Dombóvári Hírlap, 1921 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1921-01-16 / 3. szám

2. oldal.

DOMBÓVÁRI HIRLÄP ±921. január 16.

teljes száműzését. Aggodalmát fejezte ki Hegedűssel szemben, mert — szerinte — ki egész életét a nagytőke szolgálatában töltötte, az nem tudja egyszerre mentesíteni magát a nagytőke érdeke alól. Rá kell térni az alkotó, cselekvő politikára. Erőteljesebb, messzelátóbb politika szükségességét kívánja a magyarság érdeke.

Beszéde után a nagygyűlés határozati javaslatot fogadott tel, mely üdvözli a kormányzót, felkéri a kormányt, hogy tartson ki az íntranzigens keresztény irányzat mellett. Végül a két képviselőnek és a liberálisok által megtámadott Hubert Ottó főispánnak, bizalmat szavazott.

Ä mozgósítás cáfolata.

Az újabban elterjedt mozgósítási hirek ügyében a párisi Europe-Est tudósítója felkereste Belitska Sándor tábornok, honvédelmi minisztert és megkérdezte a dolog felől. A miniszter leghatározottabban kijelentette, hogy a mozgósítási hirekből egyáltalán semmi sem igaz, csupán egyes érdekeltségek híresztelése az egész. Éppen ellenkezőleg : Magyarország azon van, hogy szomszédaival minél előbb jó viszonyba kerüljön. Est a törekvését bizonyítják kiterjedt, nagyszabású tárgyalásai.

Budapest: fogorvost rendelés Dombóvárén, Erzsébet-«. 18. sz.

Egyes fogak, teljes fogsorok, arany-koronák, arany-fogak, arany-hídmunkák helybeni készítése és szájba helyezése. — Ezüst, por- cellán "és cementtömések. Fog- és gyökér- húzások, teljesen fájdalommentesen.

Behálózzák

haszontalan utánzatokkal, ha nem ügyel a Diana púder, Dina-szappan ésaDiana- krém elnevezésre és csomagolásra Kis doboz, illetve tégely ára K 15' — Nagy » » » * » 25 — j

Nagy szappan ára

................» 3Q‘— ijl

Te

ljes készlet (tartalmaz:

1 nagy krémet, \ nagy pudert,

I nagy szappant) ára . . > 80•—

vagy (1 kis kréméi, 1 kis pudert, 1 kis szappant) ára . »50 — t

A régi tétaifiósíteii miMenitt tanító! í

Gyártja: a Diana Kereskedelmi R,-T. I Budapest, V. Nádor-utca 30. g,

többi olcsó dolgok mélyén megbúvó hamisságoknak és komiszságoknak. A magyar irodalompolitikáról keltezett cikke Ady utolsó verseskönyvéve.1 kapcsolatban tán a legbővebb és legbusabb kommentárja annak a harcnak, mely voltaképpen a harmadik Magyarország harca s ennek a könyvnek is összekovácsolója.

, Sajnos, könnyes érzés közt zokog ki belőlem a vallomás, ez a. könyv csak reaktiv cselekedet Éppen az a fájó és marcangoló tudat, hogy Lendvai s kevés osztályosa csak reaktiv munkása lehetett a magyarságnak. Mint maga panaszolja : az öntudatos önkifejtés s erők kibontása helyett szétzilálta a harmadik Magyarország nemzedékének izmait a folytonus meddő harc, jobbra-balra verekedés. Az apák bűne s a sziriaiak vakondépilménye volt mindig a célpont, pedig A harmadik Magyarország írójának vágya nem egyszer a békességes, munkát sugárzó kék magyar ég felé sóhajtott fájdalmas vonaglással.

Emigránsok.

i.

Gondolkodó ember gyakran latolgatja, miért szomorú még mindig a magyar élet, noha a békét már féléve megkötötték, sőt már másfél hónapja ratifikálták is ; miért nem következik be a politikai számítás szerint immár teljesen szükségszerű és belső konszolidáció. Akar is rá felelni többféleképpen, de egyik válasz sem elégíti ki. Következtetésébe mindig valami hiba csúszik be, mit nem tud felismerni, sem kiküszöbölni, — emiatt lehetetlen a kérdésre kielégítő feleletet adni. A hiba legalább is nagyrészt — úgy hiszem — egy fontos körülmény mellőzéséből származik. E körülmény a kommunizmus bukása után Becsbe menekült szocialista-kommunista újságírók hazaáruló munkája. Ezek a tollkufárok ismerik a sajtó roppant jelentőségét, irányitóképes- ségét és fel is használják a keresztény Magyarország ellen. Ordítanak, üvöltenek a külföldi lapokban »fehér terorról, tömeg- gyilkolásokról« és egész Európát elárasztják vadabbnál-vadabb hírekkel, miket természetesen elhisznek nekik kellő eüenőíés híján. Nem lesz tehát érdektelen megismerkedni e sajtókukac-emigránsok dicstelen, ránknézve pedig sajnosán nagyhorderejű szereplésével.

11.

