Dombóvári Hírlap, 1922 (6. évfolyam, 1-58. szám)
1922-01-22 / 4. szám
Előfizetési árak: egész évre 100•— korona ; félévre 50-— korona; negyedévre 25--- korona. Egyes szám ára : 2 korona. Nemzetgyűlési képmse- lónk beszámoló-beszéde. Kerületünk nemzetgyűlési képviselője, flrgróf Pallavicini György a szomszédos két községben, Gyulajon és Kardon beszámoló beszédet tartott, Erre az alkalomra lekisér- tók őt a kerületbe Szmreesányi György a zalaegerszegi és dr. Somogyi István a hatvani kerület képviselője. A képviselők Kurdra a Pécs felé menő hajnali személyvonattal érkeztek. Reggel 8 órakor fogadta őket Kurd község vezetősége. Az üdvözlés után a plébániahivatalra vonu'tak, ahol Szeitz József a község agilis plébánosának házánál reggeli volt. Innen töri ént az indulás Gyulajra, ahol szentmise hallgatása után a róm. kath. elemi népiskola előtti hatalmas magaslaton folyt le a népgyűlés, amelyet Magyar Béla róm. kát. segédielkész nyitott meg. A képviselők helyesléssel fogadott beszédeinek mindegyike rámutatott azon körülményre, hogy a nemzetgyűlés kétéves működésében azért nem tudott eredményt elérni, mivel a személyi torzsalkodások és versengések vettek benne erőt. Nem valósította meg a nemzetgyűlés a földreformot sem, amennyiben dacára a keresztény nemzeti párt közremunkálkodá- sának, törvényt alkotott olyformán, amit megvalósítani nem lehetett és nem is lehet. A lehetetlen adózások, a vagyon- és ház- helyváltságok lehetetlen formái oly zavart idéztek elő, ami különösen a földmivesnép- ségre jelentett nagyobb terhet. Ez mind csupán azért volt lehetséges, mert olyanok adták ki magukat kisgazdádnak, akiknek sohasem volt érdeke a földmivesnép támogatása. 'J3y?ca. A Magyar ]öuő Almanachja. A forradalom óta tudtuk, hogy a magyar vidék csendes hallgatása mögött művészi életek senyvednek vagy dolgoznak. Itt már lelkek keresték a kirobbanás lehetőségét, hogy e magát megmutató kirobbanásban felgyülemlett erejük szinejavát, irás- művószetük gyöngyét keretbe foglalhassák. A vidéki írók elzárva a pesti forum nyilvánosságától, évek óta csak fiókjuk számára termeltek vagy legtöbbször hurt megeresztve, egyéniségük teljes kibontakozása előtt elhallgattak. A pesti nyilvánosság aem fogadta be őket, nem a nivótlanság miatt, de a tülekedő kenyórhare miatt. A vidéki orgánumok, napilapok vagy hetilapok szűk terjedelme s az avatatlan szerkesztői kezek s a kiadói érdek már eleve kizárták, hogy «képíró munkáját kiadják. Ami próbálkozás POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. ■I'l ■ » * .na— 1M JÜ»JJUJU-'S! Megmagyarázták, hogy miért lettek legitimisták. Ennek okát abban adják, hogy ezzel az ország integritása van egybekötve, amiért minden embernek törekednie kell és szükséges, hogy Szent István koronája minél előbb a maga teljes fényében ragyogjon. Délben a képviselőt és kíséretét Frűhwirth Géza kanonok plébános látta vendégül. Zajos ünneplés tárgya volt nemzetgyűlési képviselőnk Kurdon, ahol a képviselői- beszéde után Szeitz József plébános mutatott rá őrgróf Pallavicini Györgynek a kerülete érdekében kifejtett önzetlenség fáradhatatlan munkásságára és biztosította őt a község osztatlan szeretetéről és bizalmáról. Este a nagyvendéglcben látogatott bankett volt, amelyen számos lelkes felköszöntő hangzott el. Nagy hatást keltett Bazsonyi Mihály kurdi kisgazda felszólalása, amelyben kijelentette, hogy minden magyar ember kötelessége azon közreműködni, hogy Szent István koronája alatt őszinte szeretettel egyesülhessen. Boldog csak a királyi korona fénye mellett lehet az ország Ma, vasárnap délelőtt Focsolán, délután Dombóváron lesz beszámolóbeszéd. A dombóvári .beszámolóbeszéd sorrendjét más helyen közöljük. * I Diákkatonák. A haza hivó szava «Ihatott mindenfelé. Tömegesen jelentkeztek ifjaink a m. kir. konvédségb«. Az