Dombóvári Hírlap, 1922 (6. évfolyam, 1-58. szám)
1922-01-15 / 3. szám
mi. im ni. n.------------------------MÖVÁRI HÍRLAP--------------------------------iíiíl ^éiZfMí Jfermesz József budsuesté/yére. turpróbálkozáseknak szolgálnak tuldiszes keret gyanánt. Az alig berendezkedett pozsonyi egyetem hontalanná lett s Pécsre való helyezése annyi akadályba ütközik, hogy pár éven belül nem is lehet háborithatatlan működésére gondolnunk. A vig Selmec ódon és ősi akadémiája is földönfutóvá vált s ma a magyar Sopron próbálja magához édesi- teni s a kedves régi bányaváros : Selmee pedig kihalt lett. Kassán és Kolozvárott ott kellett hagynunk jól berendezett gazdasági tanintézeteinket. Elvesztettük a kassai, már- marosszigeti és nagyváradi jogtanitó intézeteinket ; az eperjesi Miskolcon keresett ideiglenes hajlékot. Aki ezeket a veszteségeket átgondolja, lehetetlen, hogy rá ne ébredjen a magyar kultúra megcsonkítására s lehetetlen, hogy ökölbe ne szoruljon keze s hátralevő magyar életének ne legyen minden akarata: visszahódítani a leszabdalt területeket s elsöpörni a határnak csúfolt de- markációkat örökre. Két kertész tanuló fiú nagy leány fizetéssel feluétetih Illés főjegyzőnél Dombóuár. A Dombóuár és Vidéke „HANGIJA“ Fogyasztási és Értékesítő Szöuetkezetben szükségletét a következő jutányos áron szerezheti be : Petroleum ...................1 liter 34 K Hiz s ............................................1 kg. 64 K Kr istálycukor...............1 kg. 92 K Mo sószappan..............1 drb. 25 K ,, Szit“ pótkávé ....... 1 kg. 60 K Szegfübors...................1 kg. 200 K Ma gyarbors...................1 kg. 220 K Férfi box eipő ...... 1 pár 900 K A többi összes fűszeráruk is a legolcsóbb napi-áron kaphatók. BöfdsflrtikbaM mélyen leszállított árak. Mindennemű pipere-cikkek igen olcsó árén. ZotnátiGödények naptáron fthri. Széljegyzetek. Ha körülnézünk a nagy és kis társadalomban, ha szemügyre vesszük nagyban és kicsinyben a mindennapi eseményeket, akkor nem látunk egyebet elitélendő tüleke. désnél, a tisztességes, becsületes munkának lebecsülésénél, egyéni érdekeknél. Ismert húrokat pendítünk meg, amidőn papírra vetjük ezeket a megjegyzéseket, dehát az emberek egy része nem okul, hiába intik őket mindenfelé. Mit nekik egyetértés, mit nekik kölcsönös egyetértés, megbecsülés, szeretet. Nagyon hamar képesek főbenjáró dolgokat mellékvágányra terelni, csakhogy kisded játékukat annál jobban űzhessék. Magyarom, magyarom régi hibád ez neked és nem tudod abbahagyni régi rossz szokásodat. * Yalami jótékony akcióról volt szó. Azokból, akiket a Mindenható kegyelme vagyonnal, jövedelemmel áldott meg, mindenesetre mindenki elvárhatja, hogy adományokkal segítse elő a nemes céltf még pedig nagyobb adományokkal. És mit látni ? Éppen a tehetősek, a háború alatt meggazdagodottak vonják ki magukat az adakozásból, holott nekik kellene előljárni a jó példával. Az ilyen embernek nem néhány fillért, hanem hatalmas koronákat kellene beledobni a jótékonyság serpenyőjébe. * Ellenségeink mindenféle mesékkel áltatták a békeszerződés alkalmával tanácskozó feleket és igy jöttek létre a lehetetlen határok. Most olvassuk, hogy a hatérkiiga- zitó bizottság a Muraközben járt és a hazafias érzelmű lakosság egyértelmű óhaját teljesítették, amelyet nem tudott elnyomni semmiféle ellenséges terror, sem félrevezetés, amidőn ideitélték a magyar anyaföldnek az idegen iga alatt nyögő területeket. A rabságba ejtett magyar testvérek közül há yan lesik azt a boldog órát, amikor a többi területek is felszabadulnak és Take Jonesku, Pasics, Vassarik és Benes merész álmai, mint a szappanbuborék eloszlatlak, ott maradván a tiszta, üdítő, magyar levegő. * A napokban fennjártam a Hunyadi- téri iskolában. Ott láttam a szűkszavú hirdetést : „Ezen a héten az ipariskolai tanítás szünetel.“ Mit szépitgetjük a dolgot ? Mondjuk inkább : „Dombóváron ipariskolai tanítás nincs.“ Hogy miért nincs, annak is megvan az oka. Hiszen nyílt titok a tani- tóválság szeptember óta. Nem keresem, nem kutatom az ügyet, de nem hihetem, hogy a tanítókon, az ő önfeláldozó munkájukon múlik a dolog. Mégis, ha a bajt eliminálni szép szerével nem lehet, talán egy kissé radikális operáció segítene. Nem gondolná, igen tisztelt Felügyelő-bizottság? Miből él egy pusztai tanitónó? Nem akarunk revolver-cikket Írni, azért egyelőre nevek nélkül tessszük szóvá azt a meg nem értést és lelketlen gondatlanságot, amellyel egyes uradalmak a pusztáikon működő tanítók megélhetési kérdését kezelik. Dombóvártól nem messze, egy bérbeadott uradalom pusztai iskolájában működik több év óta két tanítónő. Díjlevelükben a békeértékek szeriali összegek vannak biztosítva és — horribile dictu — ezeket a csöpp összegeket, némi csekély pótlással, mintegy 300 (Háromszáz) koronát havonta, folyósít mindvégig az uradalom pénztára, pedig a törvény a aem állami iskolák számára is megszabja a háborús drágasági, valamint beszerzési segélyek kiutalását. Minderről azonban sem a bérbeadó, sem a bérbevevő uradalmi felügyelőség tudni nem akar. Hiába volt már egy év óta minden személyes utánjárás, minden Írott kérelem : ma már több mint 10.000 koronányi összeg van kifizetetlen egy-egy tanítónő rovására. Szinte csodálatosnak látszik a dolog : miből éltek a kultúra e pusztai munkásai a múlt esztendőben? Havi S00 korona fizetésből? Lehetséges ez ?/~ Az ügy ma már hivatalos útra tereltetek, sok szerény kérelem, sok eredménytelen könyörgés után. Mi szótlanul várjuk az elintézést. Reméljük, a hatóság belátóbb Ab ! mily kellemes hangok . . . Hallod Anna'? Mindig erősebb . . . Anna biccent galambősz fejével a úgy tesz, mintha hallaná. Pedig nem hall egyikük aem mást, mint a homályba boruló őszi alkonyban halk, sejtelmes szellőrin- gást.. . Hanem ma még jól esik lelkűknek, ha visszaszállhatnak a szent Huberlus-napi vadászatok emlékeihez. Megcsalják, ámítják önmagákat, de legalább boldogok ezen a napon. Az emléket, álmot, az elhantolt fiatalságot valónak tüntetik, a valót pedig álommá varázsolják át. Franciska ismét visszaül az öreg díványra. Sokáig hallgatnak. Érzik mindketten, hogy a múltban járnak. S jobb ia, ha szót. lanok. Legalább szabadon bolyonghat lelkűk az elsuhant idők virágos kertjében. Egyik sem sérti meg a másik féltve őrizett emlékét. Pedig mindkettőnek egvazon emlék vert lelkében ellörölhetetlen mély nyomokat.. . A kapitány, akit valamikor, — hej! nagyon régen — szent Hubertus napján láttak meg először ... A kapitány, aki kitűnő hornista volt... A szép szála# ulánus kapitány, aki mindkettőjüknek vőlegénye volt, mert mindketten szerették, a tiszta szerelem kiolthatatlan melegével. S épp ezért mindketten lemondtak róla örökre... S most várják, lesik, figyelik lépését a rozsdaszinü avarban ; hallgatják vadászindulóját az őszi csendben'. . . Felöltözködve leánykori selyemruhájukba ; előszedtek apró, piperés holmikat; feinyitották a fekete zongorát, tarlóján kiterítették a sárga, kottás füzetet a vadász- induló melódiájánál. S mindez miért? Ugyan miért? Az ulánus kapitányért, aki na eljön a vadásziakban árván hagyott szomorú menyasszonyaihoz . . . Eközben a novemberi nap egészen lecsúszott az erdők mögött s a settenkedő alkonyat barna, kósza árnyakkal népesítette be a tágas szobát. Mari is behozta a kerek bronzszinü állólámpát. Anna megkérdezi tőle: — Mari, most se jönnek az urak? A vén cseléd, aki csupa ámulat, mikor meglátja az öreg kisasszonyokat fiatalkori öltözetükben, mély szomorúsággal válaszolja*: — Oh most már megjönnek . . . S csakugyan. Nem sokáig várnak. Az udvaron lépések hallatszanak. Megismerik a komoly járást ; bátyjuk, Lőrinc jön . . . Belép. Egyedül. Galambősz hajú, nyílt arcú, egyenes járású öreg erdész, kopottas, zöld vadászruhában, kissé morózus és nyers beszédű. Hanem mikor megpillantja húgait, egészen elórzékenyedik. Szemeit lesüti, kis kerek kalapját ügyetlenül forgatja kezében miközben bátortalanul, csendesen motyogja: — Jó estét, szépséges húgaim... Persze... persze, szent Hubertus napja . . . Ezt csak nem lehet elfeledni, soha . . . soha . , . Odalép a vén divánhoz és homlokon csókolja öreg, álmodozó húgait . . .