Közülük többen már a békeévekben ismeretesek voltak a magyar zsurnalisztikában. Rendszerint polgári lapoknál kezdték pályafutásukat, de tehetségtelenségük miatt nem boldogulhattak, igy radikális-szocialista vizekre hajóztak. Jászi, Kunfi és a többi »nagyság« dicsfénye alatt handabandáztak a »modern, kullur Magyarországért«. Tulnyo- Hiőlag zsidók voltak. Fajmagyar ritkán keveredett közéjük, mert kipiszkáíták maguk közül, különösen ha tehetséges volt. Aki pedig keresztény világnézetet merészkedett emlegetni, annak rögtön bukni kellett. Ráolvasták a klerikális jelzőt, mit a legsúlyosabb véteknek tartottak. Sötét középkort, inkvizíciót, bárgyú butaságot egyesítettek ebben a szóban, Gmk egy-két Lendvai István féle haiálraszánt törtető találkozott, aki egységes frontjukon keresztülvergődött, ezeket agyonhallgatássa! igyekeztek lehetetlenné tenni. így lett a magyar újságíróknak és íróknak hetven százaléka zsidó.

De a harcol meg kellett harcolni s a harc eldőli. A harmadik Magyarország nem lett vereségpárti. Lendvai könyve a határkő, ahonnét az aj perspektívák szivárványa magasba lendül. Aki ezt a magyar horizon tot látni és élni akarja s ki nem akarná, aki magyar, annak szellemi tarsolyából nem szabad Lendvai uj könyvének hiányozni. Hóna alatt, nem, a szive alatt, megtisztult gondolataiban ujjongva kell hordozni a jövendő felé ennek a harcnak minden öntudatos tanulságát., minden kiharcolt értékét, könnyes győzelmét, a magyar gyöngyét.

A harmadik Magyarország harcának lezárult aktái fölött már ott lobog az wj vérkeringés, ott lángol az uj remény csillagzata, mely a politikai, gazdasági, művészeti hazugság-viharokon keresztül hurcolt magyarságot végre eljuttatja a meddő tagadások zsákutcájából a nagyszerű terme, léshez : a harmadik nemzedék erőinek öntudatlan önkifejtéséhez.

Kocsis László.

A hirtelen, mennykőcsapásként ledör- gÖtt háború meghódította őket. A mámoros jelen és a kiszámíthatatlan következések hatása alatt elvesztették a tal-ajt a lábuk alatt és az »Übermenschek« a legvadabb háborús uszitókká váltak. Jó alkalomnak kínálkozott nevük népszerűsítésére. Egyszerre elfeledték a Vöröstengert, a cédrusos Libanont ; a fenyves Kárpátokról, Árpád vezér hősi honszerzéséröl Írtak és szónokoltak, sohasem hagyva ki „őseinket, kik Vereckénél bátran belovagoltak Atilla apánk honába, követni kell az ősök hős példáját“. Hullott is bőven a magyarság vére. Az övéké persze nem. Nagyon jól érezték magukat az átdőzsölt pesti éjszaka után a fronttól tisztességes távolságban levő sajtó- hadiszátlásokon. Egekig magasztalták a vas- fegyelmü németeket. Ideáljuk a »dacos- akaratu Vilmos« volt. Ők kiáltották a legszigorúbb halált ellenségeinkre.

Mikor a véres évek múltán a frontokon már elviselhetetlenné vált az élet, akkor ok is megfordultak, békehangokat kezdtek pengetni. Otthagyták a frontmogöttét, hazajöttek a pesti aszfaltra, itthon az éhező népben már ekkor lobogott a fájdalom, már izzóit a levegő. Látták jól a változást és felcsaptak uj, szebb időkért rajongó pacifistáknak. Egyszerre rályukadtak, hogy idegen érdekekért, célokért viszik a vágóhidra a magyarságot, pedig a nemzet nem kivan mást, mint békés fejlődési lehetőséget. így tettek előkészítőivé az októberi forradalomnak. Egyik-másikuk a Nemzeti Tanácsba is befurakodott és a vihar kitörése után ma- gasrangu hivatalt viselt. Kisebb részük nem volt megelégedve a »félegyenlőséggel, fél- munkával« és a Visegrádi-utca felé pislogott, hol már Kun Béla, Szamueli és társaik megkezdték a bolsevista agitációt. Hozzájuk csatlakoztak. A Vörös Újság, a Szegényember és a Kommunista könyvtár számaiban láttak napvilágot förmedvényeik, melyek azonban a megtévesztett, elhóduít, kritériumra egyáltalán nem képes munkás- népre annyira hatottak, hogy megtörténhetett a legrémesebb forradalom. Proletárdiktatúra alatt valamennyinek busásjöve- deírnü állása volt. Doig-oziak is ! Hirdetményeket, röpiratokat szerkesztettek százezerszámra Népszavában, Vörös Újságban és egyéb véresszáju proletárlapjaikban »buzdították végső kitartásra a proletariátust.« Mikor négy és fél hónapi szenvedés után a felébredt magyarság lerúgta a bolsevista jármot, a népbiztosokkal együtt Becsbe menekültek, magukkal vive a propaganda- célokat szolgáló milliókat.

Becsben először várakozó álláspontra helyezkedtek. Csak néhány hét kérdésének tekintették a magyar politikai változást. De mikor látták, hogy az ezeréves nemzet lelkének legmélyéről buzog fel a megtalált ősi igazság és nekik itt többé keresnivalójuk nincs. — megkezdték becstelen, hazaáruló munkájukat. Az elhozott milliókból hírlapok, időszaki folyóiratok egész seregét teremtették meg. Ismét megindult »Az Ember«, Göndör Ferenc lapja, a »Vörös Újság«, a »Világosság«, a »Szabadság« címen uj kommunista lapokat jelentettek meg. Sőt még a kótyagos futuristák lapja a »Ma« is újra rémitette a bécsi utcák járókelőit.

Ezekben köpködték undokságaikat az emigráns újságírók Magyarország és a keresztény magyarság ellen. Minden nap lehetetlen és vadabb híreket Írtak a »magyar

/