Dombóvári Hírlap, 1922 (6. évfolyam, 1-58. szám)
1922-05-07 / 19. szám
WfflH 19 22. május 7. — A bérmálás. Gróf Zichy Gyula megyéspüspök — mint jeleztük — szombaton délelőtt 11 óra 26 perckor érkezik meg a Pécs felöl jövő személyvonattal. Az állomásról egyenesen a plebánia-templomba hajtat, ahol elvégzi a bérma-ut alkalmával szokásos főpásztori imáját. Még szombaton látogatásokat tesz az iskolákban. — A bérmálást vasárnap és hétfőn tartja, $ órakor elmondja csendes szentmiséjét s utána megkezdi vasárnap a férfiak, hétfőn pedig a nők bérmálását. Jó idő esetén a templom körül lesz a bérmálás. — A püspök ur előtt a tisztelegni szándékozó küldöttségeket a plébánia-hivatal értesíti a tisztelgés idejéről. — Örgróf Pallavicini György kerületében. E héten a kerületét járta őrgróf Pallavicini György. Amint értesültünk, az őrgróf vasárnap délelőtt Döbröközön, délután pedig Högyészen és Mucsiban tart programmbeszédet. Kíséretében megjelenik vasárnap Apponyi Albert gróf is és még több v. nemzetgyűlési képviselő. A hangulat mindenütt lelkes. — Jegyzőválasztás. Erlemann Vilmos oki, jegyzőt Gyönkön községi aljegyzővé választották. — Milleniumi emlékünnep. Hazánk ezeréves fennállásakor tartott emlék- j ünnepély évfordulóját ülték meg az iskolák május 2-áii. A dombóvári áll. el. népiskolában ez alkalommal rövid ünnepély volt, melynek keretében Bugalla Béla menekült «1. isk. igazgató-tanitó méltatta a nap jelentőségét. A műsort a gyermekek szavalatai ás énekszámai alkották. — Jegyzők kirendelése, A dombóvári járás főszolgabirája Takacä József gynlaji főjegyzőt Döbröközre, Baumann Béla í dombóvári jegyzőt Gyulajra rendelte, ki helyettesül a vezető jegyzői teendők részére. | — Az ujdombóvári vasútállomás bővítése. Már a háború előtt tervbe volt véve az ujdombóvári pályaudvar nagyobb mértékű bővítése, azonban arra ezideig nem kerülhetett sor. A napokban 20 főből álló szakbizottság szállott ki Ujdombóvárra, hogy helyszíni szemle és tárgyalás alapján határozzon a tervbe vett munkálatok felől, amelyek között a legsürgősebb lenne az állomásnak 4 vágánypárral való kiszélesítése. A bizottság Ujdombóvárról Kaposvárra és Gyékényesre ment, mert ezen utóbbi állomásokon is nagyobb szabása építkezéseket tervez. — Irredenta-estély Döbröközön. f A döbröközi Polgári Olvasókörben május | Ő-én műkedvelő-előadással egybekötött irre- í denta-estélyt rendeztek. A gazdag műsoron ® Szilágyi Béla székely főhadnagy és társainak ének, zene, tárogató és szavalat számai szerepeltek. Továbbá szinre került Szilágyi Béla színdarabja. A szereplők döbröközi műkedvelők voltak, — Felvétel a siketnémák kaposvári intézetébe. A siketnómák kaposvári intézetének I. osztályába az 1922—23. tanévben több siketnéma növendék vételik fel. Pályázhatnak Somogy-, Zala , Baranya- és Tolnavármegyében tartózkodó 7 —12 éves siketnéma, vagy később megsiketnlt gyermekek. A ^érvények a kaposvári siketnéma- intézet igazgatóságához küldendők be. A szegénysorsuak ingyenesen vétetnek fel. Egyéb felvilágosítással úgy a községi, mint a körjegyzőségek, mint az intézet igazgatósága szolgál. — Műkedvelő előadás Vásáros" dombén. A Vásárosdombói ifjúság vasárnap, folyó hó 7-én a körjegyzői lak udvarán műkedvelő-előadást rendez. Szinre kerül Gárdoiiyi Géza a »Bor« cimú népszínműre. Előadás alán táncmulatság lesz a nagyven- dé|ióben.- MiW/ARHIIFtLAP — Hőzsafftzérek, feszületek, szentképek, nikkelből készült Mária-szobrocskák és imakönyvek nagy választékban állandóan kaphatók nyomdánk papirkereskedésóben. — A talpfatelitő-telep műkedvelőinek szépen sikerült családias előadását nézhette végig április 29-én a leendő kertváros lakossága. Kedves és megnyerő volt a kis Nikolényi Rózsika prológja, melyet A puszták réme c. népszínmű előadása követett. Dobor István, mint a puszták réme, jól alakított és énekelt. Hasonlóképen ügyesen forogtak a színpadon Kiss Ferenc és felesége, Erber Béla, Nikolényi a komikus Peti szerepében, Szíjártó Károly és felesége, Czanyó, Czanyóné és Domokos. A rendezés Kiss Ferencné és Váczi Ferenc áll. tanító érdeme. — Az előadás után reggelig maradt együtt a tánckedvelő fiatalság. — Máról-holnapra jómódhoz jutni az álma mindenkinek. Ez az álom nagyon sokaknak vált valóra, akik az elmúlt sorsjátékban Deák és dr. Ordódy bankcégnél Budapest, IV. Aranykéz-u. 3. rendelték meg sorsjegyeiket. Az uj sorsjátékra szóló hirdetését ezen cégnek a hirdetés-rovatban találja meg az olvasó. — Vér