Dombóvári Hírlap, 1921 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1921-02-27 / 9. szám
V. évfolyam 9. szám Dombóvár, 1921« február 27. Előfizetési ár: egész évre 48•— kor; félévre 24'— kor; negyedévre 12’— korona. Egyes szóm ára 1 korona. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési dijak és hirdetések a kiadóhivatalba ; a lap szellemi részét illető közlemények pedig a szerkesztőséghez (Szt. László-tér 18.) küldendők. Szerkesztőség: Szent-László-tór 18. sz. Kiadóhivatal: Esíerházy-utca 17. szánt» Telefon : 40. szám. Kell-e liberalizmus ? Az utóbbi hetekben gyakran hallani liberális mozgolódásokról. Újra hallatják nevüket a letűnt tragikus idők nemzetrontói, ismét be akarnak furakodni az egységes, tö~ möttsoru keresztény magyarság közé és vissza szeretnék rántani a régi hamis gondolatvilágba. Sehogysem tudnak megbékélni azzal a tudattal, hogy nekik immár nincs semmi keresnivalójuk a magyar társadalom irányitói között. Semmiesetre sem árt, ha körülnézünk kissé a liberális atyafiak között és elmondunk némely meggondolni valókat úgy a liberalizmusról, mint róluk, Nem szükséges mélyreható történeti és szociológiai ismeret annak megitélésére: miért hálózta-bogozta be a liberális eszme a magyarságot. Kétségtelen, hogy a múlt század derekának politikusait; Kölcseyt, Deákot, Eötvöst a legtisztább magyar szándék vezette a liberalizmus felkarolásakor és terjesztésekor. Két tényező hatása alatt tették ezt. Egy részt azért, mivel ez ekkor újszerű, csábító és általános koreszme volt, mely végigsöpörte egész Európát, alóla tehát Magyarország nem le: hetett kivétel. Másrészt pedig a magyarság akkori helyzete diktálta nekik, szükségesnek látták felhasználni a bürokratikus, példátlanul áldatlan helyzet jobbítására. A magyar jobbágyság felszabadítását, a rendi alkotmány népképviseletivé : való átalakítását óhajtották vele el- i érni, általa Magyarországot a szabadság, egyenlőség, testvériség ne- I vében és szellemében a kulturálla- ! mok sorába emelni. Többé-kevésbé sikerült is nekik. Azonban egy I rendkívüli veszedelmet is hoztak ; általa az ország nyakába: a zsidó- ; ságot. A felszabadult, egyenjogusi- ! tolt faj fürgeségével, kalmár szellemével rávetette magát a magyar társadalmi élet minden megnyilvánulására, lehetőségére. Megrohanta kapzsiságával az összes pályákat, j különösen a gazdaságiakat és megingathatatlanul befészkelte magát, kiszorítva a versenyhez nem szokott magyarságot Úgy, hogy a liberalizmusból — mely egy ideig értékes volt a magyarság számára — lassanként kizárólag a zsidóságnak leit haszna, a magyarságnak pedig mérhetetlen kára. Itt tévedett Eötvös. Ez a tévedés zúdította a magyarság nyakára a gyakran nem tisztességes eszközökkel dolgozó versenytársat. így bénította meg a liberalizmus, a testvériség, egyenlőség liberalizmusa a magyarság élhetési lehetőségét. Ez hozta nyakunkra még a hírhedt bankokráciát, a nagytőke tisztességtelen túlkapásait, ami meg a munkáskérdést élezte ki, az elmúlott véres forradalmak nagyrészt a liberalizmus szerencsétlen alkalmazásának köszönhetők. A mai forradalmak utáni parlament ezért vált annyira ellenségévé a liberalizmusnak és emiatt tagadott meg vele minden közösséget. Belátta, hogy az országot eleddig is tévútra vezette, hiszen rémes összeomlás lett a vége. Vájjon képes lenne innen kivezetni? A józan ész meg« adja rá a feleletet: — nem, sőt