Dombóvári Hírlap, 1922 (6. évfolyam, 1-58. szám)
1922-04-16 / 16. szám
1982, április 16. 9. oldal. _ mmim hírlap Jfu svét. Az ibolya és narcis már kibújnak, De hó fehérük fönn a hegyeken. A tél dacol még mindig a tavasszal, Élet-halálharc ez a küzdelem. Kavargó téli szél üvölt sötéten, De érzi már, hogy mérge hasztalan. Fagyot olvasztó nap ragyog utána S a levegőnek már illata van. Gonosz sötétség igy dacol tevéled, Azt hitte, hogy egészen eltapos. De jött a hajnal, a csodaszép hajnal, Soh’ sem volt még ily fényes, harmatos. A bús olajfák bibor színben égtek S a lombok édes suttogása szállt, Látták maguk közt lopva elsuhanni A zavarodott remegő halált. ... Amerre jártál, vér fakadt nyomodban, De lelkedet nem érte soh’se folt, Kivált a lényed milliók között is, Mert homlokodon Isten fénye volt. S rád sárt, követ dobált a nép dühében, Terajtad semmit épen nem hagyott. S mikor már hitték, hogy el vagy tiporva, Közöttük akkor voltál legnagyobb. Dicső, fenséges nyugalommal álltái, A győzelemről oly biztos valál ! Reményt sugárzott végső pillantásod, Midőn elért a szomorú halál. Nem foghatott ki rajtad senki, semmi, A sírköved is megnyílt, félre állt. S a csüggedőlmek megmutattad azt, hogy Le tudsz győzni millió halált. A mindennapi élet küzdelméből Felriad lelkem ez ünnepnapon, Értéke nő a szenvedésnek, könynek S az eltűnt álmot meg nem siratom. Győzelmi ének hullámzik a légben, Leng büszkén a sok színes lobogó, Az öröm könyje csordul ki szememből: Ma diadalt ül minden álmodó . . . HÚSVÉTI LÉLEK. Amikor a tavaszi nap sugarai nyomán uj élet fakad, amikor a virágok nyílnak, fák rügyeznek, a mezőkön zöld, puha bársonyszőnyegek futnak végig: akkor van husvét. Azonban nem is annyira a külső természet szépségei vezetnek minket a husvét megértéséhez, hanem lelkiségünk. A husvét, Krisztusnak e diadalünnepe, erőt, életet, örömet jelent számunkra, mely után szomjazó lélekkel vágyakozunk. A sok szenvedés, kin elapasztotta bennünk az önbizalmat, gyászos, sivár életünk elnémítja a lélek ünnepi érzéseit, pedig öröm kell a keresztet viselő lelkekbe, öröm a bánatos, sebzett lelkekbe, öröm a szomorú, vérző szivekbe. Az öröm gyógyít, örülni annyi, mint az élet erejét érezni; a bánat gyöngeséget jelent, beteggé tesz. A husvét az örvendező, erős, ezen a szomorú életen felülemelkedni tudó léleknek győzelmi ünnepe. Örökösen keressük a boldogságot" és hogy mégis oly ritkán van ünnepe lelkűnknek, annak oka ez az érzéki, kevély, gyűlölködő test. Lenyűgözi az isteni lélek tiszta szárnyalását, szolgájává alaesonyitja le sokszor. Lelkiségtől elvonatkozott ember csak hervadni, haldokolni tud, tudja az élet forrásait kiapasztani magában és másokban, mert hiányzik belőle az élnitudás kultúrája. Hiányzik belőle a hitből táplálkozó, öntudatos, fölényes krisztusi élet. Ezt nem adja meg a természet, ezt nem alakitja ki tudomány, sem művészet ; kizárólag az Istennel való összeköttetés s a vele való harmónia teremti meg az emberben ezt az életet. A tudomány, művészet nem fordítja a figyelmet önlelkünkre azzal a gonddal s vággyal, hogy itt menteni, javítani, üdvözíteni keil. Nekünk magunknak kell telítenünk életünket tartalommal, igazi értékkel. A tudomány au ísmeieiei, a művesei eszieiiKai ejvezeiei eb Hangulatokat, de az életnek örülni tudó, szép húsvéti lelket a Feltámadott hite ad nekünk. A sirjából felkelő napként előtűnő Krisztus lesz ezen lelkűiét kialakításában a mi legjobb tanítónk. Erőt ad ezen munkánkhoz, örömmel tölti el életünket szegényes, szűkös hónapos szobában is. Öröm után vágyakozunk nemcsak azért, mert hivő lelkűnknek ez a szükséglete, hanem azért is mert mi szegény magyar testvéreim, oly régóta járjuk a szenvedések kálváriáját. Örökös harc az életünk, a csapások súlya alatt megroskadt büszke vállunk, egy-egy kemény suhogása a sújtó ostornak összehozott bennünket egy pillanatra, de a zivatar elmúltával újra csak az ősi átok, a széthúzás szakított el bennünket egymástól. Soha, de soha nem tudtunk egyetlen lépést megtenni előre, anélkül, hogy a saját vérünkbe nem gázoltunk volna. Mi annyira várjuk már a mi husvétunkat! Mikor jön el a mi feltámadásunk, — mondjátok meg, tudunk-e még egyszer örülni egymásnak ? A magyar lélek feltámad-e egyszer megtisztulva szenvedéseiben egy uj életre ? Egy boldog Magyarország feltámadásában való hit adjon nekünk vigasztalást husvét szent hajnalán minden keserűségünk között is. Sőt több mint vigasztalás : — öröm, boldog, ünnepi öröm legyen nekünk a husvét. Lelkesedve énekeljük az alleluját, mert feltámadott Krisztus ; dicsőségének fénye beragyogja lelkünket és ebben a húsvéti ünneplő örvendezésben lógjuk meg egymás kezét testvéreim és legyünk feltámadásunkat munkáló erős, az életnek örülni tudó, húsvéti lélekkel járó jó magyarok ! dl.
