Dombóvári Hírlap, 1921 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1921-09-04 / 36. szám
36. szám. V. éirtoly.am. Dombóvár, 1921. szeptember 4. Tainéukezdés. A szeptember elérkezett és megkezdődött vele a fürge gyermekek hangos zsivaja a váró« uteáin. Ismét elfoglalják helyeiket a szürke padokban és folytatják tanulmányaikat ott, ahol elhagyták. Ók a magyarság jövője. Így tehát kétszeresen aktuális dolog most róluk beszélni és, néhány szóval ideiktatni azokat á gondolatokat, melyekkel kell, hogy foglalkozzék minden becsületes, intelligens magyar ember. Kétségtelen, hogy iskoláink a múltban majdnem minden tekintetben felvehették a versenyt a külföldi államok legnagyobb- . részének iskoláival. Fiába rontott neki a magyar iskolának néhány kótyagos-fejü, féltudós radikális, mégis bebizonyított dolog, hogy a magyar iskola, különösen a középiskola.''magasabb és szélesebb körű műveltséget ad tanítványainak, mint például a francia. Egyet főként ki lehet emelni icsko- láínk jótulajdonaágai közül, ez a hazaszeretet buzgó ápolása, .örömmel mondhatjuk, hogy a magyar diák-gyerítk már nagyon korán áterezte o haza fiság szent kötelességét. Az Idők számunkra igen szerencsétlen vajúdása azonbtm nemcsak a régi feladatok pontos végzésére parancsolta a magyar iskolát, de rótt rá. újabb és nagyon súlyos kötelezettséget is. Mi lehet ez a kötelesség ? Mi más, mini az ifjúságot arra nevelni, hogy képes legyen megcsinálni azt a szent feladatot, melyet a magyar becsület, a dicsőséges történelem sok saját érdeke is köle- lességezerüen megkíván tőle : Magyarország visszaülitását régi épségébe, Ma mór mindenképpen megállapítható, hogy teljesen normális állami élet Gsonka- magyarofszág területén — bármennyire sajnos is — de aetn lehetséges. Mindig csúszik j valami hiba a kormányzásba. De egyúttal konstatálható is, hogy éppen emiatt minden becsületes, okos ember cselekedete végcéljának annak kel! lenni, hogy az ország újra taípraállittassék. Főként azonban az ifjúságra hárul ez a feladat. Hiszen az öregek már amúgy is belefáradtak az élet- küzdelembe, a férfiaknak meg nagyon is sok kínlódást kellett kiáilami a felettünk elvonult véres tragédiában, tehát csakis a mindezektől többé-kevésbé megkímélt fiatal generáció legalkalmasabb a szent feladat végrehajtására. Ezért éppen a legelső feladata a ma- j gyár iskolának : mindenképpen szükségszerű kötelességnek nevelj« ezt be a magyar diákság leikébe és értesse meg vele ennek minden tekintetben való köíeiességszerüségét. A magyar iskola ezer éven át már megmutatta, hogy ereje latbavetésének milyen hatalmas az értéke. Megmutatta, hogy a nemzet jelenében mindenkor a leghatalmasabb tényező. A nemzet jövőjére nézve még fontosabb : ez szinte teljesen tőle függ. Reméljük és bízva tudjuk, hogy most is a magyar iskolán keresztül teremtődik meg a diadalmas magyar jövő. Szabadságharc i Nyugatmagyarországon. Sopron, augusztus ál. Nyugatmagyarországrói jövök. Ott éltem vasárnap és hétfőn a magyarság legigazibb örömét Vasárnap délután volt ... Az utcáról eltűnt a rongyos, nyomom, a panaszkodó hétköznapi ember, A megszépülő házfalakon, megtisztuló ablaktáblábon együtt pihen a j megenyhült napfény és a megnyugodott, az i örökké nyugodt soproni nép. Holnap pecsételik meg Nyugatmagyarország sorsát. Holnap, augusztus 29-én. Hétfő délután fél négy felé jár az dő. Mindenki az utcán van . . . A nagy Széchenyi szobra előtt állunk. Köuybelábadt szemek Sehol egy derűs, mosolygós arc. Most egyszerre trombita hangját hozza a nyári szellő. Magyar trombita hangját. Percek múlva előttünk van j egy zászlóalj kakastollas magyar csendőr. 1 Elől lovagol a hős vezér : Ostenburg őrnagy. Csakhamar katonazenekar vonul ki a térre. Jönnek a városi és megyei notabiiitások. Ott látjuk Z s e m b e r j főispánt, S i g r a y főkormánybiztost, Thurner dr. polgár- mestert, Papik Gyuia rendőrtanácsost, néhány külföldi és pesti újságírót, stb. Á csendőr-zászlóalj arevonaiba fejlődik. A néptömeg sűrű gyűrűkben hömpölyög. Mi lesz ? suttogják mindenfelé. Lázas, izgatott a hangulat. Most Ostenburg őrnagy jelentést tesz Sigray Antal grófnak, A főkormánybiztos elvonul a derék csendőrök előtt, majd szi- veüépően rázendít a zenekar a Himnuszra. Mindenki énekel. Felvirulnak az arcok. Egyszerre sok ezer torokból szól : Nyugatma- gyarországot nem adjuk ! Nem ! Nem ! Soha ! A lélekemelő hangulatba kemény vezényszó kársán : Vigyázz ! indulj 1 A csendőrzászlóalj elindul a Brennberg-uti 48»as laktanya felé. Folytonosan növekvő, lelkesült népáradat követi a kemény Jegenye cet. A menet a kaszárnyához ér. A lakosság lelkesült Öröm- mámora leírhatatlan. Ostenburg őrnagyot vállára emeli néhány ember. Érces hangon beszélni kezd. A morajlás elül. Utolsó szavai ezek : »Esküszöm nektek, hogy én Sopront élve el nem hagyern /« Eljenrivalgás, szűnni nem akaró: »Nem, nem, soha!« kiséri a legraagyarabb férfi es- küvésél. öt óra már elmúlt. Félóra múlva már plakátok hirdetik szerte a városban, hogy : Nyugatmagyarország átadása nem történt meg s Ostenburg Sopron város parancsnoka. Percek múlva már a Sopronvármegye különkiadása hozza hírül, hogy a felkelősereg megfutamította az osztrák vörös- lobogós kommunista csőcseléket és csendőr- séket. Sopronban rend és nyugalom van. Magyar földön nincs ma már egy osztrák csendőr sem. Hyugafmagyarors zág magyar aiarad, minden időkön át. Ezt nem az ánlánt, nem a nagykövetek ianácna, nem a legfelsőbb tanács, nem Glemenceau, Lloyd George, Milierand .stb. mondják, hanem Nyugatmagyarország magyarul érző és a magyar hazáért mindent odaadó lakossága. Mikes Ottó. ' Szerkesztőség: Szent-László-tér 18. sz. Kiadóhivatal és nyomda: Esterházy-utca 17. szám. Saját ház. (Telefon : 40. szám.) i iipDombóuáp 30 pere! Riport a dombóvári állomásról! Megyek az este kékes ködébe fáradt főutcán, álmodó, lecsukott szemű házak között s körülöttem, a szitáló csendbeniassan- iassan megrebben valami különös zsongás az este hűvösségére ébredő Dombóvár fel- lélegző élete. Benépesül a park is, a sötét í fák kábult félhomályában furcsa, sokszínű élet; szinte csak sejtem, hogy az emberek járnak, lányéit, fehérruhások, kaeagószeműek j és bolond nyári esték apró komédiásai, komolykodó szerelmes diákok ; egy-egy szó, i amely hangosabban lázad bele a csendbe ; j »meghalnék!« — mondja valaki és utána : egy könnyű, puha kacagás ; gyilkos, re- I ménytelenül vergődő kisvárosi esték deli- j riumában egy-egy fáradt ujjongása az Életnek. A Koronában most hangol a cigány, j »Rég volt, rég volt!« szakad fel egyszerre a hegedű sírása, — elcsépelt, szentimentális dal — és végigvonaghk az utcán ; valaki a sötétben halkan énekli is ; olyan, mint a hangtalan temetők tépett testű őszi virága; a rezignáció didergő sikoltása ; nem az örömé. Most már alig hallom a zenét, lent járok az ódombóvári állomás sötétségében, előttem, mint távol karácsonyfák ezüstíánca, úgy csillognak a Máv. végtelen »G-óliáth« sínéi, amelyen éjszakánként szédült lihe- géssel száguld végig messzi, nagyvárosok ! idegenlelkű éjszakáinak bizarr, lobogó élete. Áz állomás szinte egészen üres, a váróterem padján fáradt, gyűrődött magyar, olyan, akinek arcára véres vonással irta fel gúnynevét a Doberdó pokla s mellette csöpp, alvó gyerek, még álmában is' mosolygós ; kunt a perronon messzenéző, vigyázó szemmel áll a rendőr. Amint elmegyek mellette, megismer . . . Karja merev tisztelgésre lendül. . . — Mi újság — kérdem, s Kovács Ií. ! János hosszan elnéz a menekült waggonok végtelen során, csak azután felel : — Jó volna haza menni, fogalmazó ur, vissza Kassára ; meg Erdélybe annak, akit oda húz a lelke ! Erdély . . , Mikor már eltűnik a dombóvári állomás utolsó villanylámpája is a szemem elől, még mindig az én becsületes, hazavágyó rendőröm szavaira gondolok . . . Kolozsvárt látom, a Mátyás-szobrot s a főtér ragyogó, nagyranyilt szemű ivlámpáit, amelyeknek fénye, mint illatos, kék akác simult bele magyar Kolozsvár drága éjsza- ; kaiba . . . Mellettem hatalmas, gőzbebornlt amerikai gép robban végig Ujdombóvár felé; ekkor eszmélek reá, hogy messze kalap- i doztak gondolataim. Még egy pár pere és a i kanyarulat végén feltűnik Új-Dombóvár á!- J iomása. Már ott állok a kivilágított állomá- I son, valahonnan a sötét éjszakából bangta- j lan fut be a »demarkációs« vonat, ajtók | csapódnak és egyszerre megtelik a perron, ! egy pillanatra elkábit ez a sokszínű élet, amely úgy él, úgy változik pillanatonkint’ mintha nem is egy régen álomba szédült kisváros állomásán volnánk . . . Az étteremben minden asztal tele van utassal. . tisztek, égettarcu, elegáns fiuk es aggódó apák, mamák, no meg csöpp, örökkacagó lányok, akik minden ^ fáradság dacára is, büszke, csillogó szemmel íekin- ! getnek lopva a tiszti asztal felé! Előfizetési árak: egész évre 52’— korona, félévre 26*— korona; negyedévre 13’— korona. 1 ügyes szám ára : 2 korona. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap.