és arany. Ezt a címet viseli az a kolosszális olasz film, amely e hó 6—7-én kerül bemutatásra a dombóvári Uránia-moziban. — A film két részből áll, összesen 12 felvonással. Az I. rész cime: ,,A bánya ördöge“, a II. rósz cime: ,,A halál maszkjában“. Mind a két részt (tizenkét felvonást) egyszerre mutatják be. A hatalmas film, mint elsőrangú kalandor-történet, a maga nemében is elsőrangú s mint gyönyörű tájképekben bővelkedő fölvétel is kiváló. Aki szereti az izgalmas történeteket, az nézze meg ezt a kosszu és szép filmet. — Anyakönyvi közlemény. Április 14 tői május 3 iga következő születések történtek : Söllei Mihály Maties Anna gyermeke : Margit r. kát. ; Szalai József Bernát Katalin gyermeke : Margit r. kát. ; Kovács István Nagy Julianna gyermeke : István r. kát. ; Szabó Tamás Sánta Katalin gyermeke: Margit r. kát. ; Samu József Baumgartoar Mária gyermeke : Károly r. kát. Házasságok: Péter János munkás r. kát. és Hárel Mária ref. ; Varró Vince munkás r. kát. és Regittini Lucia r. kai. ; Takács József gazd. cseléd r. kát. és Berta Anna r. kát. ; Túri József más. fűtő r. kát ; és Dorn Katalin r. kát. ; Ács János napszámos r. kát. ; és Gyepnár Mária ág. h. ev., Gápár József máv. fékező r. kát. és Tóth Julianna r. kát. ; Horváth István kőmivessegéd r. kát. ; és Esküdt Mária r. kát. ; Herr Antal r. kát: és Kovács Katalin r. kát. ; Pető József n/ug. máv. vonatfékező r. kát. és Eigenbrót Éva r. kát. Halálozások: Kovács László r. kát. 5 hónapos (bólhurut), Mészáros János r. kát. 2L napos (veleszületett gyengeség), Haraszti Ferenc bognár 78 éves r. kát. (aggkori végelgyengülés), Szalai Margit r. kát. 2 napos (veleszületett gyengeség), özv. Pandúr Józsefné 79 éves r. kát. (aggkori végelgyengülés), Balogh Ferencné 57 éves r. kát. (bélrák), Henk Rozália r. kát. 4 hónapos (hashártyalob). — Meglopta az apját. Somogyi György kisszéki születésű, miszlai lakos betört az apja lakására és onnan 8000 korona értékű rubanemüeket ellopott. Mivel Somogyinak ez a betörés nem az első bünieíto, a szekszárdi törvényszék 2 évi és 3 havi fegyházra Ítélte. Az elitéit a büntetésben megnyugodott. 5. oldal. — ■■ ' ' ■ ........- »I ...... »"■ — Hóth Lili hangversenye közbejött akadály miatt szombaton esté elmarad. A hangversenyt májas 20-án tartják meg. — Tüdő bajnál, asztmánál, gyomorbajnál, emésztetlenségnél, székrekedésnél, májbajnál, sárgaságnál, vérszegénységnél, rheumánál, érelmeszesedésnél, vérbajnál stb. már 1912: óta több ezer esetben meglepő sikerrel beváltak a báró.Luzsenszkyék receptjei szerint készülő esszenciák, amelyek mindegyike a hivatalosan legkiválóbbnak elismert 6—8-ből készül. Valamennyi különleges gzert főlül- mulnak, fölöslegessé tesznek és nem drágák. Kérjen ismertető leírást (válaszbélyeg küldésével) az «Aster» kiadó-hivatalától: Budapest, III., Nád-utca 1. sz. Eladó ház: Dombóváron, istállóval, belső és külső kerttel, gyümölcsössel, egy kis hold területen. Cim megtudható a kiadóhivatalban. Kereskedők!! Barchet, flanell és az összes téli cikkekben nagy alkalmi vásár. Mindennemű textiláruk legolcsóbb beszerzési forrása AMERIKAI RUHA-ÁRUHÁZ, Budapest^ Király-u. 15. Interurban-telefon : József 41—35, Dr. FLESCH-féle Skaboform-kenőes újból kapható. Leghamarabb megszünteti Viszket egséget, sömört, ótvart, rűhességei. Nem piszkit, szagtalan, nappal is használható. Családi adag 50 K; közepes tégely 35 K; kis tégely 20 K. Bedörzsölés utánra való Skaboform-puder 30 K. Kén- és kátrányszappan 30 K. Tyukszemirtó 1 üveg 25 K. Kapható minden gyógyszertárban. Tyúkszemet, bőrkeményedést, szemölcsöt leghamarabb eltávolítja Dr. Flesch-féle e a n w A B I M 1 üveg 35 K. Kapható minden gyógyszertárban. — Főraktár : Török József R.-T. Budapest, VI., Király-utca 12. Az ország leg- |IV W6PE11W A HUM Budapest, IV., olcsóbb áruháza A illlld vDlvlAll H Károly körút 24. Olcsó két! Mélyen Hímzett grenadinok ......................125 töl Co vercottok, 140 széles .... 470 tői Férfi gyapjúszövetek.................. 650-től Tö rülközők...................................48 »ól Nyári s zővetkelmék, zefirek, vásznak, kanavászoak, stb. mindenkor a legolcsóbb árakban. leszállított árakon 1 Tavaszi divatkülőnlegességeim: angol és francia női kosztüm és férfiöltöny kelmék, valamint a legszebb divat- gab8rdinok, covercottok, velourok, sima és mintás divatselymek a legnagyobb választékban, még a régi, olcsó árakban. Vidékre kivánatra mintákat azonnal küldök.