő vizsugár ! Mögöttem marad Arany János szobra, benn járok a sürü fák között. Nagy kövek, kis kövek hevernek szerte szét a fák alatt, a füvek között. Némelyik kő közönséges kő, olyan, amilyent ezrével találni bárhol, hanem egynémely egészen figyelmet érdemlő, nemcsak alakjánál fogva, hanem mintha valami emberi munka folytán nemesebb, művészi vonásokat kapott volna... Hát ez meg hogyan lehet ? Romok közé érek. Két hatalmas ív még áll, szilárdan, makacsul, erősen. Már abban a korban is mesteri munka lehetett; a mai házak, paloták nem fognak állani, még romjaikban sem, hétszáz esztendeig. Fölmászom egy nagy kőrakásra s a földből magasan kiálló alapfalakon lépegetek, ugrál- gatok tova. Csupa apró helyiségek, cellák, szűk kis szobák lehettek valaha ; egy kanyarodva haladó lépcső, mintha pincébe vezetett volna, fölötte boltozat-maradványok, odébb körüldeszkázott kút. Talán tizenöt- húsz apró cella van itt szorosan egymás mellett. Csupa kő itt minden fal és még ma is oly erős, hogy kemény munkát adna ezt szétverni. Dehát ki akarná ezt szétverni ? Egy kis, szűk helyiségben nagy határ cserépedény-törmelékre bukkanok. Lemászom, a kezembe veszek egyet. Kemény, mint a porcéban és fekete, mint az aszfalt. Vájjon ki csinálhatta é3 mire használhatták ezeket az edényeket ezelőtt hétszáz esztendővel ? Aztán megborzadva hőkölök vissza. Ijedten kapaszkodom föl a méternyi magasan fölöttem emelkedő alapfal-maradványra. Egy kis halomban emberi csontok hevernek ottan a rom fenekén. Igen, emberi csontok. Ilyent már láttam egyszer; kicsi gyerek voltam még akkor, amikor egy öreg temetőt bontottak szét. Éppen olyan vörös-rozsdás csontok voltak azok is, mint ezek. Igen, apáca kolostor volt ez s az apácák ide temetkeztek. A túlsó kolostor pedig férfi-szerzetesek csöndes tanyája volt, azok pedig odatemetkeztek az ő telkükre. Ott még több csontot találtam, földdel öszszekeveredetten, egész garmadával. A barátok kolostoránál nemrégiben nagyobb ásatásokat végeztettek s úgy látszik, nem találták meg, amit kerestek, vagy ha meg is találták, hát nem . sok gondjuk volt arra, hogy a kipiszkált emberi csontokat legalább egy közös sirgödörbe temessék. A romok mellett, között, sőt egynéhány erősebb, szélesebb fal tetején is, rengeteg élőfa telepedett meg. Élet az elmúláson ! Élet a halál fölött ! Tengernyi virág, vadvirág mindenütt. Vájjon nem-e a kis Margit hercegkisasszony kedvenc virágai elvadult állapotban? Nem e azért oly szépek és illatosak ezek a vadvirágok, mert a sze* lidlelkü s a földi örömek élvezéséről önként lemondott szerzetesnek szive-porából nőttek és táplálkoztak ? . . . Csöndes elmé- lá/.ásomból járókelők beszélgetése döbbent föl. Bánt az emberi csontokkal elkövetett kegyelettelenség. Hiszen igaz, az emberi érték valójában csak a lelki lehet, a lest múlandó. Mert ha a lélek elszáll belőle, a test mulandővá válik. Dehát azért, mégis-mégis: fáj igy látnom a régi-régi magyar idők emlékeit. Melegszívű magyarok csontjait a hálátlan utókor kegyeletes érzéstől ment ké- nye-kedvének áldozatául, hozzánemértő kandi szemek kiváncsi szemlélődésének kitenni, kidobni, — talán bűnös közöny is egy kissé.
