Dombóvári Hírlap, 1921 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1921-04-03 / 14. szám
2. oldal. DOMBÓVÁRI HIRLÄP 1921. április 3.. és politikailag tönkre teszi az országot. A gazdasági rendelkezések koldusbotra juttatják, rabszolgasorsra kárhoztatják nemcsak az államot, hanem annak minden polgárát is. Vagyonunk, munkánk mind a szövetségeseké lesz, nekünk csak az életet hagyják meg, azt is csak azért, hogy legyen, aki fizessen. Ez nagy körvonalakban a béke. Vésse ki ki jól emlékezetébe. Ellenségeink halálos Ítéletül szánták. Bennünket azonban forrasszon össze törekvéseinkben. Gyógyulást csak a teljes Magyarország hozhat. Gyakorlott gépíró magij gépirónő ügyuédi irodámba azonnal beléphet Or. Jakab Lajos, ügyvéd. Ildii fill A temető közelében április 3-án, vasárnap délután 3 órakor a legtöbbet ígérőnek aladatik. Érdeklődni lehet: K reize! may er Jánosnál, Hunyady-tér 25. sz. alatt. Felhívás! Dombóvár t. közönségét felkérem annak szives tudomásulvételére, hogy a jég- gyáram által termeit, a magánházak részére házhoz szállítva szükséges jégmennyiség Összeírását, a mai napon megkezdtem. Felhívom az igénylő magánházi fogyasztókat, hogy április hó 7 éig bezárólag szükségletüket előjegyezni szíveskedjenek, miuíáii korlátolt mennyiség áli a magánházak részére és így csak az előjegyzettek fognak jégellátásban részesülni. Április 7-ike után történő jegyzések nem elégíthetők ki. Nagy fogyasztók (uradalmak, mészárosok, vendéglősök síb.) előjegyzése ugyanitt. Tisztelettel: Özv. Hermann Miksáná. Tallózás. Kaptuk a következő sorokat : Igen tisztelt Szerkesztő Ur! Ebédutáni csibukommal veszkpdve, künn üldögéltem a minap a dombóvári «sétakertben» ( — mert az sétakert — ) midőn egy barátom figyelmeztetésére föltűnt, hogy tényleg megjött a tavasz. Ez ugyan nem is volna valami különös, csak azért említem, mert nekem még nem jutott eszembe. Aztán elnéztük együtt a tavaszt, a tavaszi publikumot, a kalapos hölgyecs- kéket, a pipázgató öreg urakat és a fiatalokat, a «Bocskay sapkásokat». Mert, tetszik tudni, ma az egész fiatalság Bocskay t visel. Nagyon szép viselet, de nekem egészen különös gondolataim támadtak és nagyon kérem igen tisztelt Szerkesztő Urarnal, tessék az én aggályaimat eloszlatni és válaszolni. Mi az igazság az alábbi rnende mondákban? — bogy a Bocskay-sapkát Dombóváron fiuknak, sőt gimnázistáknak is szabad viselniük ; — hogy ezt a sapkát pláne ők honosították meg ; — hogy polgárista és elemista kis-- lányok nem azért viselik, mert divat, hanem azért, mert magyaros; — hogy legközelebb a karonülő csecsemők is ezt fogják hordani ; — hogy újabban két-három újszülött már Bocskayval jött a világra; — hogy Héjjas Iván, husvétkor inkognitóban lenn járt Dombóváron ; — hogy el volt ragadtatva a Boeskay- soktól ; — hogy az ébredők feloszlatását határozta el gyönyörűségében ; — hogy leközelebb ő is belép a cionista gárdába; — hogy ez a gárda is Bocskay-sapkát fog viselni. Ezzel maradtam az igen tisztelt Szerkesztő Urnák legalázatosabb szolgája : Fráter Bogoz;. Eladó ház. Nf?y szop’konyha' konyha, mellékhelyiségek, nagy kert Bozerédj-utca 13. szám alatt. Venni szándékozók Benkó Barnabásáéhoz^. Nagykanizsa, Csengeri u. 71. sz. forduljanak. A magyar béke. »Békeszerződést.« kenyszeritettek ránk. Nem szerződés ez, hanem kényszeritett megalázás. Közel már az idő, amikor a ránkdiktált béke teljes súlyát érezni fogjuk. Érezni fogja az állam, meg mis den egyes magyar állampolgár, legyen az a társadalom bármely rétegéből : gazda, munkás, tisztviselő, kereskedő vagy iparos. Érezni fogja mindenki, hogy ez a béke a boldogulást, a szorgalom, a munka minden áldását itt e hazában lehetetlenné [eszi. Rosszabb száz háborúnál, rosszabb a halálnál. Mem- csak bennünket, a mai nemzedéket sújtja ez a béke, hanem még fiaink, unokáink is érezni fogják kegyetlenségét. A bajor nemzetgyűlés annak ideién elhatározta, hogy az iskolák három utolsó tanfolyamában a Versailles] békeszerződés ismertetése rendes tantárgy legyen és a kilépő tanulóknak a szerződést népszerűén ismertető könyvecskét adjanak. Mi lehet a megfelelőbb a nemzeti érzés ébrentartására, mi lehet megfelelőbb eszköz arra, hogy érzésben összeforrassza a nemzet minden rétegét, minthogy ismerje mindenki, állandóan emlékezetében tartsa mindenki a békének .•kegyetlenségét teljes nagyságában. Magyarország a megcsonkítás következtében azokból az árukból, melyekből a múltban nagy mennyiségeket adott el a külföldön (gabona, liszt, szarvasmarha, sertés, fa, bőr, cukor, dohány) most semmit sem vihet ki. Ezzel szemben ipari veszteségeink folytán azokra az árukra, amelyeket eddig is részben külföldön vásároltunk (pamut, gyapjúéra, gépek, üvegáru, papiros) a jövőben mé* nagyobb arányban leszünk rászorulva és igy még többet kell majd értük fizetnünk. Az államok gazdasági erejét, tehát pénzének értékét is elsősorban a behozat és kivitel közötti arány szabja meg. Magyarország kiviteli lehetőségét a békeszerződés, hazánk megcsonkítása folytán, tönkretelte és nagyarányú behozatalra kényszeríti. Itt a főoka pénzünk elértéktelenedésének. A területi megcsonkítás az oka annak, hogy háztartásunkból hiányzik a só, a cukor, az élesztő, hogy malmaink nehezen bírják gabonánkat megőrölni, hogy a házhoz szükséges iparcikkeket drága pénzen is alig lehet beszereznünk, hogy a vasúti forgalom oly nehéz, hogy nincs fűtőanyag, hogy gyárainknak nincs nyersanyag, hogy a muuká- sok nagy tömege keresetét vesztette. A békeszerződés területileg, katonailag Mária éleiéből. Irta: Kocsis László. Mária a dombtetőn állt. Alatta szelíden szaladt lefelé a dombhát. Törpe bozótok, borókák, vadrózsabokrok kuporogtak rajta. Egy-egy kis árok megszaggatta a csendes lejtő sima vonalát. Nem nagy s nem mély. Amekkorát a nyári zápor moshatott ki évek óta. A túlsó lankáson tavaszi gyertyános zöldéit. Napfényes lombja üdén mosolygott az áprilisvégi délutánban. Az ég kéken csillogott. Mintha a nap aranyát is magába szívta volna. Az aranyos tündöklés összeolvadt a végtelen ég kékségével. Néha gyapjas fellegek hajókázlak az aranyos kékségben. A gyertyánosban rigó rikkantott kedvesen. Sokáig visszhangzott széttördelt füttye a levegőben. Máriát elborította a napfény. Fekete, ruháján