Dombóvári Hírlap, 1921 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1921-10-02 / 40. szám
V. évfolyam Do mb évár, 1921. október 2 40. szó mamsmBami\nm,Tjjm-rxvwTmwmmf Tnrir i lrMm-|iii¥i-.r...i.í Bkéfls«té«i árak: egész évre 52 •— koron» ; félévre 2Í-— koreo»; negyedévre 18‘— koron». Egyes szám ára : 2 korona. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Szent-László-tér IS. ez. Kiadóhivatal és Bgomda: Esterbázy-utc* 17. szám. Saját ház. (Telefon : 49. saám.) Magyar jövő. Siró, könyörgő hangon szólt már a nemzet gyilkosai felé; ütött már ősi kardjára is ; próbált uj harcok elé, uj eszközökkel menni, — mégis hiába. A magyar igazság nem világlik elő. Még nagy a pokoli zsivaj, a lator-nációk zsivaja, még mindig bekötik szemét az Ítélkezőknek. Tobzódnak, táncolnak az örömös mában, de haj, milyen lesz a jövő ? Vér nem válik vízzé. Magyarból nem lesz oláh, mégkevésbé cseh, aki magyar ctt van a rabló hordák igája alatt, az magyar is. Marad mindörökké. Soha nem felejtheti, még ha akarná is, édesanyja ez a föld. a magyarság földje aminek határain a Kárpátok szaladlak körül. Hiába minden csalatás, hiába Ígérgetés, hiába jó szó, — tulnan a megcsufolt határról bizakodó hangokat lenget felénk a szél. Ott tudják igazán, hogyan kell egybeölelkezni mindenkinek, aki magyar, ott látják nyitott szemmel, miként kell minden jobb időket vágyónak találkozni »süvöltve az eszmebarri- kádokon«, ott laknak a próbában igazabbnak bizonyult magyarok. Itt benn talán még jobban vergődik a nemzet. Ősi megrontók most is duhajkodnak. Sohsem volt egy ez a nemzet, de annyira szétforgácsolt erejű még egyszer sem. Minden ember az országvezetésben külön párt, minden három ember külön irányzat. Soha ilyen bódult, vószthozó magyar időt nem látott a vén Duna! Mi lesz ennek a vége ? Talán diadalmas győzedelem minden ellenségek felett, talán megteremthetni igy a jobb magyar jövőt ? Nem. így sohasem. A demagógoknak, kik egyéni apró céljukat a nemzet egyetemességének érdeke elé tolják, ezeknek a nemzetpusz- titó bérenceknek pusztulnia kell, bármilyen jelszót is szövött becstelen szájuk. Soha nagyobb veszélye nem volt a hazának, mint ma ezek. Mindenütt pusztulás, mindenütt romlás, mindenütt apró üzletes emberkék játszók kicsi játékukat, mely összességében mégis a szomorúbb magyar jövőt jelenti. Még a maibbnál is silányabbat. Meddig tűri még a jó magyarság ezt a tobzódást, melyet a demagógok visznek végbe megsebzett testében ? Meddig tűri a magyar erőknek ezt a sirbavivő szét- iorgácsolását ? Mikor ölelkezik már össze minden dolgozó, becsületes, jobb időkben hivő és azt minden erővel munkáló magyar ? Lassan kongatja a rohanó idő harangja a végső órát : hát még mindig alusztok százszor becsapott, százszor kifosztott, yérzőtestü magyarok ? Pongrácz Károly. fl legmodernebb pedagógia iránya. (Két közlemény.) I. Az emberek folyton uj meg uj ideálokért hevüinek, pedig a világnak minden baja abból áll, hogy a régi ideálok nincsenek megvalósítva. Krisztus azt mondta, hogy ő nem megváltoztatni jött a törvényt, hanem betölteni, mert Krisztus tudta, hogy a legnagyobb forradalom nem az újnak hirdetése, hanem a réginek betöltése. Lépten nyomon emelkednek hangok a megszentelt hagyományok bölcsessége ellen, s mind azt mondja, hogy azoknak már nincs joguk az embernek törvényeket szabni. A vallás törvényei — halljak — nem felelnek meg a mai kulturélet szükségleteinek, ellenségei az életnek s nem számolnak a valósággal. Mindez annak kapcsán jut eszünkbe, hogy egynéhány szülő, — egy nagyobb vidéki faluban — azzal akart kedveskedni vakációzó gyermekének, hogy beíratta tánciskolába. A tanítótestület egyik tagja még a mozgalom keletkezésekor kérlelte a szu, két, gyermekeket, hogy ne menjenek tánciskolába, de eredménytelenül, mert a szülők továbbra is megmaradtak homlokegyenest ellenkező felfogásukban. A dolog végre a tanítótestület elé került, mely erkölcsi kötelességének tartotta, bogy az elemista és valamivel nagyobb gyermekek érdekében állást