ifjúság lelkesedésének szép példájáról értesülünk : a szekszárdi áll. főgimnázium VIII. osztályának tizenegy, a VII. osztálynak egy tanulója jelentkezett katonának. Vannak hát még rajongó lelkű fiai a csonka magyar hazának! Szerkesztőség: Szent-László-tér 18. az. Kiadóhivatal és nyomda: Esterházy-utea 17. szám. Saját ház. (Telefon : 40. szám.) Látogatás a touábbhépző- tanfolyamon. (Három kiszakított előadás. — Katonának mennek a hallgatók. — Beszélgetés Vinek- kér Jánossal. —< A Gyeneiék tyúkja.) Hét órát kongatott volna a dombóvári toronyóra, ha a tornyon óra lenne, csak midőn agy találomra felballagtunk a továbbképző tanfolyam előadásainak meghallgatása végetta Hunyadi-téri iskolába. Ahogy felértünk, már folyt az előadás. Dr. Kapinya Mihály volt soron, két órán át összevont előadást tartott. Ott állott az előadó a tábla mellett, rajzban mutatta meg sz ember belsejének rendszerét, a táplálkozás szerveit és a vérkeringést. Rendkívül megkapó, közvetlen modorkan beszél, mintha egész életében katedrán ült volna. És a hallgatóság — mintegy 40 ember — figyelve figyel. Ninos a legcsekélyebb mozgás, a legkisebb figyelmetlenség. Eöverve ülnek ott vasutasok és földaaivesek, iparosok és rendőrök, ifjabbak és idősebbek % csak úgy nyelik a fiatal doktor minden szavát, amint a gyakorlati példákban bővelkedő, nyugodt menetben tartott előadás folyik. Következő alkalommal dr. Fiilep Lajos ref. lelkész magyar irodalmi órájára kukkantottunk be. Éppen Arany János életét ismertette és költeményéből mutatott be szemelvényeket. De már eddigi előadásaiban megtárgyalta a népköltészetet, beszélt Gvadányiról és Fazekasról, bemutatta Berzsenyit és Vörösmartyt. Élvezetes, szép előadásában meg tudja fogni a hallgatóság figyelmét. És újra az a nyugodt érdeklődés, mint egyébkor. Még a Jóka ördöge mulattörtént vidéken az utolsó években irodalmi revük körül, legtöbbször csak naiv kisérle- tezésszáraba ment. Eljutottak két-három számig s aztán az anyagi hiánya vagy a közönség közönye kimondotta az élni nem tudást. Nagyon sokszor, sőt legtöbb eset- ben az is baj volt, hogy egy-egy vidéki város akarta megteremteni a maga szépirodalmi újságját anélkül, hogy belevonta volna az összes vidéken rekedt művészeket. Ezeken az áldatlan állapotokon akar segiteii a Magyar Jövő irodalmi vállalkozás, mely a napokban tette asztalunkra bemutatkozásra szánt Almanachját. Vaskos, 112 oldalas szépirodalmi munka. A szerkesztő éleslátása táborba szólította az összes vidéken élő írókat. Beérkezetteket és keidő- ket egyformán. Pesti újságokban is szereplő nagynevű vidéki művészeket szólaltatott meg a maga igaza mellett, akik ma már szintén érzik a vidékre utaltságok szükségességét. Kegyven iró, művész és költő nyújtja elénk az Almanachban bemutató névjegyét. Negyven iró áll sorompóba, hogy megteremtse a maga szépirodalmi folyóiratát. Ilyen táborba szólitás még nem történt vidéken, amióta a pesti irodalom decentralizálását elhatározták és sürgették. Juhász Gyula, Oláh Gábor, Halasi Andor, Nil, Pé- ezely József mellett felvonul a dunántúli gárda: ősz Iván, Váth János, Finta Sándor, Dénes Gizella. Dunántúli irók az alföldiekkel szerepelnek. A szerkesztő — Ugethy Béla — kitűnő érzékkel tudta egy folyóirat mögé gyűjteni a magyar Írókat. Már maga ez a bemutatkozás kész programot ad a februárban meginduló Magyar Jövő cimü folyóiratról. Most már csak a vidéki közönség sze- retetétől függ, hogy ez a vállalkozás a teljes siker jegyében beváltsa végre valahára a vidéki irók nagy reménykedéssel várt tervét. A folyóirat minden száma regényt, két három novellát, verseket, kritikai, művészeti, társadalmi és közgazdasági cikkeket fog hozni a legjobb magyar irók tollából. Egyes szám ára 20 korona lesz. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba, Thurzó- utca 7. szám.