Dombóvári Hírlap, 1921 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1921-09-25 / 39. szám
Előfizetési árak: egész évre 52-— korona; félévre 26-— korona; negyedévre 13-— korona. Egyes száj« ára : 2 korona. Beköszöntő. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minders vasárnap. Szerkesztőség: Szent-Lá«zíó-tér 18. rz. Kiadóhivatal és ugomda: Esterházy-»tc» 17. szám, Saját ház. (Telefon : 10. szám.) Kulturtörekuések. Tadies Benő. Még meleg a betűket rovó kezem a távozó szerkesztő kezének érintésétől s még fülembe muzsikálnak testamentumszerü utolsó szavai: a harcot átadom, a tollat a kezedbe nyomom s kívánok törhetetlen hitet s akaratos kitartást munkádhoz. S most, hogy ehhez a munkához megteszem az első tollvonást, megvallom, elfogódott vagyok s az ünnepi aktus mélységes érzéseivel telítődik lelkem. Tudom, a munkám csakugyan harc lesz s azt is tudom, ehhez a munkához naojy akarat és nagy hit szükséges, de hiába minden egyéni akarat-quantum, ha ezt nem támogatja és nem gyarapítja az olvasó közönség, a munka szétfoszlik s a betü- rovás áldott mestersége nem lesz több a lelketlen pusztaságba varázsolt gondolatfoszlánynál. Epen ezért kérem a Dombóvári Hirlap kisded lelkes táborát, hogy ragaszkodásukat, szereletüket, érdeklődésüket és hűségüket ne vonják meg az uj newel jegyzett laptól sem. Programot nem adok. A pro gram marad a régi becsületes, tiszta hang. A szerkesztőváltozás nem idéz elő semmi irányváltozást vagy meghunyászkodást egyesek és intézmények előtt. Nyílt sisakkal harcolunk továbbra is, támogatunk ott, hol magyar programot látunk s a toll kegyetlen fegyverével gyógyítunk ott, hol a sebadás magyar kötelesség. Mindenekelőtt pedig függetlenségünk teljes megőrzésével be akarunk kapcsolódni a nagy magyar program sodrába, hogy az Írás erejével szerény bettlvetőként szolgáljuk olvasóink érdeke mellett az egyetemes magyar célt is. Ehhez a tovább-munkához és építéshez kérem az agilis munkatársak segítő kezét és a megértő olvasóközönség nagy-nagy szere* tétét és ragaszkodó támogatását. Kocsis László. Sok szó esett már arról Dombóváron, hogy lehetno »tenni valamit« a kallura érdekében. Voltak emberek, akik nagy lendülettel akartak itthon »valami« tervet komolyan keresztül vinni, de leglöbbnyire még ezt a komoly akaratot sem láttuk. Ahol pe- | dig mégis megvolt, mutatkozott kedv is, ambíció is, azt. letörte a visszavonás, egyéni hiúsági kérdések, féltékenykedések, nem is szólván arról, hogy eztán az ilyen teremteni akaró ember is egyedül szokott maradni s támogatóra nem akadván, szépön elhallgat, magának él. Nem akarunk direkt szemrehányást tenni senkinek, mert nagyoa sokban a körülmények, a hálátlan dombóvári viszonyok is hibásak. Csak emlékezetébe akarjuk hozni az érdekelt köröknek, mennyi minden nem történt u ár régóta. Csak az elmeit télről beszéljünk. Van egy csomó kulturális célt. szolgáló egyesületünk, de ezek közül talán egyedül csak a Ki\t. Legényegylet fejt ki állandó tevékenységet. Nem mulatságok rendezését értjük itt »tevékenység« alatt, habár már ez is valami, hanem, utalunk az egyesület keretén belül állandóan folyó öu képzésre. A téli estéken, vasárnapokon apróbb darabok szinrehozásáo, szavalatok, monológok előadásán kívül valóban tanulhatott rz ifjúság azokból a komoly, tartalmas előadásokból, amelyeket közérdekű kérdésekről, iro dalomról, stb. a helybeli intelligencia felkért tagjai tartottak. Az úgynevezett „müveit nagyközönség“ részére azonban semmi sem történt. Ami történt, as a jószándék határán tál nem jutott egyetlen egy esetben lem. (Nem beszóltok azokról a szabadoktatási előadásokról, melyet az elemi iskola tanerői a nép számára tartottak, vagy részben csak