foglaljon a tánciskolába járás ellen. Felhívta a szülők figyelmét a belügyminiszter által jóváhagyott alispáni rendeletre, mely a 15 éven aluli gyermekeknek a nyilvános helyekről való eltiltásáról szól. A tanítótestületet eme eljárásban sem animózitás, sem borstörés szándék nem vezette, — amint ezt mindenkinek el kell ismernie, aki az elfogultságnak mélységéből némileg is fel tud emelkedni az objektivitás magaslatára. Egyszerűen kötelességét teljesítette, tekintet nélkül arra, hogy némely szülő előtt népszerűségébe fog kerülni. Hát eddig rendben volna, ha a szülők meg nem nehezteltek volna a tanítótestületre, amiért gyermekeik ,,szórakozását“ elrontotta, s az ő hiúságukat megsértette. Mindezek ellenére a tanítótestület nem engedheti meg magának » viszontbaragosodás alacsony fényizését, mert úgy gondolja, hogy ez hozzá méltatlan. Csupán az lenne még hátra, hogy kinek, vagy Minek van arra szüksége, hogy a gyermekek már elemist» korban tanuljanak táncolni ? Ha a feleletül felsorakoztatott vérszegény érvek lenge hálózatán végigtekintünk, különösen két szemy. mered elénk büsz* kén, dacosan, a tánciskola mellett kardoskodva : az egyik az, hogy a szülök tekintve gyermekeik 10 hónapos lekötöttségét, — némi üdülést, szórakozást akarnak nekik nyújtani; a másik szempont, mely még az elsőnél is meghatóbb t. i. az, hogy a gyermekek a társadalmi érintkezésben ne legyenek olyan szögletesek, darabosak, hanem már most tanulják meg azokat a konvencionális formaságokat, melyeket a felnőttek igen sok esetben szívesen levetnének. Álljunk meg egy percre e szomorú szimptoma előtt. Álljunk meg akkor is, ha gyermek-pszicbológiát távolról sem ismer- nők maradinak, vaskalaposnak bélyegezuek bertnünkot. Nem mehetünk el szó nélkül e tünet mellett akkor, mikor tanítók, tanárok, lelkészek, szülők fájdalmasan panaszkodnak az ifjúság fegyelmezettségének lezíillésén. A neveléssel foglalkozók unosuntalan panaszkodnak, hogy a háború ezen a téren is mondhatatlan károkat okozott. Szabad-e a fegyelmet lazítani akkor, mikor a panasz oly általános Európa-szerte ? Vájjon ilyen pedagógiai felfogás mellett ki fog-e bontakozni az az erkölcsi újjászületés, melyet az emberiség legnemesebb, legönzetlenebb géniuszai sürgetnek ? Vájjon igy nevelődik az az uj nemzedék, mely akaratában acélosabb, elhatározásaiban eiszántabb, önálló kezdeményezésre rátermettebb lesz a most élő nemzedéknél ? Szabad-e az ifjúság erejét szétforgácsolni akkor, mikor az egész vonalon megnehezült életkörülmények a legokosabb koncentrációt sürgetik ? Vagy ki merné azt állítani, hogy a mai generáció edzettebb, teherbíróbb a réginél ? Sőt ellenkezőleg, a nevelők, orvoson egyöntetű bizonysága szerint az ifjúság rohamosan satnyul, mert a mai életkörülmények sokkal jobban meg- őrlik az embert. Ezerszer erősebb ingerek támadják idegrendszerünket, mint a csendesebb múltban. Idegeink ellenben sok'»! érzékenyebbek s gyengébbek: mindnyájan valamikép terheltek, íulizgatottak vagyunk, azért inkább csillapító kúrára van szüksé- gümk s nem izgatásokra. Különösen napjainkban inkább, mint bármikor, van szükségünk önfegyelemre s szellemi önuralomra, hogy idegrendszerünk egészségét megőrizzük s a túlságos nagy ingerektől megóvjak. Szülőknek, tanítóknak karöltve, egymást támogatva kell azon dolgoznia, hogy a gyermek értelmét és lelkét legalább addig izolálja a profanáit társadalom befolyásától, mig némileg megerősödik, nem pedig 7—10 éves korában belekergetni az élet zűrzavaros hiuságvárába, hogy elperzselőd- jék még bimbózásakor. Áz emberi idegrendszer, munkabírás, célszerű időbeosztás, szóval az okosság nevében kell visszautasítanunk azt a kulturmázaí, azt a látszató» kultúrát, amely valójában idegcsiklandozó kiváncsiskodás, erőpazarlás, a szenvedélyek időelőtti ébresztgetése, pillanatnyi élvezetet nyújtó, de a szervezetet ernyesztő kielégítése. Hantos Béla. Hiszekegy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy Isteni erők igazságban, Hiszek Magyaroszág feltámadásában. Ámen.