felizzott az arany sugár. Visszaverődött, homlokára hullt s elmosta, összeol- vasztotta arcának éles vonalait. Szemére, hajára, ajka édes formájára mintha aranyos, átfátszó fátyol szövődött volna. Aki messziről nézte, sötéten borongó arany oszlopnak látta. Nyugodtan állt s a messzeséget, kémlelte. Mintha várna valakit. Kis időközben szeme elé emelte kezét s úgy vizsgálta a távoli dombokat. A nap vidáman locsolta langyos per- metegben a földeket. Omló rög, buvó fűszál, rügybe szökkent tavalyi ág szinte érezték a bizsergeíő naperőt. Mintha belefáradt volna a tnesszené- zésbe, végigheveredeit a dombhát ütköző pázsitján. Parasztvirágos fekete kasmirken- dőjét feje alá tolta, két kezét homlokára kulcsolta s rábámult a végtelen kékségre. Most örült az ég egyszínű freskójának. Mennyi mindent rárajzolt a határtalan kék alapra. Egész múltját. Napokat, miknek édes arca van. Ünnepi zenét. Arcok játékát. Szemek szeszélyes villanását. Egy fáradt kéz simuló terhét. Homlokot, melyre tört sorsot szántott a keserűség. Sok bánatot. Első sírást az árva gyertyavilágnál. Édes, mosolygó nevet: Bálint. Becéző szavakat. Megrezze- nést a messzi élettől. Trillázó tavaszt. Piros, érett nyárt. Sárga, árva őszt. Mogorva, meddő telet. Bujkáló gyalogösvényeket. Szomorú lelkiismeretet. Elérhetlen vágyakat. Egy kisded szobát. Zöldteritös, könyves asztalt. Drága könyveket. Margózást a lapok szélére. Eseménytelen, kósza lányságát. Szépségének villódzását az 'emberi tekintetekben. Kényes keresését méla magányok tájainak. Mint a* ezüstfolyón úszó napí'ény- pikkelek, peregtek előtte szendergő félálomban élete percei, Máskor is ráhibázott lelke a multba- botlásra. Voltak emlékei, visszarévedezései. Sokszor kirakta maga elé kincseit, elhasznált gyermeksége gyarló rongyait. Holt anyja fehérségét, élő apja hűvös idegenségét, a mostoha kényszeredett szeretetét. Messze maradt gyerek faluját, tanító szobájuk kopott, olajnyomatu képeit, a várost, a nagy ide- genséget utcák járdáján, iskolájuk szomorúságát, botlásokat remegő gyerekszivvel, ártatlan szerelmi játékokat rövid szoknyában, apró, pipiskedő szeszélyeket. Uj állomását. Nyugalmas, csendes napjait nagybátyjánál. Mindez gyakran föltámadt lelkében. De mindig több bánat vegyült visszahívásukba, fanyar érzések közt, mint enyhe, szendergő szépség. Hanem ma . . . Szerette • volna ké-t karját ég felé lengetni a messzeségbe, hogy mindent magához öleljen. Minden percet, mit átélt, ami benne, körülötte megtörtént, aki volt, aki akart lenni. Ma megbocsátó gyengédség csilingelt emlékei közt. Ezt sobse érezte. Honnét ? Miért? Mi ez? Pött’ön pir égette homlokát. Lágyan végig trillázott rajta finom ujjaival. Ettől elmúlt a láza. — így volt jó — szaladt ki vékony ajkán' e három dallamtalan szó. Megismételte. — Így volt jó. Lecsukta szempilláit. Már ott ült csöpp díványa meghitt sarkában. Falon lógó Sziny- nyei képét nézte. Az őszi színeket. Nem gondolt semmire, csak szívta magába szemeivel a rengő színmuzsikát. Annyiszor látta, megbámulta már ezt a képet s mindig talált rajta valami újat, ismeretlen uj titkot. (Folyt, köv.)