az országot teljesen tönkre tenné! És kik ma azok a férfiak, kik újra fel akarják támasztani a liberális rendszert? Kiknek nem volt elég a múlt szomorú tanulsága ? Nagyon könnyen eligazodhatunk ebben a kérdésben is. Elsősorban azok, kiknek úgyszólván létkérdése, vagyis a zsidók. A liberalizmus vetette meg alapját túl hatalmuknak és most a felébredt, magáraeszmélt keresztény magyarság kérlelhetetNapsugárban... — Irta: Novotny Andor. — Szétfoszló, aranytól poros napsugárban, kacagó, nyári délelöttön, a centifóliák: mély és nemes illatában: pillangók szállásnak. Csillogó szárnyú, színes pillangók. ... A kisfiú önfeledt mozdulattal feszült neki a szemébe csodálkozó életnek és egy nagy ugrással már el is tűnt az összecsapódó, fehérvirágu, zöld bokrok között. A kényelmes, széles fapadoo, ahol a kavicsos utón át látni lehetett a szanatórium kikivánkozó piros cseréptetejét s a kirügyezett, kibomlott nyár minden örömét — ketten maradtak. Az asszony harmincéves lehetett, fehér habos ruháját meg-meg!engette egy könnyű, gyers szellő. Gyenge és törékeny volt mint a sévresi porcellán s kecses, mint egy rokokó baba. Vonásain odalehelt rózsák : piros szirmú figyelmeztetései a nyur godt, tiszta elsuhanásnak. A férfi: a szanatórium főorvosa. Egy alkonyuló elet fáradt színeivel, gondosan ápolt, fehér kézzel, korán-ősz hajjal és nagy-nagy, magas homlokkal. Ezen a bom’ó szirmú nyári délelöttön halk sóhajjal kezdődött a beszélgetésük, melynek szavai oly puhán, simán hulltak be ■ az ős hallgatásba, mint felcsapó evezőről gyöngyszerű, kicsiny vizesöppek. A férfi sóhajtott. Mindketten egyre gondoltak s az asszony elértette a másik sóhaját. Csendes kíváncsisággal kérdezte : — Nézze Dénes . . . Tudom mire gondol .. . Maga oly jó volt eddig hozzám, oly figyelmes ... és én nem kérdeztem még.. . de most ugy e megmondja . . . Hiszen ez oly magától jövő . . . Mennyi ? Mennyi hetem van még hátra ? Kürt maga elé nézett. Éva enyhe mosollyal fűzte tovább. — Tikolódzik a doktor bácsi ? — Nem . . . Nem is gontoltam ilyesmire. Jói tudja, magának mindent megteszek. — Hát akkor mennyi ? — Négy hét . . . talán öt . . . azután . . . Közömbösen, szinte recitálva akarta mondani ezeket az egyszerű szavakat, de érezte, hogy remeg a hangja. Az asszonyban is felcsuklott valami: felzenghetett egy régi húr. Lapunk mai szama 8 korona— Ki sejtette volna, hogy az az alpesi kirándulás ... itt fog végződni . . . Hallgattak, mély gondolkozó hallgatással. Azután újra a férfi szólt: — Most már elmondhatom Évike . . „ Nem fog megharagudni érte . . . Régen, fiatalos fejjel az első tavasz óta mindig tartogattam a maga számára egy vallomást. Szerelmes, Színes szavakat. Talán emlékszik rá. És mostan ? Mostan — jaj — de más lett belőle . Az asszony előfutó mosollyal hallgatta a szétszakadt mondatokat s mosolygásában finom köszönet rezgeti. Azután csöndes szavakkal tovább gomolyitották ezt a befelé élt, halk történetet, mint fiatal cicák játszadoznak nagy pamut-kötegekkel. Tizenkét éve szakadtak el egymástól, Éva a legszebb lányságban, Dénes a legsze- relmesebb éveiben. Azután a hosszú éveken nem hallottak semmit egymásról s egymás- ratalálásuk a legváratlanabb viszontlátás volt itt a szanatóriumban. Az asszonyban felébredt a kíváncsiság. — Igaz is . . . Együtt vagyunk és még nem is beszéltünk magáról ... ügy emlékszem magára, mint egy lázas, következetlen