tartaui szándékoztak, mert ezeken 20—25 embernél több nem jelent meg, úgy, hogy az semmi nyomot nem hagyott maga után, sem a nép körében, sem az intelligencia körében). Ezennel felvetjük a kérdést: tartani fog ez a stagnálás a most következő téli korszakban is? Akad-e majd egyetlen ember az egyesületekben, aki talpraesett gondolatokkal hozakodik elő, aki életet öntsön az egyletek dermedt tagjaiba ? Hozzászólást kérünk az érdeklődőktől. Hátha még nincs veszve teljesen minden» minden igyekezet éa jószándék ? Hiszekegy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyaroszág feltámadásában. Amsn. Ahogy kis kopott, üresen hagyott szerkesztői asztalára görnyedve keresem a gondolatok szeszélyes tarkaságát, bogy a távozó után küldjem bánatos búcsúszó gyanánt, minduntalan elém tolakszik markáns vonásul arca, amint csillogó szemsugaia, megtörve I aranyos szemüvegén, rámesik az esti beszél- í getések alkalmával. Sokszor elnéztem ezt | az arcot s most is talán azért néz rám | vissza, hogy egyéniségét annál élesebben I megvonhassam s jegyzetek szavaiba sfirit- ! hessem. Nem akarok hangos tirádákat felsora- Í koztatni, hogy igy állítsam homloktérbe | egyéniségét. Elég lesz, ha munkásságának lankadatlan és szívós energiájának kontúrjait meghúzom pár vonással s aláfestem néhány meleg szóval. így is elénk tárul dombóvári öt éves itíartózkodásának nagy horderejű ! munkaköre. Tadics a modern papi nemzedék ama generációjából került ki fegyverhordozónak és magyar apostolnak, mely az élet küzdőterén s a magyarság harcaiban mindenütt felismerte a végzetesen ránk tornyosuló fellegeket. Nem volt a háborúban felkavar« magyar éleinek problémája, melyből ő ki 4 nem vette volna részét. Első doiga volt, amikor Dombóvárra került, hogy a hallgatag . kisvárosnak megteremtse szócsövét: az újságját. Hogy mennyi küzdelembe, a közönynek micsoda megtörésébe került ez az ideális szándéka, erről csak az tud beszélni, ki a Dombóvári Hiriap alapításának ezer és ezer akadályát látta és közelről végigszemlélte. De végre is győzött Tadics kemény akarata s ma már lapja biztos bázison csak fejlődhetik, csak bővülhet. Hogy ma helyi keresztény sajtó orgánuma van Dombóvárnak, ez egvedü! Tadics ingyen-munkájának az ered- ménye. A)." 2 .szíveltek a Kát. Legényegylet utolsó választmányi ülésén, azok elszorult szívvel láthatták, mekkora erőt és mily vezető egyéniséget vesztett Tadicsban az Egyesület. A háború, még inkább a forradalmak szétziláló munkája dacára is, ma kevés dunántúli Legényegylet van, mely a dombóvárival felvehetné a versenyt. Erről egyébként a közönség tud önmagának leghűbben beszámolni, amikor végiggondolja, hány alkalommal szórakoztatta Tadics vezetésével és irányítása mellett a Legényegylet gárdája s hány színes estét nyújtott működésével, előadásaival a nagyközönségnek. Hogy ma keresztény nyomda van Dombóváron és virágzik, ebben is nem csekély érdeme van a távozónak. Hogy nagyforgalma Hangya szolgálja ki a helybeli és vidéki közönséget, ebben is része van. Minden nagyítás és személyi kultusszal való megvádol- hatás nélkül elmondhatjuk, hogy nem volt mozgolódás, nem volt a keresztény magyarság ügyéért táborbaszólitás, amely nélkülözte volna Dombóváron az ő határozott, a célt nagyszerűen meglátó, sokszor, ha kellett — kapacitáló, összetartó munkáját. Itt időzésének legsúlyosabb percei a Károlyi-éra megbódult és megkótyagosodott idejében voltak. Mindenkinek eszébe juttatom az «Akasztófa alól* irt kemény és katonáé szavait, amikor Dombóváron Tadics személye és harcos, magyar gondokkal teli élete volt a bitang lázitók é» keserü-száju akarnokok célpontja, azé a Tadicsé, ki a szociális élet feljavitáiáért % a nemzeti kincsek megőreé